itt maradtam az életben ezekkel az emberekkel, akik fordítva teszik vissza a vécépapír-gurigát a tartóra.

eljöttem a velneszbe, ahová tavaly ilyenkor hozott ünnepelni. finn szauna, jéghideg víz. tízéves évforduló.

leírhatatlanul magányos vagyok. 

az étteremben csörgött a telefonom, egy nagyon kedves férfi magyarázta a sotéról, miért nincs még kész a dokumentáció, amelyből megtudhatnám, pontosan miben halt meg. 

ittam tovább a napfényben a koktélomat.

ha a hároméves gyerekem nem szól a reggelinél, hogy érdekes új vitaminokat készítettem ki magamnak, mehettem volna be altatóval dolgozni.

a hagyatéki osztályon a telefonos eligazítás ott kezdődött, hogy hogyan kapcsoljam be a számítógépet.
ne csodálkozz, írta a lucia, és nyilván igaza van. senki sem számított arra, hogy az özvegy grófné ilyen magabiztosan kezeli a modern technológiát.

 igazságtalan, hogy még van olyan, hogy nélküled, miközben nincs már olyan, hogy veled.

azt kértem, hogy ne énekeljünk, hogy ne sírjunk karácsony este. az utolsó karácsonyodon.
jó volt, hogy mégis énekeltünk. jó volt, hogy sírtunk.

lássuk, erre a magányos estére dob-e valamit a kulturális programajánló. 

a víg özvegy. 

nagyon köszönöm.

a herceget vártam fehér lovon, és jött egy gróf fekete lexusszal.
igazi mese volt. boldogan éltünk, míg meg nem halt. 

erős vagyok. én nagyon erős vagyok. 

csak közben úgy érzem magam, mint aki a jól bevált homokozókészletével próbál helyrehozni földcsuszamlás után egy házat.

ma megkérdezte valaki, hogy jobb-e már.
megértéssel, de olykor elhűlve figyelem az emberek bukdácsolását a részvét szavainak keresése közben. 

hajnalban lefényképeztem a napfelkeltét a hegyről, hogy meg tudjam neked mutatni.
aznap éjfél előtt pedig ott, abban a kórházi szobában, örökre lement számomra a nap.

boldog születésnapot annak, aki sokkal gyorsabban tudott futni, mint én, mégis mindig velem akart futni. 

elnézést, nálunk a családban mindig a férjem ejtette ki a francia szavakat.

de mama, nekem zavarja a fülemet a nyekergés, amikor valaki sír.

hétfő: óvoda, patológia, temetkezés, kávézó, óvoda, templom.

az utolsó hetekben sokat dicsérted, ahogy vezetek. én vezettem már mindig. tudtam, hogy bízol bennem, és ez megnyugtat, mert nemsokára minden értelemben át kell adnod nekem a kormányt. 
a héten pedig eszembe jutott - ne aggódj - és vettem egy éves matricát. egy kibaszott gyászéves matricát.

 csak nézem, mi ez az értelmetlen világ már 23 órája.