ja igen, lett egy gyerekem! palikának hívják és nagyon jófej!

 nem vagyok nagyon terhes, csak két munkagép is félreállt hazafelé az utcán, hogy elférjek...

beletörődtem már, hogy mindenki csak arra kíváncsi, kijött-e már belőlem a gyerek vagy sem. így, mikor valaki ártatlanul puszit küldött nekünk sms-ben, én már egy sóhaj után engedelmesen küldtem a helyzetjelentést, miszerint egyelőre mindketten az én testemben próbálunk kényelmes testhelyzetet találni a kanapén.

aztán válaszolta, hogy ő mondjuk nem a gyerekre, hanem a férjemre gondolt a többesszámmal, de persze így is érthető... 

mióta terhes vagyok, igazi tényezővé váltam az éttermekben. míg a számlával továbbra is automatikusan a férjemet zaklatják, addig az étel várható elkészítési idejéről - és az esetleges csúszásról, bocsánatkérően - nekem számolnak be.

a babaszoba falait kortárs festmények díszítik - rettegek az időtől, amikor a gyereknek kifejezett akarata lesz. egy ideig attól féltem, hogy akkor majd mindenhova verdák, jégvarázs, peppa malac, vagy hasonló jellegű borzalmas képeket kell majd neki kitenni, de aztán rájöttem, hogy ha a kortárs képzőművészetre kap rá, az anyagilag sokkal nagyobb bukó.

 a perszeidákra számítottam kívánságok ügyében, de mostanában csak madarak szarnak le.

 biztos leöl egy mammutot, de a laptopomat szereljem szét csak én magam.

már többen rámszóltak, hogy kismamaként ne emelgessek, egyáltalán, ne tegyek arrébb egy széket sem.
lassan elgondolkozom rajta, hogy az edzőteremben is odavitessem magamnak a súlyzókat, ahol használni akarom őket.

 ma bal lábbal keltem fel, és már attól leizzadtam.

ülünk az irodában, és egyszercsak berobban, hogy
NA HELLÓ RÖFIK!
a főnököm ritkán van ennyire lemaradva a mémekkel, de akkor is mindig kiderül.

hogy az arcfelismerős telefonom nem ismer fel maszkban, az oké. de az, hogy reggelente milyen hosszasan kell gondolkoznia, én vagyok-e az, már kicsit rosszabbul érint.

irigylem azokat, akik "megálmodják a megoldást".
én az éjjel megálmodtam egy tök valós problémát, ami napközben eszembe se jutott. és most meg kell oldani.

 én most nagyon visszafogottan fogok étkezni: csak édességet!

fűrészelést hallok, rémültem rohanok ki az erkélyre, de a szomszédok megnyugtatnak, hogy csak egy nagyon rossz helyen átnyúló ágat vágatnak le a fából.
csak a sanyi! - kiáltja nyugtatólag, és integet a fa tetejéről a sebészi maszkot viselő favágó. csak a sanyi!

csak a már megszokott mozdulatok: bemegyek a váróba, és dugom is a kezem magabiztosan a kávéautomata alá, hogy fertőtlenítsem.

nem tudtok valami jó pletykát? kérdezem a barátaimat. de ne olyat, hogy ki covidos és ki halt meg, kértem.
úgyhogy meséltek a sztrókot kapott ismerősünkről.

miután elismételtettem vele, hogy igazam van, a főnököm még mindig nem találta elég felhőtlennek a hangomat. a kedvemre akart tenni. felajánlotta, hogy gyűjti majd nekem a dm-pontokat, adjak társkártyát. 
nemet mondtam.
ez azért mégiscsak túlzás. a dm-pontokat már tavaly óta a kolléganőmnek gyűjti.