igen, ha elképzeltem magamnak valaha szülinapi bulit, az pont olyan volt, mint amilyen tegnap a valóságban: a kollégáim koccintanak a nagybátyámmal, a nyelvészek vehemensen magyarázzák a szüleimnek az ötödikes nyelvtankönyv hibáit, a blogger barátaim a volt osztálytársaim mellett ülnek az asztalnál, a főnökömet bemutatom az egyetemi témavezetőmnek, a volt kórusvezetőm és a pasim egymásra találnak egy tál pogácsa fölött, én pedig próbát beszélek meg tamással, a zenekarommal, és fészbukcsoportok sötét titkaiba avatjuk be a pasim kolléganőjének a barátnőjét. ez így, azt hiszem, rendben volt.
és annak is örülök, hogy harminc évem egyik legfontosabb tapasztalatát a szüleimnek is átadhattam, t.i. éjfél után indultak haza a kocsmából, de érzem, hogy legközelebb tovább is maradnak. indulásukkor még befutott az apukám egyik kedvenc írója, aki gratulált neki hozzám, nekem meg vett egy viszkit. happy, happy.
ma persze egész nap bocsánatot fogok kérni mindenkitől, mert senkivel nem beszélgettem eleget.
