Vers

VISSZAALSZOM.

ez az a péntek, amikor biztos voltam abban, hogy a főnököm nem látta még a fiókjába meglepetésképp rejtett marcipánkrumplikat, és ezért én a távollétében titokban visszavehetem és megehetem őket. nagyon kellett.
és ez az a péntek, amikor kiderül, hogy a főnököm látta a marcipánkrumplikat, és nagyon röhög, ahogy égő fejjel veszem elő a fiókomból az utolsó hármat neki, ami maradt.

fáradtak vagyunk és elégedetlenek--
az a baj, hogy tudom, hogy mindenből kaphatnék többet, ha akarnék.
és én már nem akarok soha többé elégedetlen lenni.

a neurotikus osztrák lány akit gyerekkorában sokat hagytak magára a szülei.
összenyomott és szétszaggatott tegnap a fesztiválszínházban.
soap&skin.

óbuda mindeközben tűzijátékkal várt és hazafelé útbaeső éjjelnappali boltokkal, a biztonsági őr kedvesen a fülembe suttogja, hogy legyek szíves tartózkodjak a bejáraton távozástól, majd a következő üzletben a következő őr, hogy oda pedig legközelebb ne a kijáraton keresztül menjek be, és én nyugodtan szédelgek a bécsi úton, mert mindjárt itt a vénasszonyok nyara, nekem pedig suttogva szurkol mindenki, hogy eltaláljak a habfürdőket érintve a kapribogyóig.

épp elkezdtük együtt dúdolni a bartók rádióval smetana moldváját a kocsiban, mire egyszercsak megjelent az utcán előttünk fischer iván. a legjobbkor.

valaki torkaszakadtából sikoltozik a mosoly utcában.

a padlóra lefekvésről, a padlóról felkelésről.
erről az egészről túl sokat tudok mondani.