most, h egy éven belül a negyedik költözést is sikerült behúzni, a lakcímkártyámat is elvesztettem, már csak a sors iránti tiszteletből is, és persze zavarba hoz a kérdés, h most milyen címre is küldessem vissza a megtalálóval.

- mit képzel?! én egy tisztességes lány vagyok! (tettetem)
- per pillanat. (teszik hozzá a rokonaim.)

azért az nagyon megható, h az embert az egyik legkedvencebb írója ágikámnak hívja.
legalábbis a magamfajtának, akinek tényleg ez a neve.

remélem, az ilyesmi rázós hónapok után az élet egyszercsak bekopog majd egy kuponnal, ami beváltható ránctalanításra meg marcipános csokira.

szombat reggel, munkahelyem.
én: jóreggelt, kinyissunk ma?
kollégák: igen-igen, persze!
biztosító szekrény: még ne... :(