Igen, fogalmazhatnék úgy, hogy
beszélgetésünk betölthetetlen űrt
hagyott maga után. Azóta minden
nap ezt az űrt is magába foglalja.
A megfogalmazás kényszerét,
hogy mi az, ami azóta minden
napban velem van. Mióta nem
találkozunk, beszélgetésünk
helyét betölti az emlékezetem.
Azóta nincs egyetlen nap sem,
amely ne foglalna magába valamit,
és viszont. Mostanában már
hallgatásomat is értelmezem.
És úgy érzem, vannak napok,
amelyek szélesednek. Növekvő
mélység minden pillanat, amely
magába rejti őket. Minden
valami másban foglal helyet,
amely birtokolja őt. Az egyik szó
a másikat. A szót magát pedig
egy fogalom. Amit űrnek neveztem,
az is valaminek a része. Talán
beszélgetésünkké, amely azóta is
folyik valamiképpen. Azt hiszem.
(Borbély Szilárd)
