Pablo Neruda: Bocsánat
Bocsánat, hogy a szememen át nem jutott
be több világosság, mint csak a tengeri tajték,
bocsánat, hogy tágas tereim
oltalom nélkül terjeszkednek,
és végül semerre:
monoton az én énekem,
szavam komor hangú madár,
kő és tenger faunája, egy téli bolygó
vígasztalansága, megvesztegethetetlen.
Bocsánat ezért a folytonos vízért,
szikláért, tajtékért, az árapály
tébolyáért: ilyen az én magányom:
vad sózuhatag titkos lényem
falai ellen, és olyannyira,
hogy része vagyok immár én magam is
a télnek,
a hullámokban harangról harangra
egyre csak ismétlődő tágasságnak
meg egy hajsátor-súlyos csöndnek,
algák csöndjének, mélybe merült dalnak.
Fordította András László
