úgy kezdődött a bloggerekkel karácsonyozás, h leültünk a kanapéra és ölembe adták a nyolchónapos Lányt, anyukája, az isolde pedig azt mondta: és most magyarázd el a blogod.
úgy folytatódott, h ajándékoztunk, ebédeltünk, az L-lel elgitároztuk és -énekeltük a karácsonyi műsort, majd a meghitt hangulat csúcspontján homályos okokból orbán viktor facebook kommentelőitől kezdtünk felolvasni.
úgy végződött, h mikor kiderült, h a bright nem visz le minden jóllakott bloggert kenguruban a ház köré sétálni ebéd utáni alvásra, csak a lányát, elhevertünk a nappaliban és szóviccekkel folytattuk a délutánt. közben az alie az új #életem feliratú bélyegzőjéről tweetelt, a mr.a az én ajándékomat, a luciától kapott legó-agnust szedte szét, és mindenki azt latolgatta, h vajon belefér-e a gyomrába még egy kis flódni is.
mikor a Lány felnő, remélem ő is blogger lesz, és majd neki is lesznek ilyen jófej barátai az internetről.

flörtben van téliszünet?

elszámoltam tízig, de kiderült, h kilencig kellett volna elszámolni.

senkinek még csak elképzelése sincs, mi mindent vesztettem el az idén.
hol van? hol vannak?

(cascando)

utólag rájönni, mi történik.

--
augusztus van
fürtökben hullnak a csillagok
valaminek vége van vége
orrunkban szúrós vízszagok
ez az édes rokkanás éve
szeress
szuszog a hegy szuszog a bálna
vizes
dagad az éjszaka lába
ki ne szeretne síma és feszes
kasírozz föl a nyárra

(parti nagy lajos - szódalovaglás (r.))

azt mondta ferihegyen akkor este mikor vártuk h értünk jöjjön kocsival a férje, h ilyenkor mindig nagyon nehéz átállnom ha hazajövök, úgyh most úgy utálom őt, meg mindent. és majd figyeld meg, h megkérdezem, mi volt itthon, és azt fogja mondani, h semmi. és mikor megkérdezte a kocsiban, h mi volt itthon, és a férje azt mondta h semmi, akkor ő a tenyerébe hajtotta a fejét és csukolva nevetett. és én is nevettem. és én is utáltam.

a legviccesebb történetek kerülnek elő. olyan bizarr módon kicsi a világ, és azon belül is budapest egy icipici falu. csak nehogy vérfertőzés legyen a vége.

hazajöttem a szüleimhez karácsonyra.
szerintetek elaludtam reggel és lekéstem a vonatot? igen!
úgy volt, h a húgom is a következővel jön.
szerintetek a húgom lekéste a vonatot? igen!
szerencsétlen szüleim, tényleg.

éjfél után még feljött jézus, hozott bort, és mesélt arról, h milyen nehéz harminckét évesnek lenni, meg a szexuális perverziókról amelyeket a munkája révén ismert meg és mindkettőnk számára újdonságok voltak.

vannak esték, amelyekről mesélve a becenévválasztás sokszorosan megtérül.

- laura, hoztam neked egy szaloncukrot!
- ó, nagyon kedves vagy, köszönöm.
- de tudod, h mit várok érte cserébe...
- vad, mocskos szexet!

beszélgetések kollégáimmal.

hogy kerül

szaloncukorpapír a fürdővizembe? hogy kerül szaloncukorpapír a fürdővizembe? hogy kerül szaloncukorpapír a fürdővizembe? hogy kerül szaloncukorpapír a fürdővizembe? hogy kerül szaloncukorpapír a fürdővizembe? hogy kerül szaloncukorpapír a fürdővizembe? hogy kerül szaloncukorpapír a fürdővizembe?

az, h nem akarok lemondani semmiről, nem teszi egyszerűbbé az életet. vasárnap pl. csak úgy volt időm találkozni az éppen itthon tartózkodó barátnőmmel, h éjjel fél12kor, a munkám után találkoztunk a jászain, és eljött hozzám.
ez legalábbis problémássá válhat. amikor már csak úgy tudok emberekkel találkozni, h felhívom őket magamhoz éjszakára.

VISSZA KELL FOGNOM MAGAM! - üvöltöm a király utcában egy délután.

milyen napok ezek. tangled up in blue, mondom én. tingli-tangled up in blue, mondja ő, és neki van igaza.

szeretnék az az ember lenni, aki olyankor vagyok, amikor a parti utáni reggel enyhén vérző orral rohanok, h mintegy a bulit folytatva, végigtáncoljak két aerobik-órát.

féltem, h jóvátehetetlen dolgok fognak történni.
vagyis reméltem, h jóvátehetetlen dolgok fognak történni.

beteszed a tízórás nyan-cat videót youtube-on és végigdugjátok.
(az "elképzeléseink az életről" sorozatból)

egészen addig gondoltam magamról h egy szuicid, depressziós költőnő lelki beállítottságával rendelkezem, amíg végig nem ugráltam egy órát trixivel, sztep-aerobik koreográfiát karácsonyi dalok remixeire.

a pszichológusom a mai napig emlegeti az első karácsonyi ajándékot amit kapott tőlem. én akkor mindenképp egy nádasdy-kötetet szerettem volna adni neki, és a tivadarral együtt tanakodtunk, h mit is írassak bele dedikációként. így történt, h nádasdy ádám beleírta a pszichológusomnak a könyv elejébe:
ági már nem sír az órákon. köszönöm! nádasdy ádám

sztem tudok vmit, amikor vki egy nap ismeretség után azt mondja, h a megszokotthoz képest most sokkal pozitívabb vagy.

de olyankor is tudok vmit, mikor az egyik kollégám azt kérdezi, h mit csinálok, h mindenki akivel találkozom, mosolyogva meg nevetve megy tovább hozzá.

az egyetlen támpontom az elmúlt két hónap történéseivel kapcsolatban az, mikor a munkahelyi jelenléti ívemet csekkolom és vetem össze a naptárammal.

a sírhatnék bennem úgy mászik, mint egy undorító állat.
(esterházy péter, a szív segédigéi)

még a meggondolatlanságaim is túlgondoltak.

istenem, mennyi jó ember. nem tudom, mennyire írom ezt jó helyre, de csak köszönöm.