ez a darab egy végtelenül hosszú téli ölelést jelent. a végtelenségig tartó menedéket, ahová nem törnek be a hullámok. csupa görcs vagyok és tehetetlenség. szeretném, ha nem mindenki életéről meg haláláról lenne szó. szeretném, ha vissza lehetne jönni, bár régen a határokon túl vagyunk. de oda sem engedjük egymást egyedül. nem akarok megmozdulni, mert a derekam és a lapockáim köré fonódó karok tartanak csak meg.
ez a bach szvit az utolsó hely ahol biztonságban érzem magam.
johann sebastian bach - cello suite no. 6 (perényi miklós)
