- én a szívemet adtam neked, és az árából vettünk egy labdát!
- mondjuk épphogy kijött belőle.

harminchárom szúnyogcsípés

vannak esték, amikor sírnom kell csak attól, h a közönség megtapsolja a zenészeket, meg esték, amikor sírnom kell attól, h az anyukám hatalmas mosollyal az arcán hallgatja végig a hangversenyt amire én viszem, és vannak esték, amikor az anyukám a hatalmas mosolyával tapsol a zenészeknek a hangversenyen amire én viszem (...).

amíg külön el nem magyarázták, nem értettem a mondást a fasz rosszabbik végéről, el se tudtam képzelni, mert hát melyik lenne a rossz?

a bizonytalanság kedvéért.

próbálnám megérteni, mi történik, de az élet, az csak kézzel-lábbal mutogat.

maestro to the pit please, maestro to the pit!

én szenvedéllyel szerettem a freeblogot, de legalább ugyanennyire szeretek bejegyzéseket írni, és azt ott mostanában sajnos nem annyira lehet. így ezentúl agnus.co van. az rss maradt ugyanaz.

(a költözés mr.a segítsége és motiválása nélkül nem valósulhatott volna meg. az olvasóimnak meg köszönöm a türelmet. here we go.)