- én a szívemet adtam neked, és az árából vettünk egy labdát!
- mondjuk épphogy kijött belőle.

harminchárom szúnyogcsípés

vannak esték, amikor sírnom kell csak attól, h a közönség megtapsolja a zenészeket, meg esték, amikor sírnom kell attól, h az anyukám hatalmas mosollyal az arcán hallgatja végig a hangversenyt amire én viszem, és vannak esték, amikor az anyukám a hatalmas mosolyával tapsol a zenészeknek a hangversenyen amire én viszem (...).

amíg külön el nem magyarázták, nem értettem a mondást a fasz rosszabbik végéről, el se tudtam képzelni, mert hát melyik lenne a rossz?

a bizonytalanság kedvéért.

vajon agresszívvá tesz a meleg?
ebédnél csak úgy megemlítettem, h a somlóit máskor nem villával hanem kiskanállal szoktuk enni, erre fél percen belül két kiskanalat, egy plusz villát, és még egy halkést is lehelyezett elém az asztalra a pincér és egy kollégám.

a dublini meeting brilliánsan sikerült, a flamand koen pl. beavatott minket, hogyan kell politikusok előtt lepipálni egy banánimportőrt állami támogatásért folyó tárgyalásokon.
este az se szegte kedvünket, h a holland bas felnézve a telefonjából közölte, h a szomszédjukat délután a nyílt utcán lelőtték, de hát drogdíler volt, van ilyen. mondjuk most nem tudja, ki fog vigyázni a nyulukra míg ők elutaznak, mert eddig a drogdíler szittelte.

szépirodalom vs. banán: 1:0
maffia vs. nyúlbarát drogdíler: 1:0

próbálnám megérteni, mi történik, de az élet, az csak kézzel-lábbal mutogat.

maestro to the pit please, maestro to the pit!

én szenvedéllyel szerettem a freeblogot, de legalább ugyanennyire szeretek bejegyzéseket írni, és azt ott mostanában sajnos nem annyira lehet. így ezentúl agnus.co van. az rss maradt ugyanaz.

(a költözés mr.a segítsége és motiválása nélkül nem valósulhatott volna meg. az olvasóimnak meg köszönöm a türelmet. here we go.)