úgy kezdődött a bloggerekkel karácsonyozás, h leültünk a kanapéra és ölembe adták a nyolchónapos Lányt, anyukája, az isolde pedig azt mondta: és most magyarázd el a blogod.
úgy folytatódott, h ajándékoztunk, ebédeltünk, az L-lel elgitároztuk és -énekeltük a karácsonyi műsort, majd a meghitt hangulat csúcspontján homályos okokból orbán viktor facebook kommentelőitől kezdtünk felolvasni.
úgy végződött, h mikor kiderült, h a bright nem visz le minden jóllakott bloggert kenguruban a ház köré sétálni ebéd utáni alvásra, csak a lányát, elhevertünk a nappaliban és szóviccekkel folytattuk a délutánt. közben az alie az új #életem feliratú bélyegzőjéről tweetelt, a mr.a az én ajándékomat, a luciától kapott legó-agnust szedte szét, és mindenki azt latolgatta, h vajon belefér-e a gyomrába még egy kis flódni is.
mikor a Lány felnő, remélem ő is blogger lesz, és majd neki is lesznek ilyen jófej barátai az internetről.

flörtben van téliszünet?

elszámoltam tízig, de kiderült, h kilencig kellett volna elszámolni.

senkinek még csak elképzelése sincs, mi mindent vesztettem el az idén.
hol van? hol vannak?

(cascando)

utólag rájönni, mi történik.

--
augusztus van
fürtökben hullnak a csillagok
valaminek vége van vége
orrunkban szúrós vízszagok
ez az édes rokkanás éve
szeress
szuszog a hegy szuszog a bálna
vizes
dagad az éjszaka lába
ki ne szeretne síma és feszes
kasírozz föl a nyárra

(parti nagy lajos - szódalovaglás (r.))

azt mondta ferihegyen akkor este mikor vártuk h értünk jöjjön kocsival a férje, h ilyenkor mindig nagyon nehéz átállnom ha hazajövök, úgyh most úgy utálom őt, meg mindent. és majd figyeld meg, h megkérdezem, mi volt itthon, és azt fogja mondani, h semmi. és mikor megkérdezte a kocsiban, h mi volt itthon, és a férje azt mondta h semmi, akkor ő a tenyerébe hajtotta a fejét és csukolva nevetett. és én is nevettem. és én is utáltam.

a legviccesebb történetek kerülnek elő. olyan bizarr módon kicsi a világ, és azon belül is budapest egy icipici falu. csak nehogy vérfertőzés legyen a vége.

hazajöttem a szüleimhez karácsonyra.
szerintetek elaludtam reggel és lekéstem a vonatot? igen!
úgy volt, h a húgom is a következővel jön.
szerintetek a húgom lekéste a vonatot? igen!
szerencsétlen szüleim, tényleg.

éjfél után még feljött jézus, hozott bort, és mesélt arról, h milyen nehéz harminckét évesnek lenni, meg a szexuális perverziókról amelyeket a munkája révén ismert meg és mindkettőnk számára újdonságok voltak.

vannak esték, amelyekről mesélve a becenévválasztás sokszorosan megtérül.

- laura, hoztam neked egy szaloncukrot!
- ó, nagyon kedves vagy, köszönöm.
- de tudod, h mit várok érte cserébe...
- vad, mocskos szexet!

beszélgetések kollégáimmal.

hogy kerül

szaloncukorpapír a fürdővizembe? hogy kerül szaloncukorpapír a fürdővizembe? hogy kerül szaloncukorpapír a fürdővizembe? hogy kerül szaloncukorpapír a fürdővizembe? hogy kerül szaloncukorpapír a fürdővizembe? hogy kerül szaloncukorpapír a fürdővizembe? hogy kerül szaloncukorpapír a fürdővizembe?

az, h nem akarok lemondani semmiről, nem teszi egyszerűbbé az életet. vasárnap pl. csak úgy volt időm találkozni az éppen itthon tartózkodó barátnőmmel, h éjjel fél12kor, a munkám után találkoztunk a jászain, és eljött hozzám.
ez legalábbis problémássá válhat. amikor már csak úgy tudok emberekkel találkozni, h felhívom őket magamhoz éjszakára.

VISSZA KELL FOGNOM MAGAM! - üvöltöm a király utcában egy délután.

milyen napok ezek. tangled up in blue, mondom én. tingli-tangled up in blue, mondja ő, és neki van igaza.

szeretnék az az ember lenni, aki olyankor vagyok, amikor a parti utáni reggel enyhén vérző orral rohanok, h mintegy a bulit folytatva, végigtáncoljak két aerobik-órát.

féltem, h jóvátehetetlen dolgok fognak történni.
vagyis reméltem, h jóvátehetetlen dolgok fognak történni.

beteszed a tízórás nyan-cat videót youtube-on és végigdugjátok.
(az "elképzeléseink az életről" sorozatból)

egészen addig gondoltam magamról h egy szuicid, depressziós költőnő lelki beállítottságával rendelkezem, amíg végig nem ugráltam egy órát trixivel, sztep-aerobik koreográfiát karácsonyi dalok remixeire.

a pszichológusom a mai napig emlegeti az első karácsonyi ajándékot amit kapott tőlem. én akkor mindenképp egy nádasdy-kötetet szerettem volna adni neki, és a tivadarral együtt tanakodtunk, h mit is írassak bele dedikációként. így történt, h nádasdy ádám beleírta a pszichológusomnak a könyv elejébe:
ági már nem sír az órákon. köszönöm! nádasdy ádám

sztem tudok vmit, amikor vki egy nap ismeretség után azt mondja, h a megszokotthoz képest most sokkal pozitívabb vagy.

de olyankor is tudok vmit, mikor az egyik kollégám azt kérdezi, h mit csinálok, h mindenki akivel találkozom, mosolyogva meg nevetve megy tovább hozzá.

az egyetlen támpontom az elmúlt két hónap történéseivel kapcsolatban az, mikor a munkahelyi jelenléti ívemet csekkolom és vetem össze a naptárammal.

a sírhatnék bennem úgy mászik, mint egy undorító állat.
(esterházy péter, a szív segédigéi)

még a meggondolatlanságaim is túlgondoltak.

istenem, mennyi jó ember. nem tudom, mennyire írom ezt jó helyre, de csak köszönöm.

ezt hallgatva sétáltam át reggel a szabadság hídon, még a nap is alig jött föl.
kurvanagy líra van.

van még egy hely, miért nem hoztátok le vmelyik fantomkollégátokat ebédelni, mutatok az üres székre a kollégámnak.
lehoztuk, mutat az üres székre a kollégám.

istenem, perényi miklósnak legalább a felét add nekem!

lehet, h nem tudnám elengedni. lehet, h már bármit el tudnék engedni.
ma éreztem először, h sötét van.

láttalak tegnap nem messze a deák tértől. olyan voltál, amitől elhiszem, hogy karády katalin is szekszelt sokat és boldogan.
(válogatott levelezések)

bite,  bit,  britten.

hétfőn még van bennem némi lelkesedés, aztán kedden már eggyel hosszabb szoknyát veszek fel.

nem akarunk rosszat, de azért nem bánjuk ha egy kicsit mégis sikerül.

sírhatsz nyugodtan, hoztam könyvet.

mint hamupipőke a bálban; éjfélkor elmúlik a frontin hatása.

ma este egyáltalán nem leszel férfi? kérdezte lucia az L-t aki a kocsmában visítozásunkat csak azért tűrte józanul, h őt és az autóját épségben hazavigye utána.

én az L-nek a parkolóban: az új autódat egyszerűen nem tudom megszokni.
lucia: azért, mert ez az én autóm.

​téged is kinyírnálak egy iksszel, csak téged nem lehet!
ahogy a barátaim számítógépét karbantartva kedélyes bepillantást nyerek a házasságukba.

tollak
a szárnyai alá vette, pedig ő a paplanja alá gondolta.

úgy megszeretett (kiismert?) a néni az uszodában, h vasárnap már a férfiöltözőbe adott szekrénykulcsot.

ha betartjuk a játékszabályokat, az azt is jelenti, h van játék, nem?

ma volt utoljára jóidő. ma volt először jóidő.

azt mondja, h nem is annyira bonyolult ez az egész, és ő mindent rózsaszínben lát. meg h mondjuk lehet h színtévesztő.

hallom, ahogy sóhajtják a nevemet, de az én nevemet üvölteni kéne.

​istenem! ez a rengeteg bonyodalom és érzés és fájdalom! miért nem lehetek inkább kő?! még azt is tudom, kiket találnék fejen.

nálunk nincs versengés a családban, de azzal kezdődött a családi találkozó, h az unokatesóm, akit ki akartam tagadni mert hamarabb futotta le a félmaratont mint én, kitagadott, mert túl sokat fogytam.

két dolgot szeretnék tisztázni.
1. én nem vagyok egy erős lány.
2. én egy erős lány vagyok.

fiúk, kérlek játsszatok még nekem chopint.

​​ez a darab egy végtelenül hosszú téli ölelést jelent. a végtelenségig tartó menedéket, ahová nem törnek be a hullámok.​ csupa görcs vagyok és tehetetlenség. szeretném, ha nem mindenki életéről meg haláláról lenne szó. szeretném, ha vissza lehetne jönni, bár régen a határokon túl vagyunk. de oda sem engedjük egymást egyedül. nem akarok megmozdulni, mert a derekam és a lapockáim köré fonódó karok tartanak csak meg.

ez a bach szvit az utolsó hely ahol biztonságban érzem magam.

​
johann sebastian bach - cello suite no. 6 (perényi miklós)

napi megnyugtató gondolat: azt hiszem, szeretnek engem a disznótorosnál.

soha semmi nem elég.
szeretni: nem átölelni, lefogni kell.

​a szerelem, simogatni a másik fájó hasát hajnalban és közben a másik kezeddel telefonon hasi fájdalmakra guglizni.

nagyon vadromantikus és kicsit spicces állapotban érkeztem haza, figyelj, most vmi nagyon szimbolikusat fogok csinálni, mondtam a gazembernek, és kecsesen lábujjhegyre álltam az ágyon, h becsavarjam a vásárolt izzót a csillárba. vhogy úgy sikerült, h az izzó kirepült a kezemből és pattant a parkettán, miközben én a csillárba kapaszkodtam, h le ne essek az ágyról.

​​​ lányok a szórakozóhely mosdójában:
- összefogjam a hajam, v hagyjam kibontva?
- fogd össze, és majd ha megérkezik, azt mondod: jaj, de meleg van, és akkor kibontod és megrázod!

"a barátaim kérték h ezek a dalok szóljanak a temetésükön" playlist

hajnal kettő. a taxis még emlékszik, h pont 48 órája egy hangos jóreggelt!-tel szálltam be mellé.
egyenesen rokonlelkek vagyunk, nem sokan ismerik fel egyetlen ütemből, h charlie szól, mondja. "grogot ivott velünk a folyton fázó hindu szakács", kurvajó szöveg, nem?

jóelőre eldöntöttem, h csak gazemberként fogom emlegetni, de aztán kiderült, h van egy kislány, aki azt hiszi, h ő az a bácsi aki minden este felkapcsolja a palota díszkivilágítását, csak neki.

reggel a portán visszaadják a letett könyvemet, h ne haragudjak már, de itt áll vagy két hónapja és nem jött érte akinek otthagytam. visszaveszem, megköszönöm. nem jött érte, mert meghalt.

​de tudod, h nem szeretem, mikor azt játszod, h te vagy a fidesz, én meg a jobbik!

gabi néni a kocsmában aranyomnak nevezi a punkokat kiszolgálás közben, és puszival meg nagy öleléssel búcsúzik tőlük. au revoir, mondják a punkok búcsúzáskor, mert akkor már franciául beszélnek.

azt mondják róla, nagyon babonás, ezért nem hisz a kártyavetésben.

refrén: bár tudnám, mi az istent kell csinálni. így az életben, egyáltalán.

megfogjam vmidet? ...úgy értem, vmit, amit viszel.

ő egy, kezdte, és beleszívott a cigarettájába, nagyon alanyi költő volt.

mostmár tényleg én lettem az a lány, aki elsírja magát attól, h a koncert végén megtapsolják a zenészeket.
amúgy itt van erről egy nagyon érdekes cikk. mármint nem a sírásról, a tapsolásról.

van, h annyira bánt vmi, h még magamnak sincs kedvem leírni és gondolkodni róla. mi jöhet még? elmegyek a pszichológusomhoz és közlöm vele h nem szeretnék róla beszélni?!

beszökött a gangról egy jóltartott vörös macska a lakásba. de olyan jóltartott, h recsegett a talpa alatt a parketta.

rengeteg történet amelyek mind ugyanolyanok és mégis mind ugyanannyira külön fájdalmasak h nem sorakoztathatók fel rendben, tömegesen.
az álmaim és a nappalaim.

- várj, nem tudod a számát?
- a cellaszámát tudom.

olyan emberek barátságát keresem, akik értik, milyen az, mikor reggel a metrón evés közben kiesik a péksüteményből és a metrókocsi közepére bukfencezik egy fél virsli.

ez az én életem, mégis bármi elől hátra tudok lépni egy lépést és csendben nézni. hagyni és nem lenni benne.
egy hatalmas gombóc van a torkomban. tele vagyunk olyan mondatokkal, amelyekhez nem lehet hozzákezdeni.

ráfeküdtem a vízre és lebegtem, a karjaim a fejem fölött, és nem hallottam semmit, csak a vizet, csak a mély, halk morajlást.
értelmetlenül számolom a hónapokat. egyetlen kérdéssel kellene elszámolnom magamnak, és nem tudom, eleget tettem-e az elvárásnak.

jóelőre eldöntöttem, h csak gazemberként fogom emlegetni, de aztán az én ruháimat viselve, fejszével fát aprított a fészer mellett, h tüzet rakjon.
ez vmi más szó lesz.

a mondat, ami talán sosem jelentette azt, amit: legyél vele boldog.

menj haza, fészbuk, részeg vagy!

van férjed? ...és mennyire komoly?

"a fogyatékos állapot kezdő napja, év, hónap, nap" - ez a nyomtatvány sztem nem vonatkozik rám, mondom bátortalanul, a főnököm azonban furcsán nevet.

milyen cukin évődnek egymással a szüleim, gondoltam, mikor kiderült, h rajtam gúnyolódnak. ekkor aztán kinevettek, h milyen lassú vagyok.

mindenhova sétálok, mindenhol van hűsítő szél, és leírhatatlanul gyönyörűek az ebédszüneteim.
gyomor és szív nem volt még boldogabb.

jóelőre eldöntöttem, h csak gazemberként fogom emlegetni, de aztán kijött reggel a hálószobából a paplanjával együtt, mint a kisfiúk, és befeküdt a nappaliban a tévé elé a távirányítóval.

derűs délutánnak indult. ám ami nincs meg: a bankkártyám. ami viszont van: üvegszilánk a hajamban.
ha vki elátkozott, az jelentkezzen, megegyezünk.

De Margit ennél többet akar. A fejébe vette, hogy neki "Ő" lesz a párja, és senki más. Barátnője, Tündi szerint az ilyen rajongás gyerekes dolog, kár ennyi időt fecsérelni rá. Egészen más a rajongói és a partnerkapcsolat, hiába kedves vele a férfi. Margit azonban kijelentette: majd meglátjuk!

(reggeli egy tavaly márciusi somogyi hírlapból)

a fiúk gondolom már alsó tagozatban túlvannak ezen, én azonban most süthettem el először a nyaralásból hazatelefonálva, h szia anya, jól vagyok, épp légpuskával lövünk célba!

jóelőre eldöntöttem, h csak gazemberként fogom emlegetni, de aztán lecipeltünk együtt az erdőben a lépcsősoron egy felfújt pálmafával díszített gumicsónakot, h azzal hajózhassunk a balatonon.

azt hinném h angol nyelvi, nyelvészeti, pedagógiai és metodológiai tudásom és angyali türelmem bőven elég ahhoz, h bármilyen nyelvi csoportba gond nélkül belesimulhassak, mégis azzal kell szembesülnöm, h a német-tanfolyamok első pár órájában a jelenlévők meggyilkolását vizionálom, és különbség csak abban van, h kiét milyen kegyetlenséggel. leginkább azokat szeretném meggyilkolni a csoportból akik agresszívak.

be kell hát látnom, h hobbimmá vált a német-tanfolyamok látogatása hosszú kihagyásokkal. passzív tudásom figyelemre méltó.
minden német-tanfolyamon van egy fiú aki gyűlöli az egész világot meg egy céltudatos közgázos lány aki megfélemlíti a tanárt.

.

azt kérdeztem, eljön-e velem vki, de úgy értettem, eljön-e velem vki italért.

.

szóval én dublinban voltam nemrég egy meetingen, de az idősebb nagynénéim valamiért úgy tudták, dubai-ba mentem dolgozni.

- én a szívemet adtam neked, és az árából vettünk egy labdát!
- mondjuk épphogy kijött belőle.

harminchárom szúnyogcsípés

vannak esték, amikor sírnom kell csak attól, h a közönség megtapsolja a zenészeket, meg esték, amikor sírnom kell attól, h az anyukám hatalmas mosollyal az arcán hallgatja végig a hangversenyt amire én viszem, és vannak esték, amikor az anyukám a hatalmas mosolyával tapsol a zenészeknek a hangversenyen amire én viszem (...).

amíg külön el nem magyarázták, nem értettem a mondást a fasz rosszabbik végéről, el se tudtam képzelni, mert hát melyik lenne a rossz?

a bizonytalanság kedvéért.

vajon agresszívvá tesz a meleg?
ebédnél csak úgy megemlítettem, h a somlóit máskor nem villával hanem kiskanállal szoktuk enni, erre fél percen belül két kiskanalat, egy plusz villát, és még egy halkést is lehelyezett elém az asztalra a pincér és egy kollégám.

a dublini meeting brilliánsan sikerült, a flamand koen pl. beavatott minket, hogyan kell politikusok előtt lepipálni egy banánimportőrt állami támogatásért folyó tárgyalásokon.
este az se szegte kedvünket, h a holland bas felnézve a telefonjából közölte, h a szomszédjukat délután a nyílt utcán lelőtték, de hát drogdíler volt, van ilyen. mondjuk most nem tudja, ki fog vigyázni a nyulukra míg ők elutaznak, mert eddig a drogdíler szittelte.

szépirodalom vs. banán: 1:0
maffia vs. nyúlbarát drogdíler: 1:0

próbálnám megérteni, mi történik, de az élet, az csak kézzel-lábbal mutogat.

maestro to the pit please, maestro to the pit!

én szenvedéllyel szerettem a freeblogot, de legalább ugyanennyire szeretek bejegyzéseket írni, és azt ott mostanában sajnos nem annyira lehet. így ezentúl agnus.co van. az rss maradt ugyanaz.

(a költözés mr.a segítsége és motiválása nélkül nem valósulhatott volna meg. az olvasóimnak meg köszönöm a türelmet. here we go.)

bácsi: egy jegyet kérek.
pénztáros: milyet?
bácsi: 70 év felettit.
pénztáros: 70 év feletti?
bácsi (szégyenlősen): hát, egy kicsit igen.

sosztakovicstól olyan érzésem lesz mint amikor be kell vennem egy frontint. ez dicséret.

az előbb nem az történt h a munkahelyem előtt az utcán egy fehér autó lehúzott ablakán behajolva beszélgettem egy férfivel, két másik odaérkező férfi lefotózott eközben, majd mikor az autó tovább hajtott, borítékban készpénzt adtak át nekem.

elhagylak! és viszem a teszkópontokat is!

a liftkezelőnéni panaszkodni kezd és idegösszeroppanást kap a negyedik emelet felé félúton. kis pipacs vagyok a boráros térnél a kettes villamos talpfái között.

minden közeledés meneküléssel kezdődik.

- tessék, itt egy fiatal lány az éjszakában, aki rosszul érzi magát, mert a g. elhanyagolja!
- és? itt egy fiatal lány az éjszakában, aki rosszul érzi magát, mert te foglalkozol vele!

- (...) hisz mi befejezzük egymás mondatait...
- na fejezd be! fejezd ezt be!

a legboldogabb és legboldogtalanabb dolgok történtek a télen.

még nem halunk meg.
nem szabadna azt képzelni, h még nem élünk.

várod, h az orvos diktálásából megtudd, mi bajod, de akkor összeveszik a asszisztenssel, h az amely elé kell-e vessző.

március 15-én németországban voltam, és a lett meg litván barátaim a kokárdám felől érdeklődtek, majd kértek maguknak is, mondván rajtam keresztül kicsit ők is magyarok.
este, ahogy petőfi javasolta, a szabadságra és szerelemre akartunk inni. végül a szabad szerelemre sikerült.

Énekelgetek és az Istenre gondolok, hogy hogy is van ez. Hogy lelassult az idő, már nem sodor magától, kell tudni reggelente, mit, miért, naponta ismerni kell a démonodat, mert belenézel a tükörbe, és megkérded, miért, és hallgatsz. Ha oldalt hajtom a fejem, látom, szalad a hús arra a felére a fejemnek, ha vissza, fut mind vissza, mint egy hajón az emberek pánikban, hogy ne süllyedjenek olyan gyorsan.

(részlet: esterházy péter - hrabal könyve)

én nem egyszerűen akarom, hanem azt akarom, h még jobban.

örülök, h elszórakoztattam, hölgyem. a feleségem ideges.

pedig akart, és mégse sikerült
pedig akart, és mégse sikerült
pedig akart, és mégse sikerült

nem tudok az emberek szemébe nézni, mert ha a szemükbe néznék, azzal rögtön elárulnám, h van mit elárulni.

- nagyon szép, csak tízezer forint, meg tíz kilót kéne fogynom hozzá.
- kicsit többet fogysz, kicsit drágább ruhát kapsz!

kinéztem a moziban egy vígjátékot, de rájöttem, h azt remélem titokban, h szomorú lesz.

szórakozz velem!

a finom kezébe vesz és meggyűr. behúzom és befordítom a könyököm, úgy könnyebb.
nem tudom, mennyi idő telik el. később kinyújtózom az ágyon, mintha lábujjhegyre állnék, és magasra nyújtva a kezeimet zongorázok az ujjaimmal.


ane brun - these days

mikor a kollégáim elkezdtek emailben oféliának szólítani, kicsit elgondolkodtam, nincs-e szükségem pár nap szabadságra.

nekem nincs halállistám, csak olyan emberek, akiknek meztelencsigákra photoshopolom rá a fejét.

egy antik aranykarkötőt vettem a feleségemnek. a dekoltázsomba bámul. megnézed női szemmel?

nem én képzelem el az életet, az élet képzel el engem.

fall down n times, stand up n+1.

a magyar kultúra napja.

kaparok gyorsan egy üreget az arcom előtt levegőért, mint lavina esetén.
kaparunk gyorsan egy üreget az arcunk előtt levegőért, mint lavina esetén.

egy szó sem igaz abból amiket mondunk, mégis mélyeket kell sóhajtani közben. nem szeret, nem szeretem, nem szeret, nem szeretem, nem szeret, nem szeretem.
üss, amíg el nem alszom, suttogom.