2013. december 31., kedd
úgy kezdődött a bloggerekkel karácsonyozás, h leültünk a kanapéra és ölembe adták a nyolchónapos Lányt, anyukája, az isolde pedig azt mondta: és most magyarázd el a blogod.
úgy folytatódott, h ajándékoztunk, ebédeltünk, az L-lel elgitároztuk és -énekeltük a karácsonyi műsort, majd a meghitt hangulat csúcspontján homályos okokból orbán viktor facebook kommentelőitől kezdtünk felolvasni.
úgy végződött, h mikor kiderült, h a bright nem visz le minden jóllakott bloggert kenguruban a ház köré sétálni ebéd utáni alvásra, csak a lányát, elhevertünk a nappaliban és szóviccekkel folytattuk a délutánt. közben az alie az új #életem feliratú bélyegzőjéről tweetelt, a mr.a az én ajándékomat, a luciától kapott legó-agnust szedte szét, és mindenki azt latolgatta, h vajon belefér-e a gyomrába még egy kis flódni is.
mikor a Lány felnő, remélem ő is blogger lesz, és majd neki is lesznek ilyen jófej barátai az internetről.

2013. december 30., hétfő
2013. december 29., vasárnap
utólag rájönni, mi történik.
--
augusztus van
fürtökben hullnak a csillagok
valaminek vége van vége
orrunkban szúrós vízszagok
ez az édes rokkanás éve
szeress
szuszog a hegy szuszog a bálna
vizes
dagad az éjszaka lába
ki ne szeretne síma és feszes
kasírozz föl a nyárra
(parti nagy lajos - szódalovaglás (r.))
--
augusztus van
fürtökben hullnak a csillagok
valaminek vége van vége
orrunkban szúrós vízszagok
ez az édes rokkanás éve
szeress
szuszog a hegy szuszog a bálna
vizes
dagad az éjszaka lába
ki ne szeretne síma és feszes
kasírozz föl a nyárra
(parti nagy lajos - szódalovaglás (r.))
azt mondta ferihegyen akkor este mikor vártuk h értünk jöjjön kocsival a férje, h ilyenkor mindig nagyon nehéz átállnom ha hazajövök, úgyh most úgy utálom őt, meg mindent. és majd figyeld meg, h megkérdezem, mi volt itthon, és azt fogja mondani, h semmi. és mikor megkérdezte a kocsiban, h mi volt itthon, és a férje azt mondta h semmi, akkor ő a tenyerébe hajtotta a fejét és csukolva nevetett. és én is nevettem. és én is utáltam.
2013. december 26., csütörtök
2013. december 23., hétfő
2013. december 22., vasárnap
2013. december 21., szombat
hogy kerül
szaloncukorpapír a fürdővizembe? hogy kerül szaloncukorpapír a fürdővizembe? hogy kerül szaloncukorpapír a fürdővizembe? hogy kerül szaloncukorpapír a fürdővizembe? hogy kerül szaloncukorpapír a fürdővizembe? hogy kerül szaloncukorpapír a fürdővizembe? hogy kerül szaloncukorpapír a fürdővizembe?
2013. december 20., péntek
az, h nem akarok lemondani semmiről, nem teszi egyszerűbbé az életet. vasárnap pl. csak úgy volt időm találkozni az éppen itthon tartózkodó barátnőmmel, h éjjel fél12kor, a munkám után találkoztunk a jászain, és eljött hozzám.
ez legalábbis problémássá válhat. amikor már csak úgy tudok emberekkel találkozni, h felhívom őket magamhoz éjszakára.
ez legalábbis problémássá válhat. amikor már csak úgy tudok emberekkel találkozni, h felhívom őket magamhoz éjszakára.
2013. december 19., csütörtök
2013. december 18., szerda
2013. december 14., szombat
2013. december 13., péntek
2013. december 12., csütörtök
2013. december 11., szerda
a pszichológusom a mai napig emlegeti az első karácsonyi ajándékot amit kapott tőlem. én akkor mindenképp egy nádasdy-kötetet szerettem volna adni neki, és a tivadarral együtt tanakodtunk, h mit is írassak bele dedikációként. így történt, h nádasdy ádám beleírta a pszichológusomnak a könyv elejébe:
ági már nem sír az órákon. köszönöm! nádasdy ádám
ági már nem sír az órákon. köszönöm! nádasdy ádám
2013. december 9., hétfő
2013. december 4., szerda
2013. december 3., kedd
2013. december 2., hétfő
2013. november 28., csütörtök
2013. november 27., szerda
2013. november 25., hétfő
2013. november 24., vasárnap
2013. november 22., péntek
láttalak tegnap nem messze a deák tértől. olyan voltál, amitől elhiszem, hogy karády katalin is szekszelt sokat és boldogan.
(válogatott levelezések)
(válogatott levelezések)
2013. november 21., csütörtök
2013. november 19., kedd
2013. november 18., hétfő
2013. november 15., péntek
2013. november 13., szerda
2013. november 11., hétfő
2013. november 10., vasárnap
2013. november 9., szombat
2013. november 8., péntek
2013. november 7., csütörtök
2013. november 2., szombat
2013. november 1., péntek
2013. október 31., csütörtök
2013. október 27., vasárnap
ez a darab egy végtelenül hosszú téli ölelést jelent. a végtelenségig tartó menedéket, ahová nem törnek be a hullámok. csupa görcs vagyok és tehetetlenség. szeretném, ha nem mindenki életéről meg haláláról lenne szó. szeretném, ha vissza lehetne jönni, bár régen a határokon túl vagyunk. de oda sem engedjük egymást egyedül. nem akarok megmozdulni, mert a derekam és a lapockáim köré fonódó karok tartanak csak meg.
ez a bach szvit az utolsó hely ahol biztonságban érzem magam.
johann sebastian bach - cello suite no. 6 (perényi miklós)
ez a bach szvit az utolsó hely ahol biztonságban érzem magam.
johann sebastian bach - cello suite no. 6 (perényi miklós)
2013. október 17., csütörtök
2013. október 14., hétfő
2013. október 3., csütörtök
nagyon vadromantikus és kicsit spicces állapotban érkeztem haza, figyelj, most vmi nagyon szimbolikusat fogok csinálni, mondtam a gazembernek, és kecsesen lábujjhegyre álltam az ágyon, hogy becsavarjam a vásárolt izzót a csillárba. vhogy úgy sikerült, hogy az izzó kirepült a kezemből és pattant a parkettán, miközben én a csillárba kapaszkodtam, hogy le ne essek az ágyról.
2013. október 2., szerda
2013. szeptember 29., vasárnap
2013. szeptember 26., csütörtök
2013. szeptember 25., szerda
2013. szeptember 23., hétfő
2013. szeptember 21., szombat
2013. szeptember 20., péntek
2013. szeptember 19., csütörtök
2013. szeptember 18., szerda
2013. szeptember 17., kedd
mostmár tényleg én lettem az a lány, aki elsírja magát attól, h a koncert végén megtapsolják a zenészeket.
amúgy itt van erről egy nagyon érdekes cikk. mármint nem a sírásról, a tapsolásról.
amúgy itt van erről egy nagyon érdekes cikk. mármint nem a sírásról, a tapsolásról.
2013. szeptember 16., hétfő
2013. szeptember 12., csütörtök
2013. szeptember 11., szerda
2013. augusztus 30., péntek
2013. augusztus 25., vasárnap
2013. augusztus 14., szerda
2013. augusztus 2., péntek
2013. július 31., szerda
2013. július 25., csütörtök
2013. július 24., szerda
2013. július 22., hétfő
De Margit ennél többet akar. A fejébe vette, hogy neki "Ő" lesz a párja, és senki más. Barátnője, Tündi szerint az ilyen rajongás gyerekes dolog, kár ennyi időt fecsérelni rá. Egészen más a rajongói és a partnerkapcsolat, hiába kedves vele a férfi. Margit azonban kijelentette: majd meglátjuk!
(reggeli egy tavaly márciusi somogyi hírlapból)
(reggeli egy tavaly márciusi somogyi hírlapból)
2013. július 21., vasárnap
2013. július 18., csütörtök
2013. július 6., szombat
2013. július 4., csütörtök
2013. június 30., vasárnap
2013. június 28., péntek
vannak esték, amikor sírnom kell csak attól, h a közönség megtapsolja a zenészeket, meg esték, amikor sírnom kell attól, h az anyukám hatalmas mosollyal az arcán hallgatja végig a hangversenyt amire én viszem, és vannak esték, amikor az anyukám a hatalmas mosolyával tapsol a zenészeknek a hangversenyen amire én viszem (...).
2013. június 9., vasárnap
2013. június 1., szombat
maestro to the pit please, maestro to the pit!
én szenvedéllyel szerettem a freeblogot, de legalább ugyanennyire szeretek bejegyzéseket írni, és azt ott mostanában sajnos nem annyira lehet. így ezentúl agnus.co van. az rss maradt ugyanaz.
(a költözés mr.a segítsége és motiválása nélkül nem valósulhatott volna meg. az olvasóimnak meg köszönöm a türelmet. here we go.)

2013. május 26., vasárnap
2013. május 17., péntek
2013. május 15., szerda
2013. április 23., kedd
2013. április 10., szerda
2013. április 5., péntek
2013. április 4., csütörtök
2013. április 3., szerda
2013. április 2., kedd
2013. március 10., vasárnap
Énekelgetek és az Istenre gondolok, hogy hogy is van ez. Hogy lelassult az idő, már nem sodor magától, kell tudni reggelente, mit, miért, naponta ismerni kell a démonodat, mert belenézel a tükörbe, és megkérded, miért, és hallgatsz. Ha oldalt hajtom a fejem, látom, szalad a hús arra a felére a fejemnek, ha vissza, fut mind vissza, mint egy hajón az emberek pánikban, hogy ne süllyedjenek olyan gyorsan.
(részlet: esterházy péter - hrabal könyve)
2013. március 3., vasárnap
2013. március 1., péntek
2013. február 23., szombat
2013. február 21., csütörtök
2013. február 19., kedd
2013. február 7., csütörtök
2013. február 1., péntek
2013. január 26., szombat
2013. január 25., péntek
2013. január 7., hétfő
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)