történt, hogy az egész napos munka után, a hivatalos vacsora előtt, a múlni nem akaró migrénemet utolsó kétségbeesésemben egy unikummal próbáltam orvosolni. soha férfi úgy nem nézett még rám, mint a három pultos ma az ibolyában, mikor a pultnál elszántan felhajtottam az italt.
mire visszaértem a munkahelyemre, az őrök már kerestek, mert hallották a takarítóktól, hogy sötétben fetrengtem az irodában és nem vagyok jól. enyhén unikumos leheletemmel biztosítottam őket afelől, hogy már sokkal jobban érzem magam, és beszámítható is vagyok, de azért engedjenek már fel, mert a belépőkártyámat elhagytam valahol.
nagy szerencse, hogy nem érdekel, mit gondolnak rólam mások.
