- bocs, nem vagyok jól, nagyon szar társaság vagyok ma.
- de ezt nem akkor mondod mikor meghívlak, hanem mikor már megetted a sütit?!

itt az ideje magamnak is bevallanom, hogy a tavalyi fonológiatáborban csak azért találtam ki, hogy menjünk mindannyian éjszakai fürdőzni a balatonba, mert meg voltam hízva, és fényben nem akartam felvenni a bikinimet.

egyáltalán, hogy lehet egy rossz tanárba szerelmesnek lenni?!

se magyarázni, se érteni, se tompítani.
elmondom valakinek, és onnantól kétszer olyan egyedül maradok vele.

azok a legjobb futások, amelyek végére egyszerre szeretném üzenni az univerzumnak hogy köszönöm, és hogy baszd meg.

közlekedés
a taxis végigtolat velem az egyirányú utcában a rossz irányból, hogy gyorsabban odaérjünk, és még csak azt se hagyja, hogy fizessek.
métereket megyek az utcákon csukott szemmel, napszemüvegben nem tűnik fel senkinek.


aimee mann - it's not

kezdem ugyanannyira szégyellni magam azok miatt, akikkel elvileg egyetértek, mint azok miatt, akikkel kicsit sem értek egyet.

egész nap fájt a fejem, és mivel átlag ötpercenként fájt néhány másodpercig, aztán pár percre megint abbahagyta, reménykedni kezdtem, hogy ezek szülési fájások, és a végén megszületik majd valami kurvajó gondolat a fejemben. aztán elmúlt. csak úgy.

gondoltam ma tartok gyümölcsnapot. barackos csokival kezdődött.

"objects are promoted out of the everyday realm of functional utility to a place where they are preserved, kept away from those forces likely to result in their damage [...] and cared for in perpetuity. it is this special treatment that gives them the value that they are ascribed, rather than the value they possess that requires this special treatment"
(carman, john (2010). promotion to heritage: how museum objects are made. in: here)