idén nem lett sótlan a sóskiflim. boldog karácsonyt!

ó
ió
ció
óció
móció
emóció

bárcsak tudnám, hogy azt akarom-e, amit kérek.
istenem. nem szoktam így kifejezetten szólni, és most is csak gúnyolódok.

a programozóversenyen a győztes csapat ipad miniket kapott, ami remek ötlet volt, azonban ezek átadásához felhívták a fiatal programozókat a színpadra - micsoda tapintatlanság.

‎volt egy kedvenc kéményem tatabányán, de lebontották.

ezentúl nem törleszteni, hanem törleszkedni fogok a diákhitel központnak.

az én apukám úgy biciklizik a bükkben hegynek fel, hogy beszartok. az apukám írta a számítógépes programot, amellyel negyedikben a törtekkel való műveleteket gyakoroltam. az apukám szereli át a lakásban a villanyvezetékeket, a vizet, festi a falat, és közben a garaczi meg az esterházy legújabb könyveiről mesél. az apukám elmagyarázza a fizika legújabb felfedezéseit szkájpon, és érdeklődik, láttam-e a legfrissebb belpolitika ihlette mémeket. az apukám csinálja a világ legfinomabb pörköltjeit. felkelek egy hétvégén otthon, és serceg a hús.
az apukám egy tigris. legalábbis ezt mondja.
az én a-pu-kám egy ma hatvan éves tigris.

nem szeretek a domináns fél lenni kapcsolataimban, de ha egyszer mindent én tudok jobban?!

RELATED VIDEOS --> ETERNITY

ittunk két szilvát és mentünk is. nagyon kevés volt téged pótolni, veled minimum még kettőt iszunk.

nagyon koncentrálok, hogy felszabadult tudjak lenni.

az úgy volt, hogy a szuperhős-tematikájú jelmezes buliba a munka hősének akartam öltözni, de nem volt időm rendes jelmezt kitalálni, mert dolgoztam...

történt, hogy az egész napos munka után, a hivatalos vacsora előtt, a múlni nem akaró migrénemet utolsó kétségbeesésemben egy unikummal próbáltam orvosolni. soha férfi úgy nem nézett még rám, mint a három pultos ma az ibolyában, mikor a pultnál elszántan felhajtottam az italt.
mire visszaértem a munkahelyemre, az őrök már kerestek, mert hallották a takarítóktól, hogy sötétben fetrengtem az irodában és nem vagyok jól. enyhén unikumos leheletemmel biztosítottam őket afelől, hogy már sokkal jobban érzem magam, és beszámítható is vagyok, de azért engedjenek már fel, mert a belépőkártyámat elhagytam valahol.
nagy szerencse, hogy nem érdekel, mit gondolnak rólam mások.

a héten már háromszor törte össze a saját szívét, mit macerálom még én is - jogos.

hazaviszlek a kutyámon a szobakonyhás lakásomba, mondta józsi, a kocsma törzsvendége, hatalmas boxerjére mutatva, hisz tudta, egy nőnek romantikára és biztos egzisztenciára van szüksége.

a pokol tüzéhez egy köteg átvételi elismervény, befizetési bizonylat, és többoldalas nyomtatvány a gyújtós.

ma este mácsai pál öntött nekem egy termoszból kávét. életem végéig ébren leszek.

minden gondolatomat komoly gondok és komolytalan fiúk foglalják el.

"ha kell, bírom bármeddig, mit nem bírok tovább" (jónás tamás)

(1.) bár tudnám, mi történik.
(2.) bár ne tudnám, mi történt.
(3.) lásd (1.)

annyi munkahelyemen töltött este után mostmár tényleg eljött az ideje, h változtassak.
meg fogom végre kérdezni, hol is van a villanykapcsoló a folyosón.

onnan keresnek, hogy ott vagyok-e már; innen keresnek, hogy ott vagyok-e még. meg lehetek hatódva.

alighanem az emberi létezés legmagasabb szintje lufthansa flight crewnak lenni. ezúttal kivételesen nem egy kékszemű meleg stewardba szerettem bele az utazás első percében, hanem egy negyvenes stewardessbe.

remélem egyszer még büszkeséggel és nosztalgiával gondolunk majd vissza ezekre az időkre, különben nem éri meg.

azt hiszem, minden futó nő nevében szólhatok most, hogy ha valaki verset szeretne írni a testünkről (mert miért is ne szeretne), akkor nem bőröd édes íze meg hasonló baromságok. sós.

na, ági, hát hogy van?, kérdezi a pszichológusom könnyed hangon, majd fel is sorolja az opciókat: szarul, még szarabbul, vagy a lehető legszarabbul?

Kemény István: Sanzon

A szemembe néz, és rólam kérdez,
Hogy mondjam neki, hogy nem vagyok én?
Így beszél: te és neked és téged.
Hogy mondjam neki, hogy nem vagyok én?
Áttér magára, kitárulkozik,
Hogy mondjam neki, hogy nem vagyok én?
"Ásíts nyugodtan, te úgyis értesz!"
Hogy mondjam neki, hogy nem vagyok én?
Azt mondja, szeret, és megalázkodik.
Hogy mondjam neki, hogy nem vagyok én?
Hogy mondjam neki, ha én se értem,
Hogy lehetséges, hogy nem vagyok én?
Hogy most jövök rá, hogy mindig is tudtam,
De én se értem, hogy nem vagyok én.
Nem vagyok itt, és nem vagyok máshol,
Kettő sem vagyok - csak nem vagyok én.
Azt mondja, sokszor vele is így van.
Hogy mondjam neki, hogy nem vagyok én?
Azt mondja, mondjam csak, mondjam, csak mondjam.
Hogy mondjam neki, hogy nem vagyok én?
Azt mondja, érti, és tényleg sír is.
Hogy mondjam neki, hogy nem vagyok én?
Azt mondja, jó, csak legalább te menj el.
Hogy mondjam neki, hogy nem vagyok én?
Mint aki megérti, feláll, de nem megy.
Hogy mondjam neki, hogy nem vagyok én?
Elmegy, de visszafut, leül, feláll -

jó lenne, ha tudnám, miért kelek fel, és nem csak azt, hogy miért nem tehetem meg, hogy nem kelek fel.

- bocs, nem vagyok jól, nagyon szar társaság vagyok ma.
- de ezt nem akkor mondod mikor meghívlak, hanem mikor már megetted a sütit?!

itt az ideje magamnak is bevallanom, hogy a tavalyi fonológiatáborban csak azért találtam ki, hogy menjünk mindannyian éjszakai fürdőzni a balatonba, mert meg voltam hízva, és fényben nem akartam felvenni a bikinimet.

egyáltalán, hogy lehet egy rossz tanárba szerelmesnek lenni?!

se magyarázni, se érteni, se tompítani.
elmondom valakinek, és onnantól kétszer olyan egyedül maradok vele.

azok a legjobb futások, amelyek végére egyszerre szeretném üzenni az univerzumnak hogy köszönöm, és hogy baszd meg.

közlekedés
a taxis végigtolat velem az egyirányú utcában a rossz irányból, hogy gyorsabban odaérjünk, és még csak azt se hagyja, hogy fizessek.
métereket megyek az utcákon csukott szemmel, napszemüvegben nem tűnik fel senkinek.


aimee mann - it's not

kezdem ugyanannyira szégyellni magam azok miatt, akikkel elvileg egyetértek, mint azok miatt, akikkel kicsit sem értek egyet.

egész nap fájt a fejem, és mivel átlag ötpercenként fájt néhány másodpercig, aztán pár percre megint abbahagyta, reménykedni kezdtem, hogy ezek szülési fájások, és a végén megszületik majd valami kurvajó gondolat a fejemben. aztán elmúlt. csak úgy.

gondoltam ma tartok gyümölcsnapot. barackos csokival kezdődött.

"objects are promoted out of the everyday realm of functional utility to a place where they are preserved, kept away from those forces likely to result in their damage [...] and cared for in perpetuity. it is this special treatment that gives them the value that they are ascribed, rather than the value they possess that requires this special treatment"
(carman, john (2010). promotion to heritage: how museum objects are made. in: here)

- nem baj ha visszajelölöm a fiadat ismerősnek?
- nem hinném hogy összeroppanna, gondolj csak arra, hogy velem él.

igaz, mit is lehet mondani.

védelmébe véve azt mondta, nem is vagyok kövér, csak duci.
gondolom ennyit várhatok el valakitől, akit leöregeztem.

sokmindent elront az, hogy csak a végére tudok gondolni.

ülök a széken, és nem tudom elképzelni, hogy a következő perc is meg fog történni, és az azutáni is, és majd felveszem a ruháimat, kimegyek az ajtón, lemegyek a lépcsőn, elgyalogolok a metróig, és közben ugyanúgy nem fogom tudni elképzelni, hogy a következő perc is meg fog történni.

a belvárosban, a vásárcsarnok mögött, egy parkoló furgon vezetői ülésén egy kisebb lángszóróval sütnek egy darab szalonnát.

száz kis fekete lovacska jön, hogy elhúzza
és utánuk kötöm
és én továbbra is hanyatt fekszem az ágyon, de egyszercsak lassan rájövök, hogy fel szeretnék kelni.

j: ennyi férfiba egyszerre még sose voltam beleszeretve
á: úgy érted, hogy most csak egybe?

nin-csen ve-led sem-mi baj.

tegnap este négy órán át fogyókúráztam. borzalmas volt.

azt mondom, olyan akarok lenni, azt mondják, dehát már olyan vagyok.

ha valami fontos történik velem, ki kell választanom, hogy kinek mondjam el először.

persze amikor azt ígérem valakinek, hogy ha fényképez nekem űrhajót, villantok mellet cserébe fényképen, akkor álmaimban sem gondolom hogy a következő kép amit a telefonjával készít, az egy űrhajót fog ábrázolni.

hogyan szerettetem meg magam lányokkal.
üdvözlésképp meg akarom simítani egy fiú karját, de véletlenül a kezemben lévő kis zászló hurkapálcájával a barátnőjét bököm meg.

azt tisztázzuk, hogy a csoki a mellemre van, a futás meg a seggemre.

- nem vagyok teljesen életképtelen, csak még soha nem intéztem el semmit.
- jó az, ha úgy írom alá a levelet helyetted, hogy anyukája?

én nem akarom a fájdalmat minimalizálni, az örömöt akarom maximalizálni.

buda, érzékeny lelkek irodaháza. ha az ember napnyugta után is dolgozik, bizonyos alkukba be kell szállni, bizonyos nyomtatványokat ki kell tölteni. próbálok túljutni a sokkon, hogy majdnem megmérték a csípőbőségemet.
lefelé a liftben két öregedő, harcsabajuszos biztonsági őr azzal viccelődött, hogy megállítják a liftet és megdugnak. olyan kemény az élet, szinte már gyengéd kedvességnek éreztem.

hát nem arról van szó, hogy legszívesebben mind egy sarokban nyüszítenénk otthon, mégis minden nap elindulunk rúgni egyet a világ seggébe?

vendégségben az apukámmal ijesztgetik a rokongyerekeket. matektanársors.

ahányszor társaságban a régi dallas paródiából vett mondatokkal váltottunk ki nevetést: |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| |||| ||

felnőni és lefogyni a feladathoz.

szívfacsaró történeteink a kulturális szférából. lemondom a kocsmázást, mert nem tudnék elszámolni a vasárnap estémmel a lelkiismeretemnek és a nemzeti kulturális alapnak.

nem voltam rest a linkelés után a való életben is felvenni a luciával a kapcsolatot, és bejelentkeztem, hogy péntek délután elmegyek hozzá, segíteni összeszerelni az új szekrényét. remekül sikerült. odafelé öt perc után elaludtam az autójában, megérkezvén megittam az összes kávéját, a szekrény darabjainak kicsomagolása közben megtanítottam a gyerekét karatés módjára kettétörni hungarocell-darabokat a térdén, majd mire összeszedtük az ezután maradt szemetet, már indulnom is kellett a vonatállomásra, ahová ő vitt ki.
a szándék megvolt.

veled minden rendben? mostanában nem ír rólad a lucia, érdeklődött a psyclone jack.

kérdeztem emailben a mr.a-t, hogy hogy van a lucia mostanában, mert nagyon ritkán látom, mire azt felelte, hogy vmi azt súgja neki, hogy nekünk fel kéne vennünk a kapcsolatot egymással, mert a lucia pedig az L-től próbálja közben megtudni, hogy hogy vagyok mostanában, mert nagyon ritkán lát.
ez annyira édesen socially awkward, ráadásul a történet minden szereplőjét az internetről ismerem. igazi bloggernek érzem magam újra.
fogunk mi még együtt visítani.

azt nagyon szeretem, hogy mikor lemegyek péntek este a kocsmába, nemcsak hogy van valaki, akinél véletlenül ott van ugyanaz a darvasi-kötet, mint nálam, de ő is rögtön arra gondol, hogy a könyveinknek örömükben azonnal csókolózniuk és szexelniük kell egymással.

a főnökömmel való kapcsolatomat jól illusztrálja, hogy ha elő akar venni valamit a táskájából nekem, akkor már automatikusan csokoládéra gondolok.

az egy dolog, hogy nem tudom boldoggá tenni. de hogy boldogtalanná se?!

fiatal, csinosnak mondott, káros szenvedélyektől mentes, de hát ez a kedvenc viccoldalam: http://anti-joke.com/

meg hát van az, amikor nagyon indulatba jövök, és a pszichológusom a kezeit a magasba tartva, az ujjaival integetve próbál szólásra jelentkezni az asztal másik oldalán.

vasárnap esténként egy kocsmában ülünk és iszunk. ő azért, mert a gazembereket és a pókerasztalokat is elérte a válság, meg mert egy huszonhatéves nővel iszik vasárnap este, pedig még idősebb korára is sokkal fiatalabbakat képzel el maga mellé.
én azért, mert egy huszonhatéves nő vagyok.

sérelmeimre rendszerint úgy reagálok, hogy újabbakat szerzek. éjjel az utcán többet nézek magam mögé, mint előre. szépnek érzett délutánjaimon földes körmökkel esterházyt olvasok a héven. minden reggel elalszom.

dekadens giccspop:

lana del rey - summertime sadness

na, csak sikerül annyit dolgozni, hogy jutalomnak tűnik ha takaríthatok otthon.

én széppé akartam varázsolni az ünnepet, de te össze voltál nőve magával a sátánnal. pont karácsonykor!
történetek, amelyekbe bele se merek kérdezni.

a némettanfolyam végefelé kimerültségemben és felindultságomban széttrollkodtam húsz percet az órából. volt osztály- és egyetemi csoporttársaim tömegét, és internetezők millióit értettem ma meg. elképesztően jólesett.

kettesem van a lottón

csacska szív, tréfarépa, szépszínű rozéfröccsök. fogalmam sincs, mikor váltanak át egymásba az évszakok. soha ne játszd meg a szerelmi bánatod születési évét, de azért mégis.

elmentem ma a főnökömmel a könyvhét megnyitójára a vörösmarty térre, ahol rengeteg ismerőssel találkoztam, a napfényben sörrel sétálva megfogtam véletlenül egy fiú fenekét, végül vettem egy verseskötetet és egy bikinit. szerintem kiveszem a könyvszakmából a részt, ami nekem jár.

istenem. tök szar lehet megszervezni valamit, ahol ennyien nem érzik jól magukat.

a gyengédségről.
nem érdekel, hogy mások mit ebédeltek, és nem hiszem, hogy bárkit is érdekelnie kellene, hogy én mit ebédeltem, de nagyon jólesik, ha megkérdezik.

lesétáltam délután a dunához, ahol minden kék volt és fehér. macskaköves utcák; a homlokzatokon, és bennem is, doboló kicsi angyalok.
nagyon szeretnék keveset adni kevésért, és sokat adni sokért.

munkahelyemen, a vidámparkban, az irodalomról szól minden, ma délelőtt mégis először a főnököm csatlakozott t-3 percnél, hogy ha már ennyire izgat, nézzük meg együtt a falcon9 és a dragon kilövését, t-1 percnél a szobába lépő kollégánk is belelkesedett, majd t-30 másodpercnél a megbeszélésre épp megérkező, gyanútlan vendégünket is berángattuk a nasa tv elé.
elmondhatatlanul elégedett vagyok.

engem tönkretesz ez az ország.
tavaly a külföldiek még úgy próbáltak flörtölni velem: ágnes, not only is your make-up beautiful this morning but your push-up as well.
idén már így kezdik: i heard you don't have a separate ministry of culture!

amikor megláttam, hogy a konferencián a színpadon ülve kell előadni, azt gondoltam, egyébként szolid öltözetemhez a minisziknya alá vehettem volna más színű, nem világító piros bugyit.
aztán mikor megláttam, hogy a konferencián előadókat milyen színes villogó fényekkel világítják meg, azt gondoltam, a bugyival nem lesz baj, de betanulhattam volna valami koreográfiát az előadás helyett.

ilyenkor hová szökik belőlem a szuperség?

egy fiú ékszert vesz nekem: aw.
egy fiú ékszert vetet nekem az anyukájával: what. the. fuck.
egy négyéves kisfiú szivárványos fülbevalót vetet nekem az anyukájával: awww.

ha nagyon sok van belőle, az már koncepció.

úgy érzem, hogy éveket öregedtem az elmúlt néhány évben.

most olyan idők vannak, h mindenből nagyon kevés van.
ölembe hajtja fejét egy kád víz.

csak azt akartam üzenni, h rántotthús viszont van elég.

utolsó simítások
(színes, magyarul beszélő, romantikus dráma)

különböző okok miatt még a koncert vége előtt elszöktünk a templomból és átmentünk a kocsmába, ahol ott ült pl. sörrel a kezében a lány, akit pár perccel korábban láttunk elszökni a templomból.

csak délután derült ki, hogy ma nem kellett volna bemennem dolgozni.
úgy tekertem haza, hogy beengedett maga elé egy sürgősségi vérszállítás feliratú autó.

három meleg fiúval ülök egy asztalnál, és én tudom a legtöbbet lady gagáról?!

a vállak amelyeken sírok, ugyanazok a vállak, mint amelyekért máskor sírok.
egy nap úgy döntöttünk, a rózsás ágynemű és én, hogy soha többé nem hagyjuk el egymást.

jaj, jaj, elnézést, hadonászott a titkárnő, egy perc türelmet kérek, csak az igazgató úr még tárgyal, nekem meg hőhullámom van.

a nyelvészetkonferencián konstatálom, hogy az idegességtől remeg a kezem. a pszichológusom sms-t küld, hogy szeretettel gondol rám a tengernél.

nem gondoltam volna, hogy majdnem 26éves koromra azzal fogok új barátokat szerezni, hogy néha beöltözöm hoffmann rózsának.

az volt a metróajtó üvegébe karcolva: szeretlek ági. meghatottál, ismeretlen metrórongáló.

azt mondta, reggel, mikor látom, hogy felébred és kinyitja a szemét, imádkozom, hogy hagyjon még két percet. mit mondjak neki. én is félek.

az értekezleten lejegyzeteltem ma, hogy csak a halál biztos.

mindazok közül, amiket franciaországból hoztam magammal (a csoki, a narancslekvár, a sajtok, a fiú, a mély levegővételek, a jelly beans), a narancslekvár fogyott el utoljára.

igen igazságtalan tavasz van, gondolta magában a bástya utcában sétálva az apró, kicsi görcs, ami én vagyok.

szomorúságom olyan szépséggel párosul, vagyis inkább szépségem olyan szomorúsággal, hogy az étteremben ingyen adják a kávét.

yo, mary pt. 1.



wyclef jean feat. mary j. blige - 911


yo, mary pt. 2.



rahmanyinov - ave maria

Negyedik biciklizés

Megkordult a gyomrom, és csak akkor jutott el a tudatomig, hogy már napok óta semmit sem ettem. Feltápászkodtam az ágyadról, bementem a kamrátokba, és keresgélni kezdtem a polcok között. Régi bögréket és tálakat találtam, de a félhomályt átjárta a még gőzölgő étel illata. Felálltam egy hokedlire, és levettem a felső polcról az egyik tányért. Még meleg volt benne a kocsonya, sütötte a kezem a pereme, de valahogy kibotorkáltam vele a konyhába, és szaporán kanalazni kezdtem. Friss kenyeret és bort is találtam. Egy pillanatra letettem az újra és újra megcsörrenő kanalat, és belehallgattam a körülöttem lévő csöndbe. Megborsódzott a hátam. Végtelen nyugalom terült a vidékre. A tányéromba néztem, és megint az jutott az eszembe, talán mégiscsak későn érkeztem, és nekem tényleg csak a füled jutott, más már nem maradt. De arra is gondoltam, hogy nekem pont elég, cserébe pedig neked adom az enyém: hallgatlak vele, amikor csak kell. Bármit is suttogsz bele. Akkor motoszkálást hallottam az ajtó felől, kíváncsian néztem oda, vajon ki lehet.

Aaron Blumm: Biciklizéseim Török Zolival (részlet)

volt nemrég olyan is, h meghívtak kockázni ide.
(a 35. és 36. vagyok én a remek sorban)

most mindenre szeretnék emlékezni ami felment az alól, hogy rendesen viselkedjek, hiszen csütörtök este van.

istenem, kérlek adj a kezembe még több rossz verseskötetet! olyan jól szórakozom!

nem foglalkoztat annyira az öregedés, csak újabban, mióta péntek este elaludtam a dallas előtt.

- miért, gondolkozol rajta, hogy elmenj pszichológushoz?
- hát nem tudom. a pszichológus ad enni? lehet nála aludni? meg lehet dugni?

a fiúk reggel nem is értik, mit akarhatnánk a maslow-piramis másik végétől.

azért az elég jó, hogy mikor rengeteg biztonsági őr és csajaik között táncol az ember villogó, színes fényekben a la isla bonitára, akkor van, aki odajön hozzá, és a fülébe súgj üvölti, hogy az a sapkás csávó ott olyan tandoris.

- menjünk.
- merre?
- a karibi térségre gondoltam, de hamarosan felszállok az 1es villamosra.

szia kicsi halálkanyar, szia.

a síelés, köszönöm, nagyon jól megy, kisgyermekeket és kötöttebb ízületű nyugdíjasokat fölényesen mosolyogva előzgetek már a zöld pályákon.

kedves naplóm, ma azt mondta egy fiú, hogy milyen jó kis combom van.
arról beszélgettünk, hogy kit eszünk meg, ha éjszakára fennragadunk a hegyen.

akárhánymillió forintos költségvetésről is legyen éppen szó, még mindig képes vagyok kimutatni az ablakon más mondatának a közepén, hogy mókus!

el sem mondom, mennyit késtem ma egy kolbászos rántotta, egy ribizlitea, egy tejszínes brownie, egy presszókávé, a csoppy két szép szeme (nem ettem meg), majd az egyik táskám reggelizőhelyen való felejtése miatt, a főnököm meg azzal várt az irodában, hogy hozott nekem síkesztyűt meg fülmelegítőt meg spéci zoknit, hogy szeressem meg a síelést.
ma reggel még vona gábort is jobban szeretem magamnál.

péntekig megtanulok a youtube-ról síelni, aztán a jövő héten meg figyeljétek majd a híradót az rtl-en, ott befér egy rákos kisgyerek és egy újszülött víziló közé simán egy bizarr síbalesetek körkép.

volt ilyen is. valamelyik december, megyek az utcai virágoshoz:
- jó napot kívánok, tizennégy virgácsot kérek szépen.
- rendben, adom... utómikulás lesz az oviban? vagy a suliban?
- az akadémián.

egyik első élményem a nyelvtudományi intézetről, hogy az asztalon ülve vártunk nádasdy ádám előadására a földszinten, és egy ott dolgozó néni ránk szólt, hogy ez itt egy tudományos intézet, nem szabad az asztalokon ülni.

egy évvel később álltam egy asztalon a nyelvtudományi intézetben, és nádasdy ádám, krokodiljelmezben állva mellettem, nyújtotta a kezét, hogy le tudjak róla mászni.

- de most az ágival szenvedtem eddig lélekben.
- micsoda?! velem szenvedtél és nem is szóltál?
- jézus sem szólt.

én illényikaticázok, te illényikaticázol, ő illényikaticázik, mi illényikaticázunk, ti illényikaticáztok, ők illényikaticáznak.
1. a hollerung ma is elillényikaticázta az utolsó ráadást.
2. szóltunk a művésznőnek, hogy ezen a színpadon nincs illényikaticázás, mégis lenyomott egy csárdás-egyveleget.
3. péter keserűen tudomásul vette, hogy a kortárs hegedűdaraboknak nincs közönsége, és inkább úgy döntött, összeillényikaticázza a lakásravalót.

ebben az országban most a mémekért és a fiúkért érdemes élni.

esténként ki kell simogatni belőlünk a bajainkat és mások bajait.

White Winter Hymnal from Sean Pecknold on Vimeo.

amikor kiderül, hogy a hirtelen kialakult melanómád csokoládé.

ez volt életem legrosszabb éve. lisztet is úgy utálom.

nagyon sok dolgot tudnék kérni, de leginkább azt szeretném kérni, hogy legyenek majd mindig olyan emberek, intézmények, célok, amelyekért úgy gondolom, hogy érdemes lemondani a többi kérésemről.