a marci nem tudja elolvasni a kézírásomat, de beleolvas a naptáramba, és tényleg el tudja képzelni, hogy csütörtök tizenkét órára nekem be van írva, hogy magány.

amikor csend van, nagyon nagy csend van.
amikor nem integetek, kezet nyújtok, tapsolok, öklöt rázok, csettintek, kalimpálok, vezényelek, ölelkezem, akkor leengedem a karjaim a testem mellé és odaragadnak. minden és mindenki kevés, kevés, kevés. nézek ki az ablakon. a nap maryzsuzsija.

esterházy péterrel álmodtam. nem mondhatom el, mennyi ruha volt rajta.

többet nem is akarhatnék az élettől. de akarok.

az anyukám már azt hitte, h jött a jézuska, de az apukám lehűtötte, hogy csak az ő kopasz fején megcsillanó fény volt az. kezdem érteni, miért kínálgatnak konyakkal.

nagyon boldog karácsonyt mindenkinek!

vegyek a családomnak karácsonyra magamnak nyugtatót?

hétfőn meggyőződhettem arról, hogy az új munkahelyem, a múzeum is kiérdemli a vidámpark címet, ugyanis a fontos, alapvető értékek ott is megvannak, úgymint:
1. tepertőkrém
2. a karácsonyi parti kezdete után alig egy órával már karaoke
3. irodalom szeretete blablabla

gázolt a metró újra jár a metró gázolt a metró újra jár a metró gázolt a metró újra jár a metró gázolt a metró újra jár a metró gázolt a metró újra jár a metró

igenis, lehet úgy szexi egy nő, hogy kibújtatják ruháiból gyöngéden, és egy fájdalomcsillapító tapasz van a derekán!

részegen a táncparketten sneki nem kiabálja államtitikárok neveit!!44

tudatosítani: nem az ebédem kívánja a bort, hanem én.

idén karácsonyra mindenki kihúzza valakinek a nevét, és egy minden rendben lesz kíséretében megsimogatja a fejét annak, akit húzott.

akarok egy katonazenekart.
ettől teljesen függetlenül: annyi bajom van velem.

ferencz győzővel megegyezik a bioritmusunk.
ferencz győző, akivel megegyezik a bioritmusunk, valószínűleg nem emlékszik a nevemre, de mindig nagyon kedvesen mosolyogva köszön. évek óta, akármikor a menzán járok, ha rendszeresen ugyanazon a napon, ha rendszeresen ugyanazon a napon, de kivételesen más időpontban, ha ritkán és össze-vissza, mi mindig egyszerre ebédelünk. néha már aggódva nézek szét a levesem fölött, hogy hol van, csak nem történt vele valami, de akkorra már be is lép az ajtón.
ma a kampusz egén egy szivárványt, menzáján pedig a ferencz győzőt láttam, amelyek után kénytelen vagyok én is belátni, hogy van még remény.

ma rám mosolygott orbán viktor egyik testőre. remélem ez nem azt jelenti, hogy elhurcolnak majd a háremébe, vagy vmi.

jött egy fiú az i. intézetből és aláírtam neki egy papírt, de mondtam, h lepecsételni inkább nem fogom, mert a munkahelyem jogilag már nem létezik. mondta, h nem baj, mert úgyis megszűnik ebben a formában az i. intézet is mindjárt, akiknek a papír lesz.

ajánlás.

az üzenet amit arckifejezésemmel sugározni kívánok a gyógyszerészek felé: tudom, mit csinálok.

be kellett mennem az eltére egy igazolásért, és olyan történt, amilyen míg oda jártam, persze soha: senki sem várt a tanulmányi osztályra. háromszor néztem meg, tényleg az ügyfélfogadási rendnek megfelelő nap és napszak van-e. olyan gyanakvó arccal nyitottam be a tanulmányi előadómhoz, hogy kinevetett. de... de hol vannak a többiek? kérdeztem. mire az előadóm egy laza mozdulattal a szemétbe dobta a kezéből a barackmagot és mosolygott. őket már megettük.