a marci nem tudja elolvasni a kézírásomat de beleolvas a naptáramba, és tényleg el tudja képzelni, h csütörtök tizenkét órára nekem be van írva, h magány.

amikor csend van, nagyon nagy csend van.
amikor nem integetek, kezet nyújtok, tapsolok, öklöt rázok, csettintek, kalimpálok, vezényelek, ölelkezem, akkor leengedem a karjaim a testem mellé és odaragadnak. minden és mindenki kevés, kevés, kevés. nézek ki az ablakon. a nap maryzsuzsija.

esterházy péterrel álmodtam. nem mondhatom el, mennyi ruha volt rajta.

többet nem is akarhatnék az élettől. de akarok.

a parc güellben a nagy turistatömegben elmentem egy nagyon magas fekete fiú mellett, akinek hosszú, kétszínű rasztái voltak, élénkszínű ruhái, nagy hátizsákja külön hozzákötött sokliteres vizesflakonnal, és pórázon hat hatalmas kutya kísérte.
később a városban keresztezte az utamat, öblítőillatot meg a hat kutyát húzva maga után. hát igen, gondoltam, miközben sétáltam tovább, nyilván emlékszem rá annyi ember közül, már egy nagyon jellegzetes vonás is elég lenne ehhez ebből a sokból. ekkor a fiú utánam kiáltott, h ugye jól emlékszik h engem látott a parkban.

biztos a seggem.

az anyukám már azt hitte, h jött a jézuska, de az apukám lehűtötte, h csak az ő kopasz fején megcsillanó fény volt az. kezdem érteni, miért kínálgatnak konyakkal.

nagyon boldog karácsonyt mindenkinek!

vegyek a családomnak karácsonyra magamnak nyugtatót?

hétfőn meggyőződhettem arról, h az új munkahelyem, a múzeum, is kiérdemli a vidámpark címet, ugyanis a fontos, alapvető értékek ott is megvannak, úgymint:
1. tepertőkrém
2. a karácsonyi parti kezdete után alig egy órával már karaoke
3. irodalom szeretete blablabla

gázolt a metró újra jár a metró gázolt a metró újra jár a metró gázolt a metró újra jár a metró gázolt a metró újra jár a metró gázolt a metró újra jár a metró

igenis, lehet úgy szexi egy nő, h kibújtatják ruháiból gyöngéden és egy fájdalomcsillapító tapasz van a derekán!

részegen a táncparketten sneki nem kiabálja államtitikárok neveit!!44

tudatosítani: nem az ebédem kívánja a bort, hanem én.

idén karácsonyra mindenki kihúzza vkinek a nevét, és egy minden rendben lesz kíséretében megsimogatja a fejét annak akit húzott.

akarok egy katonazenekart.
ettől teljesen függetlenül: annyi bajom van velem.

ferencz győzővel megegyezik a bioritmusunk.
ferencz győző, akivel megegyezik a bioritmusunk, valószínűleg nem emlékszik a nevemre. de mindig nagyon kedvesen mosolyogva köszön. évek óta, akármikor a menzán járok, ha rendszeresen ugyanazon a napon, ha rendszeresen ugyanazon a napon, de kivételesen más időpontban, ha ritkán és össze-vissza, mi mindig egyszerre ebédelünk. néha már aggódva nézek szét a levesem fölött, h hol van, csak nem történt vele vmi, de akkorra már be is lép az ajtón.
ma a rákóczi út egén egy szivárványt, menzáján pedig a ferencz győzőt láttam, amelyek után kénytelen vagyok én is belátni, h van még remény.

ma rám mosolygott orbán viktor egyik testőre. remélem ez nem azt jelenti, h elhurcolnak majd a háremébe, v vmi.

jött egy fiú az i. intézetből és aláírtam neki egy papírt, de mondtam, h lepecsételni inkább nem fogom, mert a munkahelyem jogilag már nem létezik. mondta, h nem baj, mert úgyis megszűnik ebben a formában az i. intézet is mindjárt, akiknek a papír lesz.

ajánlás.

az üzenet amit arckifejezésemmel sugározni kívánok a gyógyszerészek felé: tudom, mit csinálok.

be kellett mennem az eltére egy igazolásért, és olyan történt, amilyen míg oda jártam, persze soha: senki sem várt a to-ra. háromszor néztem meg, tényleg az ügyfélfogadási rendnek megfelelő nap és napszak van-e. olyan gyanakvó arccal nyitottam be a tanulmányi előadómhoz, h kinevetett. de... de hol vannak a többiek? kérdeztem. mire az előadóm egy laza mozdulattal a szemétbe dobta a kezéből a barackmagot és mosolygott. őket már megettük.