tűzött át a nap a vas utca házai között, mikor útközben betettem a lottószelvényt a naptáram első lapja és a borító között tartott mariahilf-bild mellé, amit még innsbruckban vásároltam, egy olyan templomban, ahol ismét megszólalt az orgona, abban a (szent) pillanatban, ahogy beléptem.
mert egy éve mindig ez van, de legalábis az esetek gyanúsan nagy százalékában: ha városnézés közben belépek egy útbaeső templomba, akkor maximum egy-két lépés hangja után, míg az illető odalép az orgonához gyakorolni, v miután az épp akkor kezdődő hangverseny karmestere felemeli a kezét, azonnal felzeng vmi zene. ez volt innsbruckban, frankfurtban, lipcsében. londonban kétszer is. belépek gyanútlanul templomokba, és felharsan a zene.
nem tudom, mi jöhet még, de nagyon kedvesnek találom ezt az egészet. elképzelem, ahogy az isten az enteren tartja az ujját, és lenyomja mikor belépek a kapun.
