pedig amíg leülök egy szaxofonozó lány mellé a városligetben, találok egy piacot egy ismeretlen kapualjban, gyerekmondókát szavalnak nekem fonológusok, mindig van fahéjas kalács sonkával, nem kéne, hogy bárhol honvágyam legyen.



lucinda williams - are you alright

hazafelé majdnem elütött egy tizenkilenc toitoi-vécét szállító teherautó. megmenekülés utáni rémületemben az első reakcióm nekem is csak az volt, mint ilyenkor bárki másnak: megszámoltam őket.

koffeinfüggőségem már olyan méreteket öltött, hogy tegnap egy civil pajzs feliratú pólós fiú kísért fel késő este az épület már lezárt részeire, ahol az egyetlen kávéautomata volt.

a kórházból haza már nem mentő vitte, és már a boltok is kinyitottak, így be tudott ugrani a kedvenc turkálójába.

http://www.lelkisegely.hu/kerdesek/nagyon_tetszik_egy_fiu_de_internet_explorert_hasznal_mit_tegyek

ezeket többnyire nem én gondolom.
én arra gondolok, hogy majd ha elmúlt ez a minden végtagomat bizarr módon összehúzó görcs, ha kapok levegőt és el tudok menni a telefonig, hogy majd azután meg kéne sütni azt a lekváros-mákos kalácsot.
ma este több, mint tíz méteren át futott mellettem egy sün.

keblemre ölelek, és akkor hogy: nem kellett volna. teljes mellszélességgel: nem kellett volna. mellbedobással: nem kellett volna. mellsimogatások: (lehet hogy) nem kellett volna. összeszoruló mellkas: nem kellett volna.



the national: start a war

- hát hogy érzi magát, mióta nem láttam, ági.
- minden végtelenül borzalmas.
- no!
- hát csak nem jövök üres kézzel!

a viszontlátás előtt gyűjtögetnem kellett magamban az aranyosságot.
mindenféle intim részletre kiterjedő magyarázat nélkül szeretném leszögezni, hogy hatalmas mennyiségű aranyosság van bennem.