non capisco, csivitelte giuliano titkárnője, thank you, búgtam én, és letettük a telefont.

"!+GRTZ/ergret!rsgegw4gtwwe44WrsauerkrautDSFSfwewdeutsch, csivitelte az osztrák eladónő, nur ein bisschen, búgtam én.

ha a délutánra szánt ajándékcsokoládét reggel vesszük meg, magunkra vessünk csak, amikor délután még egyszer meg kell vennünk.

az, h a társadalom szemrebbenés nélkül elvárja h itthon, egyedül, zokszó nélkül vegyek be kanalas orvosságot naponta háromszor, na az így az első dolog ami megingat a hitemben, miszerint felnőttnek lenni jobb mint gyereknek.

és arra keress rá még, h van-e "i'm falling for you because there's nobody else" című jazz sztenderd, v nekem kell majd megírni?

a február a zaklatottság különböző hátborzongató fajtáit és mélységeit hivatott megmutatni, én már negyvennyolc órája nem hallgattam más számot, csak az i'm still standinget elton johntól.

a runkeeper eddig az anyukám, a pszichológusom, és nádasdy ádám házidolgozatjavítási technikájának az érzékenységével és pontosságával dicsért engem, de lehet, h ez csak oda vezet majd, h toporzékolni kezdek, ha nem kapok egy ágika, te futsz a legügyesebben vérző orral szembeszélben awardot ma este.


update: még jó, h a mr.a-ra mindig lehet számítani.

mindig elfelejtem, h a lottós mondást szokták mondani amikor félelmetesen pontosan összejönnek a dolgok, és nem az van, h meg kéne térni.

- szóval hülye vagyok?
- igen.
a pszichoterápiás ülés dramaturgiailag az utolsó percekben érte el csúcspontját.

lemondta az esti kocsmát a szomorú költő, és megszűnt a szoláriumom is.
felmerülhet a kérdés, h mit csinál az ember hétfő este, ha nem szomorú költőkkel fogyaszt alkoholt bronzbarnán?

két megindítóan szerelmes leszbikus lányt választ el bécsben a vonatablak aminél én is ülök. pantomimos ismeretség v szednek is vmit.

mikor németül kezdemények beszélgetéseket anyanyelvi beszélőkkel, mindig úgy érzem, mintha utcai verekedésekbe ártanám magam, amelyekről nem lehet tudni h milyen sérülésekkel, és mikor hátrálok ki belőlük és váltok át angolra.