bezzeg engem igen, bezzeg mást nem, bezzeg mást igen, bezzeg engem nem, bezzeg bezzeg, engem, mást, bezzeg, igen, nem, bezzeg.

illat, illat, illat. nyakba csók. a fehérbor tesz fegyelmezetlenné.

amikor hármast kaptam, merengett el a judit a leevett éttermi abrosz fölött. olyankor mentem tapolcán a bem apó utcában, és elképzeltem az univerzumot.

azt hiszem, biciklis közlekedésben is szerencsés, békés karriert mondhatok magaménak, hiszen tegnap történt először, h az anyámpicsáját emlegették a forgalomban az enyém helyett.

a központozásban különböző szokásokkal rendelkező baráti társaságokkal együtt viszont nagyon nehéz!!?!??!?%?%

a barátaim azért is nagyszerűek, mert nem csak h játszanak velem cliff, shag or marryt hajnalig lepukkant kocsmákban, mikor olyanom van, hanem mert akár a gospelfesztiválra is eljönnek velem.

minden nap előkerül vki aki áll felettem és az epizodikus altatófüggőségeit magyarázza.
én nyugodtan alszom, és egyre szebbeket álmodom. a bal mellemmel, meg cseh férfiakkal is.
a cseh férfi azon kesergett bánatos, tangóharmonikás, cseh bluest énekelve, h a lelke kocka alakú. h az ő lelkének élei vannak és sarkai, nem lehet rendesen megsimogatni. édes istenem. kocka alakú.

ave maria tornacipőben.

mondtam a szüleimnek, h ha már úgyis a környéken járnak, nézzenek be nyugodtan a munkahelyemre.
varázslatos időutazás vette kezdetét, én (ágika, egybé) zavartan mosolygok és hintázok a széken, a főnököm agyondicséri a(z órai) munkámat, a szüleim pedig elmesélik a kávét kevergetve, h milyen sokat és ügyesen biciklizek.

kamaszkori költőidolom ma a gödörnél elhaladtában a hátamnak rúgott véletlenül egy üres műanyagpoharat.

én egy érdeklődő, nyitott lány vagyok, líra, epika, dráma, kutyafüle, de újra és újra rá kell ébredjek, h kortárs irodalmi ismeretségeim nagy része úgy köttetik, h programmagazinokból kitépkedett cetliket dugdosunk egymás szájába romkocsmákban.