nem tudok szabadulni az érzéstől, h az egész nyelvtudományhoz való viszonyomat példázza az eset amikor aranyszín papírkoronával a fejemen benyitok egy szobába ahol az ország legkiválóbb szintaktáinak egy része ül, az ajtónyitás lendületével fellökök egy akadémiai tagot székestül, és halkan szólok vkinek h jöjjön majd, mert ahonnan én jövök, ott őt is egy kávéscsészényi pezsgő várja.
