azt hiszem, vannak kifejezetten olyan szokások, amelyeket azok az anyák vesznek fel, akiknek a gyerekei más városban laknak. az én anyukám például már a tortát is kis műanyagdoboz-alakú részekre szeleteli.

nekem ne mondja senki, h nem lenne néha jó ha állna a háta mögött egy csapatnyi, de legalább egy ember, és olyanokat mondana, h milyen szép kelt tészta! milyen hosszú bekezdés! milyen könnyed hátúszás! micsoda formás mell!

sajnos néha nagyon szeretném ha ígérnének nekem olyan dolgokat, amelyeket nem szeretném, h ígérjenek. mert olyan még nem volt, h nagyon szerettem volna ha nem ígérik azokat a dolgokat, amelyeket ígértek. nagyon egyszerű.

nem tudok szabadulni az érzéstől, h az egész nyelvtudományhoz való viszonyomat példázza az eset amikor aranyszín papírkoronával a fejemen benyitok egy szobába ahol az ország legkiválóbb szintaktáinak egy része ül, az ajtónyitás lendületével fellökök egy akadémiai tagot székestül, és halkan szólok vkinek h jöjjön majd, mert ahonnan én jövök, ott őt is egy kávéscsészényi pezsgő várja.

belesírtam a tulajdon fülembe. istenem.

meglehetősen nyugtalanná tesz h a szakdolgozat.doc időnként minden ok nélkül villogni kezd a tálcámon.

megindult a zab felénk!
soha többé nem iszom a húgommal.

előtte az van, h mindenkinek le akarom rúgni a fejét, csak nem bírom.
háromnegyed óra a csodálatos billyvel.
utána az van, h bárkinek le tudnám rúgni a fejét, de már nem akarom.

nézzünk magunkba és tördeljük a kezünket.

nézzünk magunkba és tárjuk szét a kezünket.

- de ha flörtölni akarsz, állítólag így kell mosolyogni, fogak nélkül.
- igen? na, most milyen? jól csinálom?
- hát, ez inkább olyan sajnálom-hogy-meghalt-a-nagybátyád mosoly.
- jaj ne. és ha így? változik vmi?
- igen, ez már kicsit más. ez a sajnálom-hogy-meghalt-a-nagybátyád-de-vidd-innen mosoly.

a pszichológusomnak nincs könnyű dolga, ezt egyrészt önmagamat ismerve tudom,  másrészt az arckifejezéséből, amikor azt mondom neki, h de néha máshogy voltam másmilyen.

szívemen, számon. szívemből, számból. szívemmel, számmal.
szívemet, számat.

a kocsmában találkoztam ma egy lánnyal aki megveti a gasztroblogokat, egy lánnyal aki sokat van otthon és a plüssmacijait fényképezi, és egy lánnyal, aki nyilvános helyeken is szeret nyitott ajtónál pisilni.
előtte még körbevezetett minket p. a lakásán, zisz iz szalon, lotz-terem, kúrósvécé, v a háromból legalább kettő volt, de én csak a konyhára gondoltam, mer ott voltak a sajtok. aztán, mikor a sajtok már elfogytak, hangosan összekészültünk az előszobában, nagyjából úgy, h fújok ide is. tejkaramella, signorina bella, de elragadó! akopalipszis! tejkamarella! én szeretem szagolgatni a kézfejemet, az gáz? nem gáz amíg nem nyalogatod. get out, bitches! és akkor kiléptünk és a bejárati ajtó és a lift előtt állt egy fiú és irgalmatlanul röhögött, heló, mondtuk és eloldalaztunk. ugye nem ebben a házban laksz? kérdezte még p. reménykedve. holnap fenn lesztek az interneten, mondta erre a fiú és beszállt a liftbe.
ezúton a következőt szeretném üzenni ennek a fiúnak: hah!

jegye, bérlete mindenkinek van? áll meg a biztonsági őr a busz elejében. a lehanyatló fejekkel amúgy is tele lévő éjszakai busz egy emberként bólint. jó. mondja a biztonsági őr. nem kell ezt túlzásba vinni.

drámai instrukció: férfivállba

olyan is csak a nyelvtudományi intézetben történhet meg, h talál az ember egy jégcsapot az udvar egyik sarkában a földön, h nicsak, leesett, mire a kinga, a nyelvészet szak lelke és motorja, multivitaminos gumicukorral a szájában azt válaszolja, h jaj nem, azt a kristóf hozta, és én eltettem ide.

ha a tanulmányi osztályon sorbanállva huszonkétpercenként vesztek fél kilót és fél iq-pontot, akkor három óra öt perc sorbanállás után hány kilóval könnyebben és mennyivel hülyébben sétálok ki onnan? (vigyázz, becsapós: biztos, h a saját lábamon sétálok ki?)
majdnem fellökött egy bajuszos lány. felháborodásomban szétnéztem, vágytam arra h többen osztozzanak benne. a mögöttem álló baltásgyilkos-arcú fiú mélyen a szemembe néz. a halálra gondolok.
amikor átadom a papírt a tanulmányi előadónak, érzem, h mindent ért.

isten áldja a márványsajtos vajkrém feltalálóját!
plusz húsz százalékkal áldja!

ha van a világon megnyugtató látvány, akkor az indulás előtt a gps-ét nagyítóval néző taxisofőr, az nem az.

a müpában két helyre vágyom nagyon: a színpadra meg a sprinkler gépházba.
én bízom a tehetségemben, legalább az egyik egyszer biztos meglesz. stay tuned.

én abszolút ellenállás-ellenes vagyok.

az anyukám megint megpróbált telefonon beszélgetést kezdeményezni a húgommal a továbbtanulásáról, de már megint csak ott tartanak, h a húgom arról győzködi, h a gogotáncban van a pénz.

elmennek a lányok a csokorrózsáikkal, plüssállataikkal, csokijaikkal meg ilyen-olyan ékszereikkel a picsába, nem tud senki semmit amíg egy férfi nem használ ékezeteket az ő kedvéért.

- és azt mesélte az estéről, amikor...
- amikor egy sántának a botjával böködte egy buzinak a hátát? mesélte.