nincs még egy olyan menüpont személyes honlapokon melyre nagyobb félelemmel kattintanék, mint a verseim.

mi, emberek, nem szánalmas idióták vagyunk. vannak fegyvereink! vannak tankjaink! tankjaink! verte ököllel a kocsma asztalát a fiatal pszichiáternő.

az őszi szünet első napján, este tizenegy órakor emailt kaptam b.zoltántól akihez neurolingvisztika órára járok, mai óra anyaga tárggyal, mely afáziás teszteket tartalmaz, amelyeket a mai órán fogunk analizálni.
tehetetlenül fogom végignézni ahogy az oktatóim egymás után elvesznek az időben.

te egy olyan kedves fiú vagy. alázz meg.

odalépek mindenkihez, és a fülébe súgom, h nem tudom, hogyan lehetne még ennél rosszabb.

néha kifejezetten jó h készülnek az emberről videofelvételek és visszanézheti, h a szavaihoz képest mit üzen a testbeszédével. például amikor a nevetéstől görnyedezve azt mondom, h elszomorodtam, az nem annyira hiteles.

minden pszichoterápia történetében eljönnek azok a szesönök, amikor a páciens költői kérdései záporoznak megállíthatatlanul. ez úgy történik, h a páciens elmesél vmit, majd széttárja a karját, és azt kérdezi: mi a fasz?!

a kaja amit rendeltem, nagyon csípős, de már kihűlt. viszont még kívánom. olyan, mint a dani.
(a csajod szemén keresztül c. gyűjtésemből, brigitta)

ez már csak így van, h a lányok egyes koncertek és egyes szemináriumok után késztetést éreznek arra, h előrekiabálják az előadónak h marry me.

úristen mennyi emberi beszélgetés van amire nem vagyok kíváncsi.

szavak, amelyekből csak baj lesz: sohase, örökké, tokád.

szeretném üzenni a férfinak aki ma tanúja volt h az ajtót kérjük becsukni feliratú, ámde becsukhatatlan bejárati ajtót rángatom és dühösen azt kiabálom hátra emesének, h de mások még csak meg se próbálják!, és aki lassan, mosolyogva kikerült engem, h nem bánok semmit.

apa, a te pörkölted a legfinomabb a világon!

nem hiszem, h érdemes vagyok bármi életörömre, ha ébredéskor a nagy szelet meghallva az első gondolatom az, h nehogy elvigye a vadiúj felmosórongyaimat az erkélyről.

nem ágyazok be, mert nem maradna mögöttem hátország.

volt egy fiú... azt meséltem már?

- ági, nézd, fogytam!
- igen, tényleg látszik. én meg híztam.
- juj, nagyon jó lakótárs vagy!

tegnap este egészen olyan volt mint a fiatalkorom, nyelvészekkel ültem a pótkulcsban, és konferenciákra szervezendő monokinizésekről beszélgettünk, míg a dani a szájából etetett ropival egy vakvezető kutyát. ma este meg egészen olyan volt, mint az öregkorom. az angolóra után meghallgattam a hétéves tanítványom élményeit, miszerint ma találkozott a szendvicsmanóval, aztán templomba mentem áhítatosan zenét hallgatni.

nagyon izgatottak voltunk a templomi koncert előtt, sok szép öreg férfi lesz itt, súgtam a mr.a-nak, miközben ő meg csekkolta a telefonján h van-e internet a templomban. volt.
minden jel arra utalt h a megfelelő helyen vagyunk.

sokkal kellemesebb vki olyannal lenni akit el kell viselni, mint vki olyannal, aki mellett én vagyok akit el kell viselni.

az tegnapi osztálytalálkozónk tulajdonképpen definíciószerűen jól sikerült. volt siker, karrier, otdk, szeretet, bor, villantás.

egyedül mentem ebédelni a kis vendéglőbe, ültem a fejfájásra pont kellemes sötétben és néztem ki az utcára, a fő utca, víziváros táblára. mesefigurás szalvéta volt és halkan szólt a dunatévén a nótaműsor. a szomszéd asztalnál a fiú azt magyarázta az anyjának a rántott sajtjuk felett, h milyen ízű a rák.