két rózsaszín szopóálarc egymásra kacsint. (brainoiz)

bejött az apukám az ajtón és azt kérdezte, hát te meg mit csinálsz. rámeredtem a bedagadt szemeimmel ahogy álltam a kivilágított konyhában a mosogatónak dőlve, késő este volt, a szomszéd nagyon savanyú borából készített nagyon finom fröccsöt ittam és a másik kezemben fél kocka csoki volt. élvezem az életet, nem látod.

kifeküdtem napozni és elment a nap. aztán visszajött a nap és kifeküdtem napozni.
nem voltam ma bonyolult.

leérettségizett a kishúgom, ki gondolta volna h képes rá így szalad az idő. aztán volt megünnepelni egy volt-aki-wc-deszkával-a-nyakában-ébredt buliban is, tehát minden a nagykönyv szerint halad az életében.

egy tangóharmonikázó pasi mászkál a ház mögötti parkban. most épp az erkélyem alatt áll. ha lenne itthon dobozos sör, dobnék le neki.

how are you gonna help me? hm? you, who never thinks of leaping off buildings.
(stranger than fiction)

vajon miért érzem úgy h az osztálytalálkozó-szervező emailt ostorozó hangnemben kell megírni.

szigorú és megviselt az arcom és meg kéne mosni a hajamat. nem indulok el a boltba míg a szomszédok ott beszélgetnek a lépcsőfordulóban, inkább kifestem addig a szempillámat. attól nem leszek kevésbé megviselt, de legalább kétszer olyan szigorú. a lépcsőházunkban parfüm- és lecsóillat van egyszerre, m.marika tupírozott ősz frizurája hibátlan, csupa stepfordi özveggyel lakom.

... h hogy tud fájni viszontlátni vkinek a lábszárát.

én abból érzem, h hamarosan vége lehet a világnak, h teljesen normálisnak tűnő emberek jönnek szembe az utcán és egyszercsak természetesen derűs arccal átnyújtanak egy hogyan élheted túl a világ végét? szórólapot.

nekem fontos az emberekben h legyen bennük egy kis beletörődés.

véletlenül majdnem lelöktem esterházy pétert a lépcsőn, aztán benéztem a terembe ahova nem lehetett beférni, és ott voltak a rékáék, és akkor kérdeztem, h mire várnak ilyen rengetegen, és mondták, h esterházy péter fog felolvasni, arra várnak, és akkor még jobban örültem, h nem löktem le a lépcsőn.

vehettem volna nyugtatót a múzeumbelépő árából.

elegem van ezekből az emberekből, annyira buták! nem bírom ezeket a hülyéket hallgatni! én inkább bölcs embereket szeretnék hallgatni, fakadtam ki a pszichológusomnak az in treatment c. sorozatban a pszichiáter pácienseire utalva, ő pedig nagyon röhögött.

vannak ilyen kedves kis történetek amelyekre tulajdonképpen irigy vagyok. ilyen pl mikor a húgomat annakidején a suli előtt várta a fiúja egy szerdai történelemóra után, és elkísérte a fogszabályozó szakrendelésre.
mert nekem ebből a történetből csak a történelemóra és a fogszabályzó volt meg.

... de azt ugye észrevetted, h egy flashjátékról beszélünk tök komolyan egy csomó ideje?
elhallgatnak.

ő nevezte moncsicsinek a leesett lábujját. nagyon meglepő volt.

megölelem az ágyneműt és simogatom itthon az ágykárpitot, a buszon a táskámat.
nem is tudtam, h a szentkirályi utca ilyen hosszú.
a karok a legfájóbb testrész, kiszáll belőlük a vér, lógnak.

de én a természet vad gyermeke vagyok!, húzta fel a próbált báli ruhán a cipzárt.

a cilivel jó kocsmázni. elmebetegekről beszélgettünk, fiúkról, meg csövesekről.

sütöttem sütit reggel és bevittem a nyelvtudományi intézet és vadaspark épületébe, amely nem az ott dolgozók miatt vadaspark, hanem a kertben lakó kacsák miatt. a nyelvtudományi intézet és vadaspark napközit is üzemeltet, nekem legalábbis ez az érzésem mikor ülök a nyelvészet tanszéken, cseresznyét eszem és beszélgetek, papírfigurákat vagdosok ki, v nézem és hallgatom a körbe-körbe szaladgáló nyelvészeket. és akkor azt mondta a kinga, a szak lelke, h gyere le, látogassuk meg a kacsákat, és lementünk és meglátogattuk őket. sziasztok kacsik, mondta a kinga, akinek nem csak a becézéseitől születnek újjá az élőlényekben a lelkek, de állítólag vízumot is tud intézni egymaga, és ha külföldről levelet írnak neki, elég annyit írni a borítékra, h KINGA. meg az etr, ahhoz is ért. megkínált a kinga cigivel, de mondtam, h köszönöm nem, mert eddig se dohányoztam, de most még annyira se. és a kávéról is leszoktam, dicsekedtem, bár be kellett h valljam h sokat iszom mostanában viszont. és akkor a kinga megdicsért, h kiválasztottam azt, amivel leginkább tudom pusztítani az agysejteimet. de legalább nem lesz magas a vérnyomásom, vágtam vissza. mire a kinga rámutatott, h ezek szerint én alacsony vérnyomással fogok elhülyülni. most ezen még kicsit gondolkodnom kell.
mindenesetre itt van kacsa, van egy olyan érzésem, h ugyanaz, mint aki a szomszéd utcában is kószált.

emberek, ez a világ nem bír el már több somewhere over the rainbow feldolgozást.

... amikor a néger osztálytársnőnk azt mondta, h mivan, nem láttál még fehérembert?

mielőtt fiúkról kezdtem volna álmodozni édességekről álmodoztam.

ma reggel az jutott eszembe, amikor kb egy éve a tivadar küldött egy smst, h na mi van, hol vagyok már, megyek-e a szótag c. előadásra v a sírfeliratomat fogalmazgatom; ami nagyon sok mindenről és mindenkiről nagyon sok mindent elmond.

keress rá google-lel arra, h pehelycukorka. aztán arra, h pehelycukor.

tegnap szükségből szopránt énekeltem a kóruspróbán és mára nagyon berekedtem. a pszichológusom nagyon aranyos volt és elkezdett nekem vmi torokcukorkát keresgélni, de mondtam neki h hagyja csak, cukorral a számban úgyse tudok beszélni.
persze lehet h pont ezért kereste.

belefogytam a farmerbe ami kövérít.

egy évvel ezelőtt akár szültem is volna, most meg egy fél macskát se fogadnék be átmenetileg.

szeretnék ok nélkül szomorú és okkal mérges lenni.