nem megyek ki a konyhába mert tojáshéj van a konyhapulton. rám most jobban kell vigyázni mint az egész bolygóra; felkapcsolom az összes lámpát a szobákban, mert nekem kell a fény. vasárnap védtelen vagyok, vasárnap mindegy vagyok. a vasárnapok a legnehezebbek.
cat power - the greatest

egy integető gyerekekkel tömött busz araszolt a buszmegállón át, és az egész buszmegállóból senki nem integetett vissza nekik, csak én, mert én ilyen bolondos fiatal lány vagyok. aztán jött egy csapat tizenkétéves és lehamuztak, és akkor újragondoltam ezt a fiatal dolgot.

igazolványképet kell csináltatnom a hétvégén, lesz majd egy komoly, egy összetartós-ölelkezős, meg egy bolondozós, szamárfülmutatással.

a szüleim úgy beszélnek a telefonba, h ketten egyszerre, és aki a kagylónál van, sose tolmácsolja pontosan amit a másik a háttérben magyaráz. és amikor méltatlankodom, azt mondja akivel beszélek, h inkább átadom a telefont, és erre én, h de most akkor mi van, beszéljük már meg, de olyankor pont két fül között félúton van a kagyló, és utána fordítva csináljuk, szia, na, azt mondtam, és így persze már máshogy hangzik, értem, dehát az üzenet, amit a háttérből kapok, az megint nem lesz így jó, és jön, h akkor átadom inkább a telefont, és erre én, h de.

most pont süti a tarkómat a nap, nem panaszkodom. (növény)

ma sokat beszélgettem a pszichológusommal a nácikról, az mindig jó. átengedett maga előtt a nagy zöld busz. megvettem életem első dolgozatjavító piros tollát és megszerettem a répás kubut. ötkor keltem reggel. vettem ajándékot a húgomnak és a petszoszájetis állatomnak. az apukám kiscicának nevez, a fickóm polipnak.
keblemre ölelem a világot, na, ma lettem huszonhárom éves.

a pokol legalsó bugyrába kerülnek, akik automatikusan elinduló zenét
tesznek a blogjukba, utánuk jönnek akik szmájlikat írnak a
bejegyzéseikbe, és őket azok követik, akik pontot tesznek a cím után.

little britain, extras, és most a black books, ha sorozattal kell felzárkóznom azt evés közben szoktam tenni. sokat eszem, igen. a little britain közben is tudok enni, igen.
na de nem érdekel senkit úgyse, csak akartam ide vmit írni, h belinkelhessem ezt a rövid videót a black booksból amelyben a főszereplők felolvassák az általuk írt gyerekkönyvet. (előzményekkel, utózmányokkal együtt itt.)

bárcsak ne lenne időm elalvás előtt gondolni semmire.

a nyugdíjas pár a metróban a belédvágja. mélyen. szlogennel hirdetett erotikus könyv plakátja előtt állt, és mindent megadtam volna h halljam, miről beszélnek.

ma délelőtt kapáltam kicsit, majd ültem a napon és fröccsöt ittam. gyanúsan rövid giliszták voltak mindenhol, de próbáltam nem arra gondolni, h egy szörnyeteg vagyok.

kevés időmben lassan és felületesen olvasok.

portörléskor megtaláltam a levendulás illatgyertyát, amit egy költő szeretőjétől kaptam, mert színben ment a ruhámhoz. ha egyszer szeretője leszek vkinek, majd meggyújtom. és mindenki tudni fogja, h a szeretője vagyok vkinek, mert levendulaillatom lesz.

virágos képkeret, szivárvány színátmenet, hullócsillagok; istenem, add, h az emberek ne a photoshop kezelését válasszák hobbinak nyugdíjaskorukra.

az a pillanat, amikor az órákban meryl streep belép a virágüzletbe, és azt mondja, flowers, what a beautiful morning.

- amikor... amikor így nézel, mindig feltör bennem egy gondolat.
- jaaaaaj. milyen gondolat?
- h felugrok innen, lemászom ott, és elszaladok.

meg kell tanulni h ki mire nem kíváncsi.

csak el ne hagyjam a cipőmet, ezen izgultam reggeltől, összeszedettségemet figyelembevéve érthető feltételezés lenne, de most nem a lábamon lévőre gondoltam, hanem arra, amit reggel vettem és szatyorban cipeltem magammal. nem hagytam ott a pláza mosdójában, és nem hagytam ott a metrón, nem hagytam ott a padon, nem hagytam ott a buszon, nem hagytam ott a könyvtár klubban, nem hagytam ott az egyetemen, és nem hagytam ott a menzán, és akkor a kilencedik kerületi népesség-nyilvántartó irodában hagytam ott.

ismét jót futottam. és most akkor megyek és kimosom a hajamból a sarat.