az év utolsó raffaelloja.
(azt hiszem túlérzékeny vagyok.)

nem onnan, ahonnan jönnöm kellene megyek oda, ahová mennem kell. lehet h fordítva van. ment át velem a busz a hideg reggeli sötétben a hídon, dobozos jegeskávét ittam, ment át velem a busz, és arra gondoltam, egész nyugodtan elronthatom az életem. itt kezdődik minden.

ezek a soha vissza nem térő, gondtalan fiatal éveim, heló! annyit bánthatom magam amennyit csak akarom!

- hello, mi újság?
- épp készülök most lefeküdni. pms-em van. és nálad?
- nekem identitásválságom van.

nőnek lenni kaland!

az irigy fizikatanárok mindent szeretnek, kivéve a mézet, a kukoricát, és a bogáncsot, meg ha könyveken kell osztozkodni.
- hadd vigyem el a szociálpszichológia könyvedet, - kérlelte az irigy fizikatanárt gyermeke.
- nem lehet. - mondta ő.
- akkor a micimackót. még nem olvastam el sose végig a micimackót, - szomorkodott az irigy fizikatanár gyermeke.
- nem. - mondta az irigy fizikatanár nem túl lovagiasan, majd visszabújt az ágyába és menten el is aludt.

sztem megkapó vagyok ahogy karácsony este melegítőben country számokat éneklek a konyhában mákos fogakkal, de ebben lehetnek véleménykülönbségek.

sótlan lett a sóskiflim.
értékes ember vagyok. értékesembervagyok. értékesembervagyok.

nincs itthon elég porcukor. rapszodikus vagyok.

hogyan kell a szívnek dobbannia amikor egy hentes nevezi az embert husinak.

van egy kis feszültség ma reggel az irodában. köztem és a tegnapi karácsonyi partiról maradt aprósütemények között.

az év legnagyobb (és legcukibb) oltását ma, egy három és fél évestől kaptam.
ő: ági, te láttad a varázsfuvolát?
én: nem, még nem.
ő: áh, mi már rég túl vagyunk rajta.

na várj csak, vette elő a kocsmában a mindenrendbenlesz-arckifejezését és a pénztárcáját. közalkalmazott vagyok!

istenem, én annyira hálás vagyok az engem körülvevő férfiakért, és nőkért, és férfiakért.

bizonyos értelemben elfelejtett írónak lenni is rengeteg törődéssel jár.
rövid utánajárás után arra jutottam, h kaffka margitról az elmúlt hetven évben senki nem írt semmit, csak arról, és arról viszont sokat, h senki nem ír semmit kaffka margitról. ezért kicsit visszább néztem, és akkor találtam még egy radnóti írást, amit még kaffka margit halála után húsz évvel írt. arról, h senki nem ír semmit kaffka margitról.

van egyébként munkahelyem, hangulatban és helyileg is közel a vidámparkhoz. minden nap ehetnék ebédre vattacukrot, de a munkatársaim és a főnököm csak natúr joghurtot esznek. nagyon jófejek egyébként, a főnököm például nem csodálkozik, ha egyes költők neve mellé szívecskét teszek az átküldött fájlban. hanem egyetértően bólogat.

miközben úszom, a hulló hó a medence feletti ködben tűnik el, mégis számolnom kell a hosszakat magamban. azokra gondolok, akik a kezükkel etetnek, és azokra, akiket a kezemmel etetek. a hosszok végén mindig megállok és leveszem az úszószemüvegem, h felfelé nézhessek. légy a barátságom.

ma voltam a prae folyóirat tízéves születésnapi estjén, ahol az alapítók azon tanakodtak keserédesen a köszöntőbeszédben, h kasztráltassák-e magukat, de ezt is alig lehetett hallani a pultnál zsibongó emberektől, és akkor örömmel konstatáltam, h az irodalmi élet és én hangulatilag még mindig nem távolodtunk el egymástól annyira nagyon.

legigazabb vágyam egy meggyespite a füstszagú, hideg belvárosi éjszakában.

számítógéphasználatban egyértelműen drag'n'drop (ziehen und fallenlassen) ember vagyok. emberi kapcsolataimban azt hiszem nem vagyok drag'n'drop (ziehen und fallenlassen) ember.

én persze csak elmesélésekből tudom h mi történik vasárnap este egy budapesti talponállóban, anya.

vasárnap este, egy néptelen budapesti talponállóban:
pultos (honfoglalózás közben): milyen kutya a dobermann? angol? v német?
vendég: biztos német. hát thomas mann, dobermann.

tegnap is voltam iskolában. már az óra eleji rövid beszélgetés kapcsán a lényeggel kezdtük, miszerint mindenki ismételje meg a következő mondatokat:
mások kiégését nem szarom le.
a tudományos tanácsadókat duplán nem szarom le.

az elméleti nyelvészet tanszék ezer és ezer dolgot jelent számomra.
a múltkor pl be volt zárva, és mikor megérkeztek a kulccsal, úgy kiáltottam fel, h kockacukor!

nézem a parkettán a lábfejemet, spicc, pipa. spicc, pipa. álmomban lelocsoltam magam benzinnel.


arvo pärt - i am the true vine

az a helyzet, h mostanában fonémarendszerként gondolkodom az emberi kapcsolataimról, és marhajól működik.

tegnap a kocsmában épp meg akartam inni a fényképezőgépemet mikor oldalba böktek, h hogy van az irtóhangsúly angolul.

bementem ma az angolszakra, és a félévben először találkoztam nádasdy ádámmal, aki a hogylétem felől érdeklődött, majd hirtelen rám mutatott, és az arra járó miklóshoz (sztrítvarior és tanszékvezető, de állítólag már maszáj harcos is) intézve szavait azt mondta, h ezzel a nővel különösen kemény kézzel kell bánni.

van ez a blog, gondoltam, inspirációképpen, h különféle művészek és híres emberek hogyan szokták beosztani az idejüket és erejüket h hatékonyak legyenek, és erre kiderül h auden amfetamint váltogatott barbiturátummal.

egyszer megjavulok éééén, jó leszek maaajd, és visszatéérek hozzáád úúhúhúújra! lalalallalalalaa...  a király meghalt, kisasszony, de maradt itt egy főherceg!
kövérkés férfi nekem a földalattin.

nahát, így ruhában meg sem ismertem!
középkorú nő középkorú férfinak a földalattin.

a motorosrendőrök is ihatnak fél10kor tejszínhabos kávét?

úgy szeretnék egy csörgődobot. meg szalonnát.

- úristen, kikkel vagyok körülvéve, ági, segíts!
- nem tudok, épp sót szórtam a sebembe!

ma ismét ráébredtem zsenialitásomra, h sikerült egy könyvekkel foglalkozó helyen létrehoznom a könyvek.xls nevű fájlt.

nem tudtam eldönteni h csalódott v csalódás vagyok-e.

ez most tök intim lesz, de gondolatok amelyek ma átfutottak az agyamon: olajbogyó, pizzatészta, peanut butter, fánk, kfc, almás rétes, sajtos-tejfölös lángos.

kilencéves koromban kiszemeltem magamnak egy német klasszicista verseket tartalmazó könyvecskét, és herder egyik versét énekelgettem a für elise dallamára a szintetizátornál, ahol a dallamot pötyögtem. alig kell egy-két szótagot kitartani v szót megkettőzni, tökéletes volt. a földön itt csak egy álom az életünk (az életünk), lengünk, mint árnyak a hullámon, és elveszünk (és elveszünk).
aztán átlibegtem a házon és előadtam a szalonban a francia nevelőnőmnek.

tanításnál nagyon fontos a feedback, fiatal kezdő angoltanulóknál pláne, és akkor két hónap után sikerült azt kérdeznem, h ugye tudod, h mit jelent az, h "very good"?

mesélek az énképemről. ma már másodszorra is majdnem bementem automatikusan az irodaház férfivécéjébe. az ajtóra festett kis figurán ugyan nadrág van, viszont nagy a segge.

legyél velem kedves, jó? mer egy törékeny virág vagyok bazmeg.

csütörtök reggel míg vártam az apehban, elaludtam egy comic sansszal írt tájékoztatónak dőlve. akkorra a kivetítőn kb tizenharmadszor jelentek meg az özvegyi haszonélvezeti jog megszerzéséről szóló tudnivalók.

csütörtök este meg r. péter tudományos főmunkatárssal és hp-vel beszélgettem az öregedés jó oldalairól. közben egyikük néha elfelejtette, mit is akart mondani, másikuknak pedig nem jutott eszébe kovács kati, majd vitray tamás neve.

tegnap este edina barátnőmmel belevetettük magunkat a miskolci éjszakai életbe. a miskolci éjszakai élet mostanában, ritka és szubjektív megfigyeléseim szerint, arról szól, h mogyorószemeket keresgélek a dekoltázsomban.

jelentkezzen mindenki aki a héten unalmasabb pillanataiban bántsál tematikájú emailt küldött az expasijának.
ugye.

az ágyamon hever kinyomtatva minden, amire holnap szükségem lesz:
nyelvészet cikk, apeh nyomtatvány, lady gaga dalszövegek, és angol elefántos mondókák. magabiztosabb pillanataimban úgy érzem, mindet rám lehet bízni.

van gyönyörű új csizmám. holnap felveszem az apehba.

ha igazán fel akarom idegesíteni magam akkor olyan oldalakat olvasok ahol a témához a legkevésbé sem értő, de legalább nagyon magabiztos emberek kommentelgetnek nyelvészetről v pedagógiáról.

a héten kaptam egy üveg magozatlan olajbogyót, egy szintaxis könyvet, sok dicséretet az énekhangomért, és egy sorry i destroyed your life feliratú e-cardot.
érzitek-e ti is h a megfelelő emberekkel vagytok körülvéve.

ma a templomban az jutott hirtelen eszembe h a pokol utolsó bugyrába is elmennék csak h hallgathassam még élőben a mozart requiemet. fail.

az anyukám ugrásszerűen, egyszerre fedezte fel az emailezést, a szmájlikat, és a paintet. az eredmény elmondhatatlanul cute.

az alábbi, tegnap estéről származó képen épp lady gagának öltözve kezdem shakira (eredetileg) szexis földönvonaglásának eljátszását. ma jogi szöveget sikerült fordítanom, este meg templomba megyek zenét hallgatni.

a fiú barátaim szerint ha a szerelmem tárgyát nem szoktam elképzelni ahogy iszapbirkózás keretében küzd meg értem, akkor az az érzés nem is az igaz szerelem.

épp a hétéves tanítványom végeláthatatlannak tűnő röfögését és ugatását próbáltam további állatnevek angol nevének megtanításával csillapítani, mikor bejött az ötéves húga, és azt mondta, h a lili az uszodában azt mondta, h a szex az a pucérkodás.

- (...) aztán bementem a nyelvtudományi intézetbe, beszélgettem, megebédeltem, kicsit lefeküdtem aludni, aztán főztem egy teát és mentem az órámra.
- ja, akkor haza is mentél közben?
- ööö nem.

ha a pszichológusom továbbra is ilyen szellemesen, kedvesen, szélesen gesztikulálva beszél az önutálatomról, akkor inkább továbbra se szeretem meg magam.

sok ismeretlen fiúról gyűlt össze kép a dokumentumok mappában az elmúlt két hónapban, míg a húgommal közös gépünk volt.

számomra bizonyítást nyert amivel már többen is viccelődtek, h a nyugdíjasok csak szocializálódni járnak a háziorvosi rendelőbe. mert ma reggel mikor a doktornő megkérdezte, h ki vár rá, és ki a nővérre, a tömött rendelőben a nénik és bácsik kilencven százaléka csak pislogott a hóna alá csapott rejtvényújsággal, és egyiknél sem jelentkezett.

a rokonságnak az a fele akik nem a farmville-ről beszéltek a családi találkozón most regisztrálnak facebookra.

felmostam magam körül az egész lakást h az ágyon kelljen maradnom a tanulnivalómmal.

nincs még egy olyan menüpont személyes honlapokon melyre nagyobb félelemmel kattintanék, mint a verseim.

mi, emberek, nem szánalmas idióták vagyunk. vannak fegyvereink! vannak tankjaink! tankjaink! verte ököllel a kocsma asztalát a fiatal pszichiáternő.

az őszi szünet első napján, este tizenegy órakor emailt kaptam b.zoltántól akihez neurolingvisztika órára járok, mai óra anyaga tárggyal, mely afáziás teszteket tartalmaz, amelyeket a mai órán fogunk analizálni.
tehetetlenül fogom végignézni ahogy az oktatóim egymás után elvesznek az időben.

te egy olyan kedves fiú vagy. alázz meg.

odalépek mindenkihez, és a fülébe súgom, h nem tudom, hogyan lehetne még ennél rosszabb.

néha kifejezetten jó h készülnek az emberről videofelvételek és visszanézheti, h a szavaihoz képest mit üzen a testbeszédével. például amikor a nevetéstől görnyedezve azt mondom, h elszomorodtam, az nem annyira hiteles.

minden pszichoterápia történetében eljönnek azok a szesönök, amikor a páciens költői kérdései záporoznak megállíthatatlanul. ez úgy történik, h a páciens elmesél vmit, majd széttárja a karját, és azt kérdezi: mi a fasz?!

a kaja amit rendeltem, nagyon csípős, de már kihűlt. viszont még kívánom. olyan, mint a dani.
(a csajod szemén keresztül c. gyűjtésemből, brigitta)

ez már csak így van, h a lányok egyes koncertek és egyes szemináriumok után késztetést éreznek arra, h előrekiabálják az előadónak h marry me.

úristen mennyi emberi beszélgetés van amire nem vagyok kíváncsi.

szavak, amelyekből csak baj lesz: sohase, örökké, tokád.

szeretném üzenni a férfinak aki ma tanúja volt h az ajtót kérjük becsukni feliratú, ámde becsukhatatlan bejárati ajtót rángatom és dühösen azt kiabálom hátra emesének, h de mások még csak meg se próbálják!, és aki lassan, mosolyogva kikerült engem, h nem bánok semmit.

apa, a te pörkölted a legfinomabb a világon!

nem hiszem, h érdemes vagyok bármi életörömre, ha ébredéskor a nagy szelet meghallva az első gondolatom az, h nehogy elvigye a vadiúj felmosórongyaimat az erkélyről.

nem ágyazok be, mert nem maradna mögöttem hátország.

volt egy fiú... azt meséltem már?

- ági, nézd, fogytam!
- igen, tényleg látszik. én meg híztam.
- juj, nagyon jó lakótárs vagy!

tegnap este egészen olyan volt mint a fiatalkorom, nyelvészekkel ültem a pótkulcsban, és konferenciákra szervezendő monokinizésekről beszélgettünk, míg a dani a szájából etetett ropival egy vakvezető kutyát. ma este meg egészen olyan volt, mint az öregkorom. az angolóra után meghallgattam a hétéves tanítványom élményeit, miszerint ma találkozott a szendvicsmanóval, aztán templomba mentem áhítatosan zenét hallgatni.

nagyon izgatottak voltunk a templomi koncert előtt, sok szép öreg férfi lesz itt, súgtam a mr.a-nak, miközben ő meg csekkolta a telefonján h van-e internet a templomban. volt.
minden jel arra utalt h a megfelelő helyen vagyunk.

sokkal kellemesebb vki olyannal lenni akit el kell viselni, mint vki olyannal, aki mellett én vagyok akit el kell viselni.

az tegnapi osztálytalálkozónk tulajdonképpen definíciószerűen jól sikerült. volt siker, karrier, otdk, szeretet, bor, villantás.

egyedül mentem ebédelni a kis vendéglőbe, ültem a fejfájásra pont kellemes sötétben és néztem ki az utcára, a fő utca, víziváros táblára. mesefigurás szalvéta volt és halkan szólt a dunatévén a nótaműsor. a szomszéd asztalnál a fiú azt magyarázta az anyjának a rántott sajtjuk felett, h milyen ízű a rák.

az év félrehallása h azt mondták nekem, h ez az élet rendje, én meg bólogattam, h igen, ez az élet szennye.

nyugodj meg. gondolj vmi másra.

olyan mondatokat gondolok amilyen anyagból az ágyneműm van.
lesz bélszín, rák, olajbogyó, és a házi készítésű bonbon amit nekem küldtek.

én: (magamnak) na, akkor most az jön, h ... melléknevek.
húgom: lll, mmm!
én: mivan?
húgom: csak mássalhangzókat mondok, h megtévesszelek.

hirtelen táncolni kezdtünk a konyhában a csengőhangjára pizsamában, és amikor már az ajtófélfát nyaltuk végig röhögve és kéjesen a pillanat hevében, arra gondoltam, nem is olyan rossz a húgommal lakni.

istenem, add h az összes volt osztálytársam és tanárom előtt állva ne süssem majd el a poént amit ma este találtam ki, v ha mégis, legalább spontánnak tűnjön.

olyan mondatokat akarok írni, mint amilyen az, amikor magamra húzom a paplant és a fehér takarót.

én: jól van, én itt erőlködök h felvidítsalak, meg vicces legyek, te meg nem nevetsz, sőt, észre se veszed.
marci: de, az erőlködést észrevettem.

(...) időnként pedig könyökével hátralökte oldaltáskáját, amelybe
Fernande az ebédjét csomagolta. S ilyenkor keserűen gondolt a táska
tartalmára. A két hatalmas kenyérszelet között nem spanyol módra
készített rántotta volt, amit pedig nagyon szeretett, s nem is olajban
sült marhahús, csak egy darab sajt.

camus azt hiszem tudta, mi az a fájdalom. (a némák (r.))

megálltak az utcán, az anyuka és a két fejjel magasabb kamasz fia, és
az anyuka benyálazta az ujját, és letörölgetett vmi kis koszt a fiú
orráról.
az elérzékenyülés, h úristen, ennek sosincs vége.

keleti pályaudvar, főbejárat: annyi csikk és bőrönd és cuppanás!

ez az ezredik bejegyzés ebben a blogban (ami ettől még nyilván nem tesz ki ezer mondatot).
főcímdal, ünnepi kommentbox.


fiona apple - extraordinary machine

szerintem amikor a nyelvészetet keressük, akkor valójában önmagunkat keressük, mondta a márti a lecsó felett.

gyanúm szerint a környéken lakó sokéves tapasztalattal rendelkező, kommunikáció-központú, korrekt angoltanárnő szedte le a hirdetéseimet az oszlopról mikor kiragasztotta az övét.

ha bárki is azt gondolta volna a kamionsofőrről, h ő egy lány, v azt gondolta volna róla, h ő egy fiú, az nagyot tévedett.
mert én a múltkor találkoztam vele, és a kamionsofőr egy unikornis!

én: (fejtegetem az objektív és a szubjektív boldogságról való nézeteimet és különböző definícióit próbálom adni a sikernek)
a pszichológusom: (félbeszakít) ági, mikor is lesz ez az osztálytalálkozó?
én: három hét múlva.
a pszichológusom: akkor addig még készülünk rá egy kicsit, jó?

ma reggel bevittem a pszichoterápián sorra nem került problémáimat a tanulmányi osztályra, és többek között megtudtam, h a később felvett, társított szakokra vonatkozó titkos és kiszámíthatatlan szabályzatok alapján körülbelül életem végéig fizeti az állam h én az elméleti nyelvészet szakra járhassak. bár ezzel ilyen formában nem kívánok élni, ez mégiscsak egy kedves gondolat.
dehát nem csinálhatom ezt életem végéig. hisz ott van még a vízimentő-tanfolyam, a cukrászképzés, meg a reneszánsz zene angliában, gondoltam, miközben elindultam a conference on logic, language and mathematics felirat alatt található nyíl irányába.

soha nem felejtem el, miskolcon volt még, derűs, friss, reményekkel teli középiskolás voltam, és gyrost vettem. de a lányok péntek este nem szoktak hagymát kérni bele, értetlenkedett a török fiú, de én mégis kértem, aztán hazamentem verset írni.

tulajdonképpen attól érzem magam jó embernek, h nagyon korrekten vagyok rosszindulatú.

kérdeztem r.péter tudományos főmunkatársat, h miért van benn az intézetben olyan késői órán, meg h rossz-e neki. arccal az ajtónak támaszkodott, és kicsit ütögette bele a fejét, de azt mondta, nem rossz neki egyáltalán. persze én is csak kevéssel hét előtt jöttem el onnan, jajgattam is, és nekem se volt rossz. sőt. és hármunk közül senki se akarta a nyakába venni az üzemen kívül táblát amit az andi talált, inkább elrejtettük a tanszéken ínségesebb időkre.

hát értsdjólok meg lábjegyzetek itt sose lesznek mer ahhoz túl egyszerű meg túl fáradt vagyok.

régen már csak azért is reméltem h fogok még később is találkozni a frissen megismert emberekkel, h megmutathassam nekik h a látszattal ellentétben tudok beszélni.
mióta fogyasztok alkoholt néha már azért remélem h fogunk még találkozni, h lássák, tudok hallgatni is.

színek kavalkádja az élet! vörös! fehér! rozé!

nemrég megkérdezték, h a pszichológusom valóban létezik-e, v csak én találom ki h írhassak róla. a pszichológusom valós személy. nagyon nevetett, mikor ezt meséltem neki. persze soha nem fogom tudni itt bebizonyítani, h nem a képzelt pszichológusom nevetett, hanem az igazi.

a lakóközösség egyébként aktuálisan a következő személyekből áll: szandiból, aki kortárstáncot tanul, és épp egy plüssállattal fetreng a parkettán és vihog, közben azt kiabálja, h ez nagyon kortárs, ez nagyon kortárs. a húgomból, aki divattervezést tanul, egy sniccerrel hadonászik zaklatottan és pauszpapírt gyűröget. és hát belőlem, (...).

be akartam ma menni a to-ra, de aztán túl sokat ettem. helyette lilivel ültünk a napon a trefort kertben egy ideig, ami nekem pontosan négy órának és harminchat percnek tűnt.
olyan sérülékeny az ember így hatodévesen.

találkoztam ma a trefort kertben az angolszakos témavezetőmmel. sz. "taposni fogom a beledet" krisztina mosolygott, limonádét ivott, és afelől érdeklődött, h a frázismozgatás amit facebookon a syntactic trees alkalmazással küldtem neki, jelenti-e azt, h már tartok vhol a szakdolgozatommal (nem), meg h hogy érzem magam ezen a napsütéses délutánon (artikulálatlan hangot hallattam).
persze azért lassan sejt vmit, pl nyár elején mikor legutóbb találkoztunk, elővigyázatosan megkérdezte, h nem vagyok-e épp depressziós v egzisztenciális válságban, de akkor diadalmasan rávágtam, h egyik sem, mert most épp szerelmi bánatom van. nem vagyok én olyan könnyen kiismerhető.

ne toszogassuk már itt ezt a kurva lóvét, mondta a kocsmában mikor ki akartam fizetni a viszkigyömbéremet, és akkor az alvilágban éreztem magam hétfő este, de durván.

a firefox azt észlelte, hogy a kiszolgáló olyan módon irányítja át a kérést, hogy az soha nem fog teljesülni.
(soha.)

- (...) de és az egészet nem akarom, és abba akarom hagyni.
- akkor miért nem teszed?
- mert nem akarom abbahagyni!
- ági. húha.

még az a férfi se volt gonosz velem akinek a zakója felszívta a kiöntött boromat ma a gödör padlóján.

ha a semmire nem vagyok jó mondatnak jobb ritmusa lenne, sokkal rosszabbul érezném magamat.

emlékszel, amikor mentünk a valamilyen órára...
és akkor rádöbbentem, h ez az a mondat ami a legpontosabban fejezi ki az érzést, h a hatodik évét kezdi az ember az eltén.

közelgő ötéves osztálytalálkozónkon csak lazán dobálom majd a hajamat és nem árulom el h a dekoltázsomon a karmolásnyomok egy bébiszittelt egyévestől származnak.

remélem, hogy ma éjjel nem ugatnak majd a kutyák. mindig azt hiszem, az enyém ugat.
(ez a közöny.)

azt gondoltam h az lesz mindenre a legjobb megoldás ha elvesztem az eszem. azt is gondoltam h ehhez nagy erőfeszítésekre és alkoholfogyasztásra lesz majd szükség, de alighanem tévedtem.
mert tegnap a lucia nappalijában egyszercsak az alie egy babacsörgővel ütögetett egy koponyát, az L. egy lehangolódott gyerekgitáron pengette az örömódát, én pedig konyhakéssel játszottam a játékxilofonon, majd a youtube-on nézett spice girls és backstreet boys klipek koreográfiáját próbáltuk elsajátítani. aztán autóba ültetett minket a lucia és a következő emlékem az h a gazdagréti lakótelepen tankolunk, és azt mondja az L., h na most akkor már v csináljuk, v ne legyen semmi, mire én megpróbálok kimenekülni az autóból, de kiderül, h csak arra gondol, h youtube-ozzunk a telefonján.
és a kocsmába még csak ezután indultunk el.

most, ahogy szétnézek a konyhában, úgy tűnik, h mindenki aki valaha is itt lakott velem vett egy tubus pirosaranyat és itthagyta felbontatlanul. most megpróbálom kitalálni, ki lehetett az az egy aki csípőset vett.

- ó, nem akarok iskolába menni!
- ó, nem akarok strandra menni!
szeptember elseje, reggel hat óra.

jaj, ne ezt a nézznézzazégfelét, próbálok nem a visszafordíthatatlanságra gondolni.


neutral milk hotel - two-headed boy

megölelhetlek. 1. kérdezni kell, 2. nem javallott.

emberek az életemből az életemről beszélnek.
persze ez nem igaz, mert nyilván nem a nyelvészet csak az életem. mert még a palacsinta is. meg a
blogom, amiben nyelvészekről írok.

The Sublime World of Speech from fahej on Vimeo.

elittad a drogpénzt?!

ma hajnalban együtt ebédeltem és nevetgéltem cseh tamással. nagyon kedvesnek találom, h cseh tamás az egyedüli személy aki nem halt meg mostanában az álmaimban.

a haraggal úgy vagyok, h ritkán kell nagyon, de akkor is a fele haragom arra megy el, h azért haragszom, amiért olyan helyzetbe hoztak, h haragudnom kell.

tudod mennyi nekem megírni egy praat scriptet? kiáltotta a brigi az andrássy úton hajnalban, majd csettintett: ennyi! aztán azt is mondta, h neki csak (csettintés) ennyi időbe telik egy praat scriptet összehozni. majd hozzátette, h ő egy praat scriptet (csettint) ennyi idő alatt megír. és ami a praat-scriptek írását illeti, számára ez mindössze (csettint) ennyi megerőltetés és idő. mint egy csettintés.
buta kérdéseitekkel ne hozzátok ki az állatot fiatal nyelvészhallgatókból.

és akkor mentem a kertemben a mosdók felé és törölgettem a könnyeimet meg a taknyomat a homlokomról, és akkor az embertömeg szétnyílt előttem mint mózes előtt a tenger.

az új hobbim h fekszem az ágyamon és tollasozok magammal. múltkor itt volt az egyik orvostanhallgató barátnőm, a klári, és ő közben gyermekgyógyászat könyvet keresett magának az interneten, de csupa western regényt dobott csak ki neki a gép. akkor arra gondoltam, h sose azt kapjuk amire számítunk, és felkeltem h összeszedjem a tollaslabdáimat a földről.

vajon minden következő annyit aggódik az előzőért?
a párhuzamok érdekelnek nagyon.


andrew bird - masterswarm

élőben jelentkezünk a luciáéktól. muci, a pusztítás istene szétszórt egy csomag diákcsemegét a földön majd vadul belehempergett. aztán jött a mr.a és hozott húst. nagyon álmos vagyok.

mindannyian kivagyunk kicsit.

kicsit aggódom, mert azóta látok néha ortt-s címeket a statisztikámban amióta feltettem ide azt h hogy énekelek.

leginkább három helyzetet tudok beazonosítani: amikor sokat iszom, amikor nagyon álmos vagyok, és amikor fonológiáról beszélnek körülöttem - ilyenkor fogyókúrámat, mozgáskoordinációmat, és erkölcseimet tekintve elgyengülök.
és akkor ma hajnalban a harmadik kocsmában ültem álmosan fonológusokkal, és részlegesen eltaláltam az egyik kezemmel a másikat, és akkor elragadtatva tapsoltam mikor r. péter tudományos főmunkatárs és a marci egyszerre mondták ki h puhatestű, és hájfájvoltak, eltelik az ember szeretettel ilyenkor, ugye. mindeközben egy számítógépes nyelvész szakította meg értekezését az emberiség egymilliárd év múlva várható jövőjéről, h a csigák szexuális életéről beszélhessen, mert az sokkal lenyűgözőbb. azt hiszem, én is ezen a véleményen vagyok.

a múzeumok éjszakája egyébként úgy ért véget, h a nagybátyám irodájában ültem (de legalább egy múzeumban) és borra ittam a sört, amire ő hívott meg. közben az élet legkülönfélébb (nem emlékszem) dolgairól meséltem neki a véleményemet, és bókjaimmal is elhalmoztam (sztem belőled nagyon jó nyugdíjas lesz).
egyébként anyukámnak nyolc testvére van, ezért évekig tudok családi történeteket mesélni anélkül, h nagybátyám v pl unokatesóm alatt kétszer ugyanazt a személyt érteném.

a szomszéd asztalnál vibrátorokról beszélnek. mi a szóvégi zöngétlenedésről.
(feljegyzések a kocsmából i.)

megvártam, míg a miklós (sztrv. és tv.) befejezi a mondatot, miszerint ő nem egy szarlégy, hanem egy arisztokratikus csillárlégy, megköszöntem r.péter tudományos főmunkatársnak h nem ütött meg, majd integetve kiléptem a nyelvtudományi intézet ajtaján. mosolyogva sóhajtottam. ez a koratavaszi nap is csak olyan volt, mint a többi.

hiányzik a nyelvtudományi intézet, na. egész nap flashbackjeim vannak.

egészen biztosan lesz vmi munkám, különösen egy-két lendületesebb kezdőlépés után. úgy mint: több hónapos halogatás után szövegszerkesztő telepítése; vmi pdf-converter telepítése; önéletrajzom megírása ezek segítségével.

ma láttam egy dokumentumfilmet evészavaros lányokról. az egyik anorexiás lánynak születésnapja volt és a kórházban elénekelték neki a többiek a happy birthdayt és kapott egy muffinméretű kis tortát is. megette aztán sírt.

soha nem fogok megbocsátani annak a nőnek akinek a dúdolása ma délelőtt áthallatszott az erkélyemre.

a padlizsánkrém-készítés nagyobb indulatokat vált ki az emberekből mint bármi más.

veszünk egy új mikrohullámú sütőt és a szüleim állnak előtte és nézik, hogy forog benne a tányér.  elromlik a mosógépünk és a szüleim állnak előtte és nézik, h forog-e benne a dob.

(life is a merry-go-round, etc.)

ma átbicikliztem a piroson egy fiú miatt, aki a következő kanyarban eltűnt. hát vmi ilyen az élet is.

egy túrórudit. h kifejezzem kívülállásom, lopnom kellett. elköltöztem, és szakítottam azzal a közérttel.

még soha semmi nem volt amin néhány szem valeriana és egy kora reggeli biciklizés a duna által hátrahagyott iszapban ne segített volna.
vajon fog-e nekem hiányozni ez a nyár.

délelőttjeim újra jóleső izgalomban telnek, h mit is főzzek ebédre.

azt szeretem legjobban akinek felajánlom h közvetlenül a pszichológusom után találkozzunk.

marci, gyere és vidd el a szintidet, mert tizennégy év után újra írtam egy dalt a magányról.

kurvajó halat tudok sütni, erkölcseim megingathatatlan alapokon állnak, meg nekem kedvezett a szelektív iskolarendszer is.
na nem baj, lassan minden elmúlik, terveim a jövőre nézve h a turisztbüfében fogok fényes nappal (lehetőleg délelőttönként) inni.

az augusztus ugyanolyan mint a május: már és még nem tudom h mihez kezdjek, és nem izzadok le ha kimegyek napozni délután.

nem gondolok már többet a majonézes pirítósra ma este!

remélem működnek a beleid, puszillak, pöttömkém.
(mit is mondhatnék az smsezéseim természetéről.)

soha nem tudnék megbízni egy olyan férfiban aki kimegy az utcára félmeztelenül.

nekem nem kell azt végignéznem hogyan szeret mást az aki engem nem.
holnap sütök halat, azt hiszem.

azt gondolom most, h az énekesnőknek a számok között nem nagyon lenne szabad beszélniük. nem hogytetszikaruhám, nem hihi, nem akövetkezőnótánkarrólszól.

cukibokájú, neccharisnyás, harangruhás és szőke viszont szeretnék én is lenni.

olvastam az erkélyen, az ölemben tejfölös pörkölttel és pirítóssal. leettem magam, persze.
a szelíd emberi erőszakosságból van elegem.
január második fele milyen borzalmas volt, arra gondolok még, meg h minden mondanivalóm mindig csak ugyanaz.

lehet házasodni a szigeten! bár sor van.
(életem legromantikusabb sms-ét küldtem el tegnap.)

(...) agnus hogyan ijesztette el a jóképű olasz srácot azzal, hogy szintaxisról akart vele beszélgetni.
azt hiszem ez már így vonul be a történelembe, pedig. pedig én egész sok (nyelvészeti) dologról hajlandó voltam vele beszélgetni. arról nem tehetek, h furcsábban nézett rám mikor a raddoppiamento sintatticoról kérdeztem, mint azokra, akik a lófaszt a seggedbe mondatot akarták tőle megtudni olaszul.

a nouvelle vague koncert előtt három fiúval fröccsöztem és készültem a koncertélményre. ők például úgy is, h google translate segítségével próbálták kideríteni, h hogy mondják franciául h mutasd meg a pinád.

boldogtalan kis lények, nézett végig rajtunk isolde szeretettel a kocsmában.

a bortól kezdve a gyógyteán át a vízig mindenről tudom, h mikor miért iszom. el kell majd mosogatnom ha elmúlt már a szorongás.
legalább egy kicsit ha szebbek lennének a lábujjaim.


state radio - keepsake

a virágok szeretnek a gazdájukkal lenni, nem? aggódott a márti. másrészt ennyit költözni nem szeretnek, amennyit én. de most adjam oda az anyukámnak? nem tudom, beszélne-e hozzájuk annyit mint én. így átvittük őket az új albérletbe. a csoppy beleszuszogott a kaputelefonba mikor vittük fel őket, meg a dinamikus szemantika könyveket meg a lajkó félix cd-ket. aztán ültünk és a marci philip glasst zongorázott a csoppy meg rubik-kockát tekergetett. ettünk is, meg ittunk, olyan tökéletes volt kicsit.

akkor hallgattam sok cseh tamás dalt mikor tél volt és tabán mozi, meg zajló jég, és mentem a lánchídon és azt éreztem, h hideg az arcom meg h szeretnek.

körömlakkpiros a strandkajakom
én ma nem búslakodom dom dom dom

itt van, itt van. beszéljünk az érzésekről. azt hiszem, a düh a legegyszerűbb.

igen, ez hiányzott már nekem is nagyon, h az ági magzatpózban feküdjön a gödörnél a kövön és nádasdy ádámról beszéljünk.

csokit akartam enni. a napi egyszeri, kis mennyiségű csokifogyasztáson kívül az egyedüli megbocsátható ürügy erre a kávé mellé fogyasztott csoki, mert a kávé ízét nem szeretem. na de a kávéról pár hónapja leszoktam. a kávéfogyasztásra az egyedüli megbocsátható ürügy az, ha utána a plusz energiámat vmi hasznos, általában nemszeretem dologra fordítom.
csokit akartam enni, mosogatni fogok.

kik is voltak akik karácsonyra azt a húsdarálót ajándékozták mindenkinek a családban harminc évvel ezelőtt, és kiktől is van mindenkinek az a vajszínű sótartója, sőt, némelyeknek még az egész szett is, és a csíkok se koptak le mindegyikről, mint nálunk otthon, kik is voltak akiknek még a halászkertben volt az esküvője, ki is ijesztette meg az étterem dolgozóit kinek a lagzija előtt, ki is volt aki csak a jogosítványát tudta felmutatni az anyakönyvvezetőnek mint hivatalos iratot, és ki is vesztette el már az esküvő előtt a jegygyűrűjét kétszer is.
ezek fontos dolgok.

- ági, az előbb, amikor elbűvölőnek nevezte a saját személyiségét, akkor...
- vicceltem csak.

ő: milyen csodás érzés ily könnyedén szökellni, nem igaz? csak úgy suhansz!
én: kussolj! szenvedek!
kis kihagyás után újrakezdtem a futást, tegnap elkísért az apukám is.

nyertes típus vagyok, erre gondoltam mikor a készülő spagettiszószból egy laza mozdulattal felkentem a falra egy keveset.

ráztam a ketchupos flakont a reggeli melegszendvicsem felett, és azt hallgattam közben h a szüleim a másik szobából összefoglalják nekem milyen döntéseket hozzak az életbentartásukkal ill. a temetésükkel kapcsolatban ha esetleg arra kerül majd a sor. mondtam nekik, h kicsit eltúlozták most ezt így vasárnap reggel, hiszen én égettem meg az ujjam a melegszendvicssütővel, nem ők.
aztán ablakot pucoltunk.

nem vagyok különösebben féltékeny típus, legalábbis ezt hittem ma délutánig, amikor is a muci a szomszéd pokrócon mászó kislánnyal kezdett barátkozni a strandon, mert akkor hirtelen felmerült bennem, h odamegyek és megszorongatom egy egyéves kislány karját, h van itt egy-két dolog amit tisztáznunk kéne.

aztán még elvitt minket unicumot inni a t. csabi, és azt mondta, h én vicces lány vagyok. ezen még gondolkoznom kell, mert közvetlenül előtte egy mórickás viccet mesélt a székrekedésről. hazafelé indulva nekimentem egy postaládának, és akkor búcsúzóul még azt mondták az ági és a csabi, h ne áruljam el az épp itt nyaraló szüleimnek, h velük voltam, de üdvözlik őket.

kihajtogatott egy kihajtogatós madridi útikönyvet t. csabi a nyugati téri alexandrában ahova pisilni mentünk be, és azt mondta szeretetteljesen, ági, soha ne legyél szomorú egy fiú miatt. mindezt azután, h megláttak a szent istván körúton és középső ujja felmutatásával üdvözölt a t. család nevében.
megnéztük a cd-ket is, háromszor körbeugráltam az egyházi zene és az opera polcok előtt lelkesedésemben. t. ági, aki meg egyébként a kórusvezetőm, és gimiben az énektanárom volt, fogta a fejét úristenezve mikor rekviemekről áradoztam és elkezdtem dúdolni a borisz godunov elejét. és ez kísértetiesen hasonlított arra, amikor megírtam a volt tesitanárnőmnek smsben nemrég, h hogy futom a coopert, és ő azt válaszolta, h aki coopert fut, nem normális, a futás, az nem normális dolog, és egyáltalán, csak a hülyék futnak.

lassan újra csak én jutok eszembe a saját testemről.

szeretném, ha az isten felismerné h milyen nagyszerűen mutatok a trassenheide-i fenyőerdő előtt a homokos tengerparton öreg német karmesterekről álmodozva, és elintézné h azt csinálhassam amihez értek.

én: meg hát most fogalmam sincs, h mi van ezzel a fiúval...
a pszichológusom: de ági, most melyik szerelméről is beszélünk épp?

(akkorról, amikor még fiatal voltam és bohó.)

kér dolog hever a húgom ágyán. egy bugyi, és egy alkalmi munkavállalói könyv.

gyógyszerészeknek: ha egy nő görcsoldót és nyugtatót vesz, nem kérdezzük meg tőle, h van-e háromszáz forintja apróban.

egyedül vagyok a lakásban, ülök törökülésben az ágyon, pucolom a cukkinit, és visítom h all the rabbits died for supper tonight.
annyira ártalmatlan vagyok.

- és tényleg szokott hiányozni, ha nem iszol?
- hát, igen. de nem mindig, meg nem olyan nagyon. pl most se, egyáltalán nem.
- most ittál meg egy korsó sört!
- ja... tényleg.

lécci ne nyalogassátok a lábujjaimat, köszönöm, nem kérek több gyíkot.
a tegnap délelőttöt négy gyerekkel és négy kutyával töltöttem.

halotti toron felszolgált süteménynek illik-e elkérni a receptjét.

szeretnék egy képeslapot arról ahogy minden reggel két-három órán át ülök és halálfélelmem van az életemtől.

nyugodtan menjek oda énekelni, azt mondta a bácsi, csak ők most vagy tíz számot bekértek előre a zenegépben, mert születésnaposuk van. de nyugodtan menjek oda ha úgy érzem, és ragadjam ki az énekes kezéből a mikrofont egy-egy versszak erejéig, én lány vagyok, én megtehetem. meg van náluk két meleg a társaságban, még nekik is elnézik. de aztán másokkal voltak már problémák, mert az a nagydarab barátjuk, látom-e, ekkor hátranéztem, az a nagydarab fehér ingben és szőke nővel, ő egy este előkapott három pisztolyt és a plafonba lőtt dühében. h azóta már kijavították, azt mondta, mikor felnéztem.

engem nem visel meg a meleg. nem visel meg a meleg. az előbb fogat mostam neogranormonnal. nem visel meg a meleg.

soha nem tudom, h mennyire vagyok lebarnulva, mindig azt hiszem h fehér vagyok mint a hó. és akkor tegnap felkaptam a muci-gyereket, h na gyere, nézzük meg a tükörben, milyen szép pár vagyunk, és a tükörből visszanézett ránk a cserzett arcú indiánlány a kis fehérbőrű gyerekkel akit a folyóparton talált.

azt kérdezte a lucia, h nagyon más-e a muci mint mikor ott voltam egy évvel ezelőtt, amikor aludt a vállamon meg néha pislogott. namost eközben a muci állt a kisasztalnál és tenyérrel ütötte a billentyűzetet, amivel elérte, h a számítógép kikapcsoljon, majd ott termett az ölemben, csorgatta rám a nyálát és rángatta le a felsőmet, miközben teljes erőből rázta a fejét, és kiabálta, h nemnemnemnem.
ez nagyon imponáló, és nagyon más volt.

elfelejtettem mondani a pszichológusomnak h mennyire egyedül érzem magam.

a királylányos keksz darabjában, amit én szoktam venni, 110kcal van. a korpás kekszben, amit ő szokott, csak 16. ideje volt h összeköltözzünk a húgommal.

- majd csak összecsiszolódtok lassan.
- igen. ő megváltozik.

egy végtelenül esendő, akaratgyenge, buta, buta nő vagyok.
vásárlásról van szó, nem férfiakról, sajnos.

ez a lány nem szokott otthon mosolyogni, ezt állapíthatná meg vki az ablakom alatt állva mikor esténként kinézek és behúzom a függönyt. nem áll senki az ablakom alatt, de néha szoktam ezt beképzelni. néha félek, és akkor ismeretlen emberekről, néha reménykedek, akkor meg ismerős emberekről.

képzeld, mostanában rákaptam a lux szappanokra.
(mozart: zongoraszonáta d-dúr kv 311 közben a nézők soraiból)

mindketten kosok, igaz, kérdezte a vonaton a néni a yes&no-tól és tőlem miután leültünk a vonaton. mindketten kosok voltunk és meglepettek, kár, h ez minket nem érdekel. van egy nagyon jó ezoretikus(sic!) magazinom, nézzék csak meg. félelmetesen igazak ezek a dolgok. hát persze, kosok, én meg nyilas vagyok, persze, h itt beszélgetünk. arab horoszkópban lánc vagyok, kínaiban meg tigrismacska. a jobb szemével kacsintgatott, és közben közel-közelhajolt hozzám mikor a lényeg az életben, gyermekeim az kezdetű mondatok jöttek. húszéves állottrúzs szaga volt a néninek, amiből még a fogaira is volt kenve. rózsaszín körömlakk, lakktól ragacsos haj, nagy fehér klipsz fülbevaló, amit ugyancsak megfogott a rúzs, és ráncok, ráncok, ráncok. nézzék meg milyen lábizmaim vannak! szoknya fel. mint egy a-e-ro-bi-kos-nak! én azt vallom, h mindenki annyi éves, amennyinek érzi magát. kacsintott megint, és nevetett. hát én jól vagyok így. most mégis, mit kezdenék egy 60-70éves vén kecskével? nem igaz? kacsintott, nevetett. én 28éves koromban hagytam ott a férjemet. mert addigra már őrülten tisztában lettem magammal. csokoládészaga is volt a néninek, mert azt evett. tízmillió udvarlóm volt fiatalkoromban. de a férjem legalább szép volt. ez az egyetlen gyengém. h a férfi szép legyen. olyan szép volt, mint a horthy miklós fia, pista. kacsintott, nevetett.
az volt a baj h egy hülye bakhoz mentem hozzá. de azt is miért? mert akkor lettem túl egy nagy szerelmi csalódáson egy ikerrel.


edith piaf - non, je ne regrette rien

két rózsaszín szopóálarc egymásra kacsint. (brainoiz)

bejött az apukám az ajtón és azt kérdezte, hát te meg mit csinálsz. rámeredtem a bedagadt szemeimmel ahogy álltam a kivilágított konyhában a mosogatónak dőlve, késő este volt, a szomszéd nagyon savanyú borából készített nagyon finom fröccsöt ittam és a másik kezemben fél kocka csoki volt. élvezem az életet, nem látod.

kifeküdtem napozni és elment a nap. aztán visszajött a nap és kifeküdtem napozni.
nem voltam ma bonyolult.

leérettségizett a kishúgom, ki gondolta volna h képes rá így szalad az idő. aztán volt megünnepelni egy volt-aki-wc-deszkával-a-nyakában-ébredt buliban is, tehát minden a nagykönyv szerint halad az életében.

egy tangóharmonikázó pasi mászkál a ház mögötti parkban. most épp az erkélyem alatt áll. ha lenne itthon dobozos sör, dobnék le neki.

how are you gonna help me? hm? you, who never thinks of leaping off buildings.
(stranger than fiction)

vajon miért érzem úgy h az osztálytalálkozó-szervező emailt ostorozó hangnemben kell megírni.

szigorú és megviselt az arcom és meg kéne mosni a hajamat. nem indulok el a boltba míg a szomszédok ott beszélgetnek a lépcsőfordulóban, inkább kifestem addig a szempillámat. attól nem leszek kevésbé megviselt, de legalább kétszer olyan szigorú. a lépcsőházunkban parfüm- és lecsóillat van egyszerre, m.marika tupírozott ősz frizurája hibátlan, csupa stepfordi özveggyel lakom.

... h hogy tud fájni viszontlátni vkinek a lábszárát.

én abból érzem, h hamarosan vége lehet a világnak, h teljesen normálisnak tűnő emberek jönnek szembe az utcán és egyszercsak természetesen derűs arccal átnyújtanak egy hogyan élheted túl a világ végét? szórólapot.

nekem fontos az emberekben h legyen bennük egy kis beletörődés.

véletlenül majdnem lelöktem esterházy pétert a lépcsőn, aztán benéztem a terembe ahova nem lehetett beférni, és ott voltak a rékáék, és akkor kérdeztem, h mire várnak ilyen rengetegen, és mondták, h esterházy péter fog felolvasni, arra várnak, és akkor még jobban örültem, h nem löktem le a lépcsőn.

vehettem volna nyugtatót a múzeumbelépő árából.

elegem van ezekből az emberekből, annyira buták! nem bírom ezeket a hülyéket hallgatni! én inkább bölcs embereket szeretnék hallgatni, fakadtam ki a pszichológusomnak az in treatment c. sorozatban a pszichiáter pácienseire utalva, ő pedig nagyon röhögött.

vannak ilyen kedves kis történetek amelyekre tulajdonképpen irigy vagyok. ilyen pl mikor a húgomat annakidején a suli előtt várta a fiúja egy szerdai történelemóra után, és elkísérte a fogszabályozó szakrendelésre.
mert nekem ebből a történetből csak a történelemóra és a fogszabályzó volt meg.

... de azt ugye észrevetted, h egy flashjátékról beszélünk tök komolyan egy csomó ideje?
elhallgatnak.

ő nevezte moncsicsinek a leesett lábujját. nagyon meglepő volt.

megölelem az ágyneműt és simogatom itthon az ágykárpitot, a buszon a táskámat.
nem is tudtam, h a szentkirályi utca ilyen hosszú.
a karok a legfájóbb testrész, kiszáll belőlük a vér, lógnak.

de én a természet vad gyermeke vagyok!, húzta fel a próbált báli ruhán a cipzárt.

a cilivel jó kocsmázni. elmebetegekről beszélgettünk, fiúkról, meg csövesekről.

sütöttem sütit reggel és bevittem a nyelvtudományi intézet és vadaspark épületébe, amely nem az ott dolgozók miatt vadaspark, hanem a kertben lakó kacsák miatt. a nyelvtudományi intézet és vadaspark napközit is üzemeltet, nekem legalábbis ez az érzésem mikor ülök a nyelvészet tanszéken, cseresznyét eszem és beszélgetek, papírfigurákat vagdosok ki, v nézem és hallgatom a körbe-körbe szaladgáló nyelvészeket. és akkor azt mondta a kinga, a szak lelke, h gyere le, látogassuk meg a kacsákat, és lementünk és meglátogattuk őket. sziasztok kacsik, mondta a kinga, akinek nem csak a becézéseitől születnek újjá az élőlényekben a lelkek, de állítólag vízumot is tud intézni egymaga, és ha külföldről levelet írnak neki, elég annyit írni a borítékra, h KINGA. meg az etr, ahhoz is ért. megkínált a kinga cigivel, de mondtam, h köszönöm nem, mert eddig se dohányoztam, de most még annyira se. és a kávéról is leszoktam, dicsekedtem, bár be kellett h valljam h sokat iszom mostanában viszont. és akkor a kinga megdicsért, h kiválasztottam azt, amivel leginkább tudom pusztítani az agysejteimet. de legalább nem lesz magas a vérnyomásom, vágtam vissza. mire a kinga rámutatott, h ezek szerint én alacsony vérnyomással fogok elhülyülni. most ezen még kicsit gondolkodnom kell.
mindenesetre itt van kacsa, van egy olyan érzésem, h ugyanaz, mint aki a szomszéd utcában is kószált.

emberek, ez a világ nem bír el már több somewhere over the rainbow feldolgozást.

... amikor a néger osztálytársnőnk azt mondta, h mivan, nem láttál még fehérembert?

mielőtt fiúkról kezdtem volna álmodozni édességekről álmodoztam.

ma reggel az jutott eszembe, amikor kb egy éve a tivadar küldött egy smst, h na mi van, hol vagyok már, megyek-e a szótag c. előadásra v a sírfeliratomat fogalmazgatom; ami nagyon sok mindenről és mindenkiről nagyon sok mindent elmond.

keress rá google-lel arra, h pehelycukorka. aztán arra, h pehelycukor.

tegnap szükségből szopránt énekeltem a kóruspróbán és mára nagyon berekedtem. a pszichológusom nagyon aranyos volt és elkezdett nekem vmi torokcukorkát keresgélni, de mondtam neki h hagyja csak, cukorral a számban úgyse tudok beszélni.
persze lehet h pont ezért kereste.

belefogytam a farmerbe ami kövérít.

egy évvel ezelőtt akár szültem is volna, most meg egy fél macskát se fogadnék be átmenetileg.

szeretnék ok nélkül szomorú és okkal mérges lenni.

most pedig felhívom az anyukámat mert beszélnünk kell erről az új zsíroldóról.

a cilivel jó kocsmázni. pedagógiáról beszélgettünk, fiúkról, meg antidepresszánsokról.

a családban ahol vki megfulladt nem szabad ebéd közben az asztalnál beszélni.

agnus, kérlek állítsd be a hiperhajtóművet elképzelhetetlenül durva sebességre!
nem ismerek kegyetlenebbet a partivideó műfajánál.

az alie kétezerdarabos puzzle-jét kezdtem ma kirakni. ez a ne-legyek-magamnál projekt, a végére elfelejtek mindent ami miatt fel akarnám akasztani magam, és felakasztom magam a puzzle miatt. new york van a képen. nekem most nagyon úgy tűnik, h az egész.

ma reggel öltözködés közben épp csak kezembe vettem a bugyimat, elvágtam vele a kezem. kimerítem a veszélyes nő fogalmát.

(a mondat helye) (a mondat helye) (a mondat helye) (a mondat helye) (a mondat helye) (a mondat helye) (a mondat helye) (a mondat helye) (a mondat helye) (a mondat helye) (a mondat helye) (a mondat helye) (a mondat helye) nélküled semmi sem jó. (ism.) (ism.) (ism.) (ism.) (ism.) (ism.) (ism.) (ism.) (ism.) (ism.) (ism.) (ism.) (ism.) (ism.) (ism.) (ism.)

és megnyalogattam a kardigán táskáját néhányszor. jut eszembe.

a mr.a tegnap este beleírt a blogomba és belekevert vmit a kólámba. enyhítő körülmény, h a bejegyzést tőlem kitörölte, viszont súlyosbító, h megsértődött, mikor a furcsa italt nem voltam hajlandó meginni.
mindeközben az L. minden elhangzott szót és el nem hangzott gondolatot levlistára küldözgetett a telefonjáról, így az egyszerűen informatívtól a felismerhetetlenségig torzult üzeneteken át, a költői szépségűekig mindenfélét produkált.
hát tessék. pl mi ez, ha nem szépirodalom:
Ezek a nok bizalmatlanok, jaj
elvesztwttwm jaj, mra nyog, nem nyilik.

a mr.a leöntött borral. ez az igazság.

az a fajta lány vagyok, akivel a barátaim meg ismerőseim szülei szülői jellegű beszélgetéseket kezdeményeznek a nálam akár idősebb barátaimról meg ismerőseimről.

ahhoz képest, h a darabban végig nevetségessé tették és megvetették a rasszistákat, a fekete fiúnak egy árva szónyi szöveges szerepe nem volt. na ez humor, remélem direkt volt.

ma kaptam saját magamtól egy cry for help témájú emailt. a spambe ment.

minden egyes nap, minden, minden egyes nap.

- de anya, nem baj? pont mikor itt leszel én alig leszek itthon. és péntek este is pont vadul partizni készülök, és lehet h csak szombat délután hoz haza majd a rendőrség!
- nem baj, csak hozzanak haza, az a lényeg.

ma este is megpróbáltam kibiciklizni a világból, de nem építettek elég bicikliutat.

csak a mártin nevetek, magyaráztam r. péter tudományos főmunkatársnak, mert az előbb mesélte, h ő nem hallgat más zenét, csak lajkó félixet. mentünk közben le a lépcsőn, tényleg, kérdezte ő a mártihoz fordulva. tényleg, mondta a márti. és mióta, kérdezte r. péter tudományos főmunkatárs. csak négy éve, mondta a márti.

a pénztároslány nem lehet több harmincötnél, hogy hagyhatta ezt, ezen gondolkodtam a sorban állva és visszatettem a nápolyit mert ma megint nincs kedvem enni. alul még nagyjából megvoltak a fogai, de felül szinte mind le volt rohadva. a hajában viszont hibátlan a melír. most akkor hogy van ez. ezen gondolkodtam amíg sorra kerültem. kivettem a fülhallgatót a fülemből, háromszázharminc, mondta akkor ő. aztán hozzátette: a fúrás még oké, de a gyökérkezelés... fú. hát ezért nem megyek én fogorvoshoz.

- szombaton, úgy döntöttem, elmegyek a velencei tóhoz.
- ez az ismerd meg hazádat projekt?
- nem, ez a ne legyek otthon projekt.

ilyen késő van? na menjünk, nekem ma még le kell nyomnom egy házassági évfordulót. (alie)

az evéshez nekem társaság kell v sorozat. sorozatnézéshez nekem társaság kell v kaja. társaságbajáráshoz sorozatokat kell ismerni, azokról beszélünk evés közben.

a pénzintézet harmadik, leghátsó ablakánál az ügyintéző tarotkártyát vetett a pult mögött.

nagyon hideg volt a fonológiatábor alatt, és én nagyon melegre készültem, szerencsére nagyon kedves emberekkel (nyelvészekkel!) voltam körülvéve, így kb mindenkinek volt vmi ruhadarabja rajtam rövidebb-hosszabb ideig. még nádasdy ádám általam rajongásig csodált, rózsaszín bélésű zakóját is viselhettem egy percig, és addig ő dacolt a hideggel meg nevetett rajtam.
na de tényleg, világosbarnás kívül, és rózsaszín a bélése. csodálatos.

fonologiatabor, cikkolvasas. reggel ota folyamatosan fozzuk a 'meghitt pillanatok' teakat.

meg még úgy fogok megöregedni, h az orromba spriccelem a testápolót a dm-ben, amit épp szagolni próbálkozom.

néztem magam a plexilapon tükröződni, és arra gondoltam, lehet h így fogok megöregedni, h vöröses hajamba napszemüveget tűzve rossz buszokra szállok.

belégzésenként újrakezdem. a tavasz minden illatához hozzá tudok rendelni egy üres rekeszt magamban ahol ki kell töltenie a teret. hiányokkal tanulok együtt élni. például úgy is, h a füvet simogatom. süt a nap, hason fekszem és átölelem a földet, hello, minden nap ugyanazt álmodom.

sztem meg nagyon is jó, h végre kiengeded magadból az érzéseidet. mert akik magukba fojtják, azok rákosak lesznek. v költők.

a szelektíves fiúk szeretnek engem. olyan néha reggel, mintha kukásautót sétáltatnék, jön mellettem lépésben és töfög.

- persze, ha koncertre mész, még előtte rá kell hangolódni...
- rekviem lesz.
- ja, neked arra nem kell.

huligánok, morgott suematra a 61es villamosról leszállva, amelyen egy tucat fiatal üvöltötte magnóval együtt, h kölyköd voltam, bár két perccel előtte a tiltott szerelem című slágernél még mi is csatlakoztunk hozzájuk, és nem én énekeltem végig az összes versszakot hangosan.

a pocsolyákat, meg a járdán elszórt nyers spagettitésztát kell kerülgetni, sárga virágpor van a cipőm orrán. a szélsőségeimből adnék bárkinek. a bensőségeimet adom bárkinek.

aimee mann - save me

narancssárga fürdővízben olvastam csehovot--
másoknak is akarok egy kis rosszat, az baj?

ma a pszichológusom hívott fel engem, h menjek hozzá.
nem tudok szabadulni az érzéstől, h az életem immár végképp tragédiává avanzsált.

a magnolia egy sérült, gonosz, nyomorult emberekről szóló film, akik bántanak, boldogtalanná és még nyomorultabbá tesznek más sérült, gonosz, nyomorult embereket, akik ugyanezt tették/teszik más, sérült, gonosz, nyomorult emberekkel, és végül mindannyian elénekelnek közösen egy dalt majd megpróbálják megölni magukat v meghalnak rákban, kivéve azt a párat, aki megmarad, h a jövőben még több embert tehessen sérültté, gonosszá és nyomorulttá. közben varangyok esnek az égből.

a rettenetre ébredek minden hajnal háromkor. h nem tudom, miből építhetném fel magam, és h nem lehet visszaaludni. h még meg akartam mutatni a bikini és a nap nyomát a bőrömön. például.
andrew bird - a nervous tic motion of the head to the left

leveszem a ruhákat, lemosom a szemfestéket, és visszanövesztem a szőrt.
suzanne vega - language

Weeks in the hospital, without perfume, or candy,   
and I still have no friends. Yesterday, a man
came over to me and screamed about the accident,  
the blood! I shrank, smaller, into my sweater
and imagined I was somewhere else. The women in the   
restaurant smile when I take their pictures
with a pink Instamatic and offer them   
spoonfuls of chocolate, my number. I am staring
at the telephone now, willing it to ring, cradling it in my   
arms and my stomach is turning. I beat myself
with my fists, my loneliness is relentless. I see its constancy   
in the spreading bruises, the green and yellow echoes.
I am the quietest object here, I could rest here always, never moving.

(lynn crosbie - skirt, my pretty name (r.))

úgy képzelem a kikapcsolódást, ahogy csütörtök délutánonként van a nyelvtudományi intézetben, h bemegyek, és nagyszerű tanáraim az egyszer ernyey béla és györgy péter között futottam a futógépen; azt hittem, h csurka jött be a szaunába; ez nem cicahát, péter; valamint a most ott olvassák az óravázlataimat a juhászok az omega-szervizben tematikájú történeteikkel szórakoztatnak, miközben én halat olvadósrágót dobálok nekik, aztán meg átmegyek a szomszéd szobába, és a tivadar meg a dani felpróbálják a napszemüvegemet és táncolni kezdenek, h metroszexuális vagyok, metroszexuális vagyok.

tegnap megsimogatták a bokámat az írók boltjában.

nem megyek ki a konyhába mert tojáshéj van a konyhapulton. rám most jobban kell vigyázni mint az egész bolygóra; felkapcsolom az összes lámpát a szobákban, mert nekem kell a fény. vasárnap védtelen vagyok, vasárnap mindegy vagyok. a vasárnapok a legnehezebbek.
cat power - the greatest

egy integető gyerekekkel tömött busz araszolt a buszmegállón át, és az egész buszmegállóból senki nem integetett vissza nekik, csak én, mert én ilyen bolondos fiatal lány vagyok. aztán jött egy csapat tizenkétéves és lehamuztak, és akkor újragondoltam ezt a fiatal dolgot.

igazolványképet kell csináltatnom a hétvégén, lesz majd egy komoly, egy összetartós-ölelkezős, meg egy bolondozós, szamárfülmutatással.

a szüleim úgy beszélnek a telefonba, h ketten egyszerre, és aki a kagylónál van, sose tolmácsolja pontosan amit a másik a háttérben magyaráz. és amikor méltatlankodom, azt mondja akivel beszélek, h inkább átadom a telefont, és erre én, h de most akkor mi van, beszéljük már meg, de olyankor pont két fül között félúton van a kagyló, és utána fordítva csináljuk, szia, na, azt mondtam, és így persze már máshogy hangzik, értem, dehát az üzenet, amit a háttérből kapok, az megint nem lesz így jó, és jön, h akkor átadom inkább a telefont, és erre én, h de.

most pont süti a tarkómat a nap, nem panaszkodom. (növény)

ma sokat beszélgettem a pszichológusommal a nácikról, az mindig jó. átengedett maga előtt a nagy zöld busz. megvettem életem első dolgozatjavító piros tollát és megszerettem a répás kubut. ötkor keltem reggel. vettem ajándékot a húgomnak és a petszoszájetis állatomnak. az apukám kiscicának nevez, a fickóm polipnak.
keblemre ölelem a világot, na, ma lettem huszonhárom éves.

a pokol legalsó bugyrába kerülnek, akik automatikusan elinduló zenét
tesznek a blogjukba, utánuk jönnek akik szmájlikat írnak a
bejegyzéseikbe, és őket azok követik, akik pontot tesznek a cím után.

little britain, extras, és most a black books, ha sorozattal kell felzárkóznom azt evés közben szoktam tenni. sokat eszem, igen. a little britain közben is tudok enni, igen.
na de nem érdekel senkit úgyse, csak akartam ide vmit írni, h belinkelhessem ezt a rövid videót a black booksból amelyben a főszereplők felolvassák az általuk írt gyerekkönyvet. (előzményekkel, utózmányokkal együtt itt.)

bárcsak ne lenne időm elalvás előtt gondolni semmire.

a nyugdíjas pár a metróban a belédvágja. mélyen. szlogennel hirdetett erotikus könyv plakátja előtt állt, és mindent megadtam volna h halljam, miről beszélnek.

ma délelőtt kapáltam kicsit, majd ültem a napon és fröccsöt ittam. gyanúsan rövid giliszták voltak mindenhol, de próbáltam nem arra gondolni, h egy szörnyeteg vagyok.

kevés időmben lassan és felületesen olvasok.

portörléskor megtaláltam a levendulás illatgyertyát, amit egy költő szeretőjétől kaptam, mert színben ment a ruhámhoz. ha egyszer szeretője leszek vkinek, majd meggyújtom. és mindenki tudni fogja, h a szeretője vagyok vkinek, mert levendulaillatom lesz.

virágos képkeret, szivárvány színátmenet, hullócsillagok; istenem, add, h az emberek ne a photoshop kezelését válasszák hobbinak nyugdíjaskorukra.

az a pillanat, amikor az órákban meryl streep belép a virágüzletbe, és azt mondja, flowers, what a beautiful morning.

- amikor... amikor így nézel, mindig feltör bennem egy gondolat.
- jaaaaaj. milyen gondolat?
- h felugrok innen, lemászom ott, és elszaladok.

meg kell tanulni h ki mire nem kíváncsi.

csak el ne hagyjam a cipőmet, ezen izgultam reggeltől, összeszedettségemet figyelembevéve érthető feltételezés lenne, de most nem a lábamon lévőre gondoltam, hanem arra, amit reggel vettem és szatyorban cipeltem magammal. nem hagytam ott a pláza mosdójában, és nem hagytam ott a metrón, nem hagytam ott a padon, nem hagytam ott a buszon, nem hagytam ott a könyvtár klubban, nem hagytam ott az egyetemen, és nem hagytam ott a menzán, és akkor a kilencedik kerületi népesség-nyilvántartó irodában hagytam ott.

ismét jót futottam. és most akkor megyek és kimosom a hajamból a sarat.

azé a blogger aki megműveli.
(brainoiz mr.a sok dolga ellenére történő megjelenéséről a kocsmában)

- neeee, nem is olyan nagy a seggem!
- nem, a szoba kicsi.

a kistanárok élete móka és kacagás, gondoltam, amikor a lyukasórában beléptem a tanáriba, ahol a kistanárok a szokásos asztaloknál bonyolították mókával és kacagással teli életüket, úgymint: arccal az asztalra borulás, kéztördelés, semmibe bámulás, szalámis szendvics.
ugye nem horkoltam, ezt kérdezte a lány aki mellé leültem.

azért volt blogszünet mer öndestruktív erők dúltak bennem hirtelen, de a falcoláshoz mégiscsak túl öreg vagyok.

üreges szív kakaós tejmasszából. amíg szépirodalom van az élelmiszerek címkéjén, nem tudom mit is akarhatnánk.

ja, és gólyalábasok. ja, és félstandnyi nagymagyarországos zokni.

a húsbolt zavartalanul működik.
aludjatok jól.

te is egy érdekes lány vagy... a magad nemében. mondta laci bácsi, majd vett nekem pálinkát.

- elnézést, megnyomná nekem a gombot?
- leszáll?
- nem, én csak úgy jelezgetek.

van már némi történelmünk a tivadarral lelkiválságaim megoldásában, és bátran állíthatom, h ő a jelenséghez legnagyobb hozzáértéssel forduló, legnagyszerűbb lelkisegély (gyűlölni fog, h ezt írom). tegnap is pl, mikor egy rövid emailben kész tények elé állítottam és instruáltam, miszerint írj vmi kedveset, mer szarul vagyok, azonnal válaszolt, h baignoire*, majd fel is hívott, h húsz percen keresztül uvuláris r-eket mondjon a telefonba. jobb lett.

*fr. fürdőkád

dr freud used to dream about girls like me.

az úgy volt, h két ötletem volt a farsangi bulira, de kurvának öltözni már olyan elcsépelt.

álltam a kálvin aluljáróban, és elment előttem egy kislány az anyukájával. rámemelte mutatóujját a csöppnyi gyermek, és felkiáltott: malaaaac!
mégiscsak túlzás ez talán, azt gondoltam, meg h a gyerekek kegyetlenek, azt is, meg h viszlát kakaós bevonómasszával talpán mártott, omlós keksz. aztán megfordultam, és hát igen. a hirdetőtábla, aminek dőltem. azon volt malac.

álltam a menzán és jobbról balra végig szerettem volna enni mindent az üvegpult mögül, külön tányérokon, a rakottkrumplitól az ananászos csirkén át a rántott sajtig, és sztapacskát is, meg még sztrapacskát, és rétest, meg paradicsomlevest persze, és salátát. természetesen tökfőzeléket is fasírttal. még somlóit. tagadás, düh, szomorúság, belenyugvás, hello, egy juhtúrós sztrapacskát kérek szépen, mert ez a dolgok rendje.

elmagyarázom. este azért futunk, h másnap reggel fel akarjunk ébredni, és reggel azért úszunk, h estig ébren akarjunk maradni.

... és akkor ott állt az ajtómban a férfi akit szeretek, egyik kezében üveg bor, másikban ... üveg bor.

amikor a húgommal együtt látnak minket, mindenkinek az az első megjegyzése, h mennyire nem hasonlítunk. aztán a második a kérdés általában az, h hány év van köztünk. aztán harmadikként pl azt kérdezték legutóbb, h szoktunk-e veszekedni. az igenlő válasz után pedig negyedikként afelől érdeklődtek, h ezt a veszekedést, ezt babydollban párnacsatázva tesszük-e.

bementem ma a nyelvtudományi intézetbe, h oktatói távollét folytán átjavíttassam egy angolos jegyemet a miklóssal, aki sztrítvarior és tanszékvezető, ezért megteheti. ott volt a huba is, aki a szintaxis, a kínai nyelv, és a szóviccek mestere, és fiókokat húzogatott ki tanszékszerte. a miklós kezébe vette a tollat, gyorsan  tjavította a jegyemet, majd azzal töltött még néhány percet, h találomra rábökött tanegységekre az indexemben, és eljátszott a gondolattal, miszerint akár ezt is átjavíthatná, v azt, v amazt, akármelyiket áthúzhatná és írhatna a helyére csillagos ötöst. v akár kettest is. ezt egészen addig csinálta, míg én is konstatáltam magamban, h az ő hatalma végtelen, és jósága nemkülönben, hiszen tudja, hogyan éljen vele, nem javított át végül semmit kettesre nekem sem. a huba még mindig fiókokat huzigált ki. ezek után még üldögéltünk egy ideig a csoppyval az asztalnál, és hosszan beszéltünk róla, h elindulunk (v.ö. elméleti  nyelvészet tanszék). végül, míg a huba újabb asztal fiókjainak esett neki, mi rászántuk magunkat, és otthagytuk az intézetet.
a huba amúgy sztem keresett vmit.

itt minden nap kirabolnak egy bankot. van egy felesleges paplanom, de a hajléktalanokhoz odamenni félek. kiterítem a radiátorra a törölközőmet meg a fürdőruhámat és klórszagú lesz a szoba.
a kezemet. a tenyerébe.

- tessék, nézzünk inkább természetfilmet, jaj! kikandikál a kis fejével a lyukból! de aranyos! most visszabújik! fut! kikandikál! fut! nézzétek, kikandikál! visszabújik! fut!
- hát ez a görények élete.
- ezzel mondjuk én is elégedett lennék.

na, most egész miskolcból feltört a büdöscigányok - gondolatilag is kb ennyi cizelláltsággal meg konstruktív előremutatással.

napok óta tikkel a bal szemhéjam. anya hurkát süt.

... azaz taposni fogom a beledet.
(sz.k., az angolszakos szakdolgozati témavezetőm, bemutatom.)

van amúgy egy igen lassan történő, jótékony hatású shift, amikor már nem elsősorban amiatt zokogsz, h milyen szörnyű ember vagy, hanem amiatt, h mások milyen rendesek veled mégis.
na, csak azért mondom, h én is látom h az élet szép. meg ma találtam egy tiszta kést is az általam vezetett háztartásban.

tudom, h nem kéne nagyon sok, de nekem most még nagyon kicsi sincs.
és megint rosszat álmodtam.

jorane - red mountains

lementem a kocsmába és ott ült az isolde egyedül egy sör felett, kétségbeesett arccal. olvastam ma két cikket, és... és... az emberi lélek sokkal bonyolultabb, mint hittem!
a pszichiáterekre is rájár a rúd, na.

csak akkor nem fáj a fejem, ha nagyra tátom a számat.

az eszperantó téren a régi keravillba is nézz be jucikám, nyáron egy negyvenegyes neonrózsaszín viccet vettem ott. szokták csodálni.

lesz egy házam és teleépítem műkandallókkal. eléjük állok szatén estélyiben és katt. eléjük áll a férjem fehér szmokingban és katt. eléjük állok a férjemmel és katt. eléjük állok a férjemmel és a szüleimmel és katt. eléjük állok a szüleimmel és katt. eléjük állok a férjemmel és az ő szüleivel és katt. eléjük áll a férjem és az ő szülei és katt. eléjük áll a férjem és a szüleim és katt. eléjük állnak a szüleim és az ő szülei és katt. eléjük állok a férjemmel és a szüleimmel és az ő szüleivel és katt. akkor a cseléd fog fényképezni, mondjuk.

pocsaiévanéni voltam álmomban, általános iskolai tanárnő, szüleim kolleganője huszonévvel ezelőttről, családbarátja. biciklivel mentem órát tartani gyerekeknek, de nem értem oda, mert mindenhol meg kellett állnom fotózni. fotóztam boltívet vakuval, számítógéptermet éjszakai módban, libasorban csúszó kis fehér meztelencsigákat makróval.
aids-es voltam álmomban, pár hetem volt hátra, lelombozott. leültem egy adag papírral és leveleket kezdtem írni az ismerőseimnek. könyv ennyi idő alatt már nem jön össze, meg különbenis, majd pont az én élettörténetem.
csecsemőket és nőket gyilkolt meg álmomban a szemem előtt brutálisan egy kiszámíthatatlan szép szőke lány, aki a barátnőm volt. ültünk egy lépcsőházban, és azon gondolkodtam, garantálja-e vmi, h én nem fogok sorrakerülni. nevetett rám, de nála volt a kés.
szuvasodni kezdtek a metszőfogaim. álmomban.
a múlt hetieket inkább nem írom le, mert még szomorú leszek.

megint eszel? kérdezi mellettem elsuhanva a lakótársam, zsófi.
itt vki el fog költözni, hirtelen és fájdalmasan.

másodévesek voltunk, ült mellettem moncsi a modern brit irodalom előadáson és kockáspapírokra rajzolgatott. két hét múlva le kell adni az építésznek a terveket, és a vőlegénye rábízta a ház megtervezését. nézd csak, ez így milyen lenne? újabb kockáspapír került a többi alá, ferencz győző a mikrofon mögött pedig újabb jegyzetkártyáját tette lapjával lefelé az asztalra. azt hiszem, larkinról volt szó. ősz volt, és nagyon sötét. muszáj, h beférjen a tizenhatszemélyes étkezőasztal.

dehogy leszel pedagógus! (vigasztaló kontextusban.)

jó, persze amint lejön a thomas tallis diszkográfia, a gyomlálást felváltja mondjuk a rinyálás a zenei tanulmányokról.
(jó, tudom, ismerkedjek a blues-zal.)

az utóbbi hetekben rájöttem, h akármennyi szépség van benne, nekem abba kéne hagyn mostmár be kéne fejeznem az egyetemet, mert alkalmatlanná váltam az egyetemista életvitelre és tevékenységekre, és legszívesebben ültetvényeken gyomlálnék vmi trópusi országban. mondjuk kis időbe telne levetkőzni a régi beidegződéseket, de miután eltelne egy hónap anélkül, h a névelőhasználatukról v a különböző hangalternációikról kérdezném a bennszülötteket, biztos szeretettel maguk közé fogadnának.

ismét rá kellett eszmélnem, h az orosz kórusművek panaszosságához semmi nem fogható. ahhoz képest ezt a blogot is majd' szétfeszíti az életigenlés.

megfigyelendő dolgok:
- a karvezető mozgása
- a karvezető koponyacsontjai
- a karvezető ruhájának az anyagának az esése
- esetleg még a dal.
és akkor itt a videó.
(viszont ha még egyszer vhol a képembe tolnak egy sunshine feliratot, elég ideges leszek.)

... és akkor már nem arról rémálmodunk, h beszélni akarnánk, de nincs hangunk, hanem h hangunk ugyan van, de nem indul el a skype.

nem kérdezünk guglizunk.

a húgom elég pici volt, ült a szánkón, a szánkót meg odakötötte jóska bácsi a kocsma kerítéséhez, és bement sörözni, a húgom pedig türelmesen kint ült a szánkón a kerítéshez kötve míg anyukám meg nem találta, na ez pl egy kedves történet.
jóska bácsi tök sárga volt mikor meghalt, ez már egy kevésbé kedves történet, nem tudom, melyik rokon ragaszkodott a nyitott koporsóhoz, mi nem voltunk eléggé rokonok ahhoz, h ebbe beleszóljunk. ahhoz eléggé rokonok voltunk, h az én nagymamám sírjon a leghangosabban a temetésen, és meg kelljen kérdezni fontoskodó öregasszonyoknak, h nyugtató injekciót kapott?. meg ahhoz is eléggé rokonok voltunk, hogy sokáig féljek még attól éjszaka, h a sárga jóska bácsi ott van az ágyam alatt.
amúgy nem minden kedves történetemre jut kevésbé kedves is.

leül velem a konyhaasztalhoz és megkérdezi h egy tizes skálán mennyire akartam ma meghalni. nem akartam meghalni. na persze, persze, egy tizes skálán, mondjam. ahol mi jelent mit, öt a normális? kérdezem. nem, mondja ő. általában a nulla a normális.

... és akkor ott állt az ajtómban a férfi akit szeretek, egyik kezében üveg lekvár, másikban spanyol zombifilm.

nem tudok írni. sütök fánkot.

na, minden ok, megterveztem az útvonalat! ami azért fontos, mert most nem látok ki a kocsiból. (dani vezet)

és akkor feküdtem a földön és arra gondoltam, h ha vki most megkérdezné, h figyelj, van itt egy tucat orrszarvú, mit szólnál, ha végigrobognának rajtad és felöklelnének, akkor feldobnám gyorsan az asztalra a nem messze heverő parti nagy kötetet meg a kölcsön morfológiakönyvet, és intenék, h gyertek csak.

és akkor most kiemelten nagy szeretettel köszönteném a leadnám a tokám keresőkifejezéssel idetalálókat.
(update szerda: és köszönöm a ma délelőtt kreatív keresőkifejezésekkel próbálkozónak is a vidám pillanatokat.
update csüt: mindenkinek nagyon köszönöm aki azóta különféle érzelmeit és mondanivalóját keresőkifejezések formájában juttatja el hozzám. megindít.)

életem bármelyik szakaszát éltem, eddig teljesen biztos voltam benne, h akárkivel párbaállítva, én leszek kettőnk közül az egzisztenciálisan bizonytalanabb meg a szuicidabb, de akkor ma együtt ebédeltem a marcival, akinek tíz napon belül be kéne fejeznie a szakdolgozatát.
megpróbáltam rajta az általam hatásosnak talált módszerekkel segíteni. édesség és sport. az lett a vége, h az elte e épületének a negyedik emeletén, a lépcsősor tetején próbáltuk felköhögni a csokit a légutainkból.

horgászatról beszéltek, sakkról, és pénzről (csakis: zsozsó, lóvé) az öreg bácsik a szaunában, meg arról, h minden rendben van ugyan, de azért sose lehet tudni, ezért csak féléves uszodabérletet vettek már.

szexi vagy és unalmas. mint hawaii.

mi lesz velem, befőttmeggyek.

hova mondjam el. belemondtam a meggybefőttes üvegbe. belemondtam a salátás pohárba és  belemondtam a pörköltöstálba---

(...) és ott akarta kiélni a beteges grafomán mániáit. (költő a költőről)

elmondhatjuk, h az új évben nagy változások nem várhatóak, a szilveszterestét a kormányzásfonológiáról énekelve és a bináris fa vagyok! fantázianevű táncmozdulatokat végezve töltöttem.