2008. december 7., vasárnap
a vonat amin ültem elütött egy embert. v kettőt. húsdaráló, mond ez maguknak vmit? ismételte meg tagoltan a kocsi közepén a tájékoztatást magára vállaló tupírozott hajú nő. orvos vagyok, bárkinek ha baja van, szóljon. jaj, a múlt hónapban ugyanezen a napon, ugyanezen a járaton is ez volt. akkor hét órát vártunk. bizony, néz rám. de még mindig jobb nekünk, mint neki. v nekik. hát nem? én mindig ezt csinálom, én embereket boncolok, itt az ujjaival zongorázó mozdulatokat tett, nekünk már olyan szinte, h egyik kezemmel eszem a vajaskenyeret, a másikkal meg... már csak a jobb kezével zongorázott, a balban egy képzeletbeli vajaskenyeret tartott. hát igen. majd dns-ből, gerincvelőből azonosítják őket. a múltkorinak legalább a feje megmaradt. szerintem egy szerelmespár volt... jaj, a legközelebbi életemben rózsa szeretnék lenni.