álmomban három férfihoz tartoztam egyszerre, mert társadalmilag úgy volt szokás. az egyiket szerettem csak, ez nem tudom, szokás volt-e, a másik kettőnek az illata is idegen volt. a másodikkal kifejezetten csak adminisztratíve voltunk összeláncolva. a harmadiknak mellénye volt. ültem kettőjük között és vágytam kétségbeesetten az egyikhez, kit érdekelnek a szokások, az isten szerelmére, ezek ketten még csak nem is nyelvészek.

olyan jól nézek ki ma este, lemegyek a boltba.

jaj, dehogy sikerült rosszul a sütid, nagyon finom lett! mondta anyukám, és elcsomagolta nekem útravalónak majdnem az összeset.

koriék házában a házmester minden ajtó fölé akasztott kis karácsonyi díszt, csak a pakisztáni család ajtaja felé nem.

a faszt nem találtam, de hoztam még ki két emót.
(mondatok, amelyek elhangozhatnak a karácsonyi vacsoraasztalnál, ha egy kreatív húgra volt bízva a sütemény szaggatása. ági, hát a szívecskék és harangocskák ideje lejárt!)

három tálca sütin, kétszer ennyi égésnyomon a kezemen, és háromszor ennyi vitatémán vagyunk túl, a családom azonban megtalálta az ultimate megoldást: rum.
most megyek vissza a konyhába pogózni a húgommal.

vettem egy marie clairet, és a wc-n most háttérbe szorítja a zsidók történetét. (zsuzsinéni)

az isten olvassa a blogomat és résen van ám.
legalábbis ennek egyértelmű jelének látom, h egy olyan széles vállú operatőrt küldött tegnap a mátyás templomba, h a komplett tenor szólamot kitakarta előlem a monteverdi koncerten. nem tűri a parázna gondolatokat az ő házában.

miskolc sem olyan reménytelen, rájöttem. vannak itt jó palik. voltam a gyárban...

találtam ma a polcon egy kis nesszeszert, fültisztító pálcikák voltak benne, anyacsavarok, biciklizárkulcs és xanax.
summertime, the roughest time.

vmilyen szempontból aggasztónak találom, h az ún. szabad (=alvásra szánt) időmet egyre többször választom a nyelvtudományi intézetben eltölteni. a múltkor pl. egy borongós délután beültem egy chomsky 80. születésnapja alkalmából tartott előadás&beszélgetésre, ahonnan három óra múlva távoztam csak, furcsa dolgokat motyogva, és a harmadik óráról semmilyen emléket nem őrizve. tegnap meg a félévben először éreztem úgy, h ráérek bemenni a magyar nyelvtörténet szakkörre, de kész kudarc volt, sajnos nagyon kevés információ szűrődött át álmatagságom ködén az agyamig. leginkább az alapfunkcióim működtek csak, pl az anyáskodás, h rászóltam közben r. péter tudományos főmunkatársra, h ne hintázzon a széken mert betöri a fejét, meg maga a női jelenlét, mer miután kimentem pisilni, arra értem vissza, h a fiúk a pina szó eredetéről tanácskoznak.

csak négy paracetamol, három quarelin, egy üveg bor, és olyan gyönyörű vagy.

ott a könyv az ágyam mellett, amolyan jutalomként, ki van készítve, ha még fel bírom venni lefekvéskor, akkor olvashatok. és akkor felemelem utolsó erőmmel, és az van a könyvben, h elégedettség-érzés, igen: e l é g e d e t t s é g - é r z é s.
méltatlan zárása a napnak, jóéjszakát.

minden percben emberek halnak meg, nekem meg pedagógiai témájú kiselőadások handoutjairól kell reflexiókat írnom.

nagyon fáradt vagyok. foglalkozzon ezzel vki. nekem nincs rá időm.

a fontoskodó skandináv lektorok rettenetesen kihúzták már nálam a gyufát.

most az van, h én egy szörnyű, szörnyű embernek érzem magam, és mégis végtelen emberi jóindulat sugárzik felém. különösen az angol- és az elméleti nyelvészet tanszékeken sugárzik.
jaj, határidők vannak, meg karácsony, milyen érzelgős lettem.

bloggerek ülnek isoldéék nappalijában, és ő a pszichiáteri munka érdekességeiről mesél.
veronika: de nem nyomasztó ez a sok beteg ember?
lucia: már mindjárt elmegyünk.

a pszichológusom szerint nem vagyok unalmas. ezt különösen megható olyan vkitől hallani, aki közvetlenül előtte ötven percen át hallgatta, ahogy arról beszélek, h milyen unalmas vagyok.

pár hete jött egy új fiú az egyik osztályba, mesélte az apukám, és tegnapelőtt nem messze állt tőlem a buszon, de nem vett észre. és pont azt mondta vkinek, h "a fizikát egy kopaszodó pasi tanítja, de tök jófej". na, mit szólsz? kérdezte büszkén. nem is "kopasz", hanem csak "kopaszodó".

nagy volt a forgatag a miskolci városháztéren, mindenki piros-fehér, és a villamosról nem is lehetett megállapítani, h a nagy tömegben ki öltözött mikulásnak, ki volt diósgyőr szurkoló, és ki az aki a gárda-rendezvényre ment.

most úgy akartam letenni a telefont, h ne érezd utána nyomorultul magad, de belátom, h ez olyan, mintha gyűszűvel akarnám kimerni a jeges-tengert.

a vonat amin ültem elütött egy embert. v kettőt. húsdaráló, mond ez maguknak vmit? ismételte meg tagoltan a kocsi közepén a tájékoztatást magára vállaló tupírozott hajú nő. orvos vagyok, bárkinek ha baja van, szóljon. jaj, a múlt hónapban ugyanezen a napon, ugyanezen a járaton is ez volt. akkor hét órát vártunk. bizony, néz rám. de még mindig jobb nekünk, mint neki. v nekik. hát nem? én mindig ezt csinálom, én embereket boncolok, itt az ujjaival zongorázó mozdulatokat tett, nekünk már olyan szinte, h egyik kezemmel eszem a vajaskenyeret, a másikkal meg... már csak a jobb kezével zongorázott, a balban egy képzeletbeli vajaskenyeret tartott. hát igen. majd dns-ből, gerincvelőből azonosítják őket. a múltkorinak legalább a feje megmaradt. szerintem egy szerelmespár volt... jaj, a legközelebbi életemben rózsa szeretnék lenni.

ma csendben kell maradni, az a lényeg. nem szólítunk meg, fel, le, nem járatjuk a kis szánkat. susognak a falevelek, sususu. sususu.

mert hol ilyen vagyok, hol olyan. bámulatosan tudom változtatni az alakomat. ha akarom, olyan vagyok, mint egy szőrpamacs. v paróka. v egyujjas kifordított bundakesztyű. v szobafestőpemzli. v papucs orrán pamutbojt.

- de már legalább lett ott két kis barátom. az elején nagyon rossz volt, mer azt hittem, csak én gyűlölöm azt az órát, és kifejezetten destruktív elemnek éreztem magam a csoportban...
- na de pl. az alkoholista fiú!
- igen, az alkoholista fiú lett az egyik barátom.

széthullottam, mint pattogatott kukorica a moziszékek alatt.
(hasonlatok rovatunkban ma)

csak be akartam csempészni a szánalmas kis életedbe egy cseppet abból a jókedvből, amit mi nyelvtechnológusok minden nap átélünk

nem vagyok én egy olyan buta lány (felülbírálni)

és ezt is