szombat este csatlakozott hozzánk egy szomorú tekintetű tacskó, és összevitatkoztam a logika- és szemantikatanárommal, meg a miklóssal, aki sztrítvarior és tanszékvezető, mert
szerintük meg a legkevésbé sem volt szomorú az a kutya, csak én belelátom magam, a saját nyomorúságomat próbálom felfedezni benne. aztán ők ketten, a logika- és szemantikatanárom, valamint a miklós, aki sztrítvarior és tanszékvezető, gügyögni kezdtek, szavaikat a kutyához intézve. azt mondták: hát itt
ácsingózol kis szeretetért, te szerencsétlen eb. te nyomorult. hát mi ez a búslakodás, orrlógatás. miért vagy olyan bánatos.
