azért járok társaságba, h ne olyan legyek, mint a blogom. (brainoiz, blogger)

mindig nyitott vagyok új emberekre és témákra, ezért ma este szinte végig a sarokban ültem a rég ismert blogger barátaimmal és beszélgettem velük blogokról és nyelvészetről.
egyszer megmozdultam amúgy, minden bátorságomat összeszedve, kimentem a tandem elé és megismerkedtem és beszélgettem még másokkal is, és jó volt, és ettől annyira feldobódtam, h látod, megy ez, csak akarni kell, h az est folyamán még egyszer elkapott a lelkesedés, és ismét, immár bátrabban, kimentem a tandem elé. na akkor majdnem elütött a busz.
gyakorolni kell még ezt a szocializálódás dolgot, mert egyelőre nagyon vegyesek az élményeim.

a tandem előtt kisebb bloggercsoportok álldogáltak, súgdolóztak és mutogattak át más csoportokba.
a megelevenedő szociometria, testvéreim.

(hova hanyatljak hanyatoljak) hol találhatnék olyan helyet ahol a hanyatlást elvégezhetném, és mikor találok olyan időt, amikor hanyatlásom megkezdhetném.

ma sajnos nagyon unalmas voltam.

paníroztam csirkét ebédre, aztán [ugrás az időben] megettem, aztán kiültem az erkélyre olvasni és kávézni; a kávét és a túrórudit a bicikli csomagtartójára tettem, mert asztal még mindig nincs, és [ugrás az időben] miután megittam, letettem a csészét meg a könyvet, és néztem a fákat, és [ugrás az időben] [ugrás az időben] [ugrás az időben] [ugrás az időben] [ugrás az időben] [ugrás az időben].
a hústól mindig ilyen merengő leszek.

asszem én is feltűnök majd szombat este a tandemben, izé, esetleg hozzám is lehet szólni, magas vagyok és festett vörös. lehet, h halálra rémülök majd, de annyi baj legyen.

a beköltözésétől számított kb 2. órában zsófi, a másik új lakótársam, letette mosogatás után a szivacsot, és azt mondta: ez most jólesett.
sztem jóban leszünk.

a levetkőzhetetlen anyáskodásomat ismerő barátaim már mondogatják, h de ugye nem fogok anyáskodni az új lakótársaim felett, mert 19évesen már elég felnőttek ahhoz, h ne legyen erre szükség, és ne akarják ezt. és milyen jó, h mondogatják, mert én közben látomásokkal küzdök, ott lebeg a szemeim előtt, h két lány ül az ágya szélén a lakásomban, bénult végtagokkal, üres tekintettel maga elé nézve, és ha nem csinálok vmit, akkor nem mozdulnak meg, és előbb-utóbb éhenhalnak.
mondjuk egyikük, dóri, most küldött egy fotót magáról, amin fejjel lefelé a levegőben tart egy fiút, a következő képkockán pedig földhözvágja, de akkoris. anyuci nagyon büszke rá.

bár a szüleimnek is sokat köszönhetek, spórolni a tintasugaras nyomtatók tanítottak meg.

hadsereg, grúzia, átlőttékalábamat, megcsókoltamazanyaföldet, meg vöröskereszt, meg lószar, a húgomnak nehéz délelőttje volt, egy perc néma csenddel tisztelegjünk előtte. a körmeiről is lekaparta a körömlakkot.
egyetlen igazán nehéz esetnek tekinthető rokonunk van.
(és apa él még, v már fennakadt szemmel rángatózik a földön?)

ömlengek, az van, feltartóztathatatlanul, most azt találtam ki, h mostantól papírra fogok, mert a barátaimnak tele lesz már a postafiókja az én kellemes érzéseimmel és szép gondolataimmal, nem elég, h nekem ezt kell éreznem, de még nekik is a  boldogságomról kell olvasniuk, ez már több a soknál. süllyedek el a föld alá, h hova jutottam.
össze kell kapnom magam, mire a pszichológusom visszajön a nyaralásból.

szombat este csatlakozott hozzánk egy szomorú tekintetű tacskó, és összevitatkoztam a logika- és szemantikatanárommal, meg a miklóssal, aki sztrítvarior és tanszékvezető, mert
szerintük meg a legkevésbé sem volt szomorú az a kutya, csak én belelátom magam, a saját nyomorúságomat próbálom felfedezni benne. aztán ők ketten, a logika- és szemantikatanárom, valamint a miklós, aki sztrítvarior és tanszékvezető, gügyögni kezdtek, szavaikat a kutyához intézve. azt mondták: hát itt
ácsingózol kis szeretetért, te szerencsétlen eb. te nyomorult. hát mi ez a búslakodás, orrlógatás. miért vagy olyan bánatos.

az alvilágnak nincs szemantikája. (miklós, sztrítvarior & tanszékvezető)

mindjárt jön a következő fonológia előadás, de addig még hullahoppkarikázhatok egy kicsit.

meghalt mátyás király, oda: sokkal nehezebb azért dolgozni, h ne legyek szarul, mint amennyire
szar az, amikor szarul vagyok. könnyű az, csak szar.
a szókincsemmel kéne kezdeni vmit.
(mátyás király gömörbe, bele.)

ki kell használni ami van még a nyárból, mer szeptembertől újra egyetem, és nem lesz más, csak nyelvészet előadások, nyelvészet szemináriumok, nyelvészet workshopok, nyelvészeti olvasmányok, nyelvészkocsmázások.
szóval mielőtt még elkezdődne a daráló, most még gyorsan elszaladok nyelvészet-konferenciára.

az vagy nekem, mint testnek a kenyér. telített szénhidrát.

nem mondom, h nem volt gyanús, h kevés az ember az utcákon, és a négy célbavett üzletből egyik sincs nyitva, meg is néztem többször a telefonomat, dehát szerda van, munkanap, biztos csak nyaral mindenki, meg a hőség, mittudomén. rajtam a komplett szent jobb körmenet keresztültrappolhatott volna, akkor is csak itthon, az indexet olvasva jöttem volna rá, h augusztus 20. van.

csúnya lány, visszataszító kutatási területtel

kikészítem, átveszem, elrendezem, beállítom, átfésülöm, megfésülöm, mindennek a teteje ez.
nehogy azt higgyétek már, h mivan.
mindennek a legalja ez.
(a fejezet, melyben a hősnő tagjai fájnak a bánattól)

húgom: miről olvasol?
apukám: a személyiségépítésről.
húgom: és hol tartasz?
apukám: ... én már a lebontásnál.

most ez van, pont ez a kevés lesz nekem épp mindenből elég

műértő közönség címért, pluszpont: tudják, h tételek között nem szokás tapsolni.
műértő közönség címért, mínuszpont: nem tudják, h adott ponton a tétel ért-e véget, v már az egész darab.

hívtam a szüleimet, de rémülten rázták a fejüket; a húgomat, de lehülyézett; a barátaimat, de hirtelen mindenkinek programja lett; a volt tesitanárnőmet, aki sznob programokban hű társam, de ő se ért rá, így egyedül mentem szülővárosomban templomi koncertre. nagyon jó volt, csak kicsit túl sokat beszéltek közben a kultúráról és szent istván királyról.
egy ignoráns egyházzene-rajongó vagyok, seems like.

igaza van luciának, mikor aggódik: felkiáltó mondatokat írok, meg sex pistols koncertre megyek, nagyon kivetkőztem magamból az utóbbi időben, én is nehezen győzöm le a szorongásomat, amit az effajta megnyilvánulásaim okoznak, mert én tulajdonképpen egy csendes, bátortalan lány vagyok, felkiáltójelek nélkül.
tehát mostantól kijelentő mondatok és holnap templomi koncert.

what would your psychologist do?

a sex pistols koncert nagyon jó volt, de azért kb a felénél úgy éreztem, h most el kell mennem vhova, ahol istenről énekelnek, és meg is találtam a helyet a blues színpad előtt. nem messze összefutottam ferivel, akivel eddig kizárólag metodológia szemináriumokra és csókolom-koncerteken történő véletlen összefutásokra korlátozódott az ismeretségünk, de most szerencsés csillagok vezéreltek bennünket, és meghallgathattuk együtt az i believe i can flyt. utána, a nyelvészekkel együtt, csókolom koncertre mentünk természetesen.

tehát tegnap mr.a-val és -jóvoltából kimentem a szigetre. bemutattam neki a yes/no-t, mint bloggert, akinek most lett elege a freeblogos blogjából és szűntette meg, vmint láttuk pzs-t, akiről fontosnak tartottam elmondani, h évfolyamtársam volt, és ő is blogger, csak h mr.a is tisztában legyen tettei következményeivel és érezze a felelősség súlyát. ő csak komoran bólogatott. továbbá asszem előadtam a hogyan ne találkozzunk hónyomival egész estés darabot, pedig olyan izgalmas villanások kísérték erőfeszítéseimet, minthogy: majdnem elüt egy szippantósautó, kétszer is; mr.a félreértett sms-ét követve szökellek a sziget egyik végéből a másikba, megismerkedésünk reményében, mégis tartózkodási helyüktől egyre távolodva; becsempészem életem árán a tivadart a vip-részlegbe, (mert azt kiabálja, h ő egy paradigmatikus hiány, és én felelősnek érzem érte magam), de akkorra már mindenki hazamegy.

tegnap kocsmáztunk kicsit a tivadarral és a marcival, arról beszéltünk,
kit hogy ölnénk meg (szívünk minden szeretete és tisztelete mellett), persze magunkat se kíméltük, engem
megerőszakolnának és aztán levágnák a fejem, a tivadar be is rajzolta
hátul a nyakamon a szaggatott vonalat tollal, á, jó érezni újra a
csendes, balatonos lelkibéke után, h a nyelvészek markáns humorára még mindig lehet számítani.

minden jel szerint az történik, h én ma sex pistols koncertre megyek a nyelvészekkel. van nekem egy kemény énem, ez az, erre fogok gondolni.

itt vannak a szüleim, mutattam nekik a cserépben nevelt petrezselymemet büszkén, mire ők azt mondták, nagyon szép, hamarosan meg lehet már enni. most nagyon örülök, h kiskoromban sose kértem nyuszit húsvétra, mert amilyen barbárok, biztos az is a tányérunkon végezte volna. nincs érzékük a házikedvencekhez, úgy látszik.

látod, ugyanott tartok. sehol.



paolo conte - sparring partner

ment minden, mint a karikacsapás. a túránk kiindulópontját jelentő települést sikeresen elhagytuk. kétszer is. másodszorra már sikerült nem az autópályán kilyukadnunk. örültünk is nagyon, könyékig olajosan, mert addigra persze már mindkettőnknek leesett egyszer a lánca. fáradt is csak az első nap voltam igazán. ránéztem a km-órára és azt hittem, sms-em jött.
az utolsó nap már meg se kottyant egy defekt, és h a sziklákon kellett bemásznom a vadul hullámzó balatonba, mert belefújta a bukósisakomat a szél.

na, mágjöttek a biciklis lányok, mondta a bácsi a lugasban üldögélve, és a néni ajtót nyitott nekünk - második napi szállásadóink-, és kis kavarodás miatt a saját hálószobájukat adták oda nekünk.  traktor állt a garázsban, befőttek és lekvárok a kamrapolcokon, művirág az éjjeli szekrényen. tájszólásban beszéltek, a néni körbeugrált minket, h mit segítsen, mi meg azt suttogtuk egymásnak, ez tiszta olyan, mint a nagyiéknál, már csak a süti hiányzik. aztán este mentem be a szobába, és a yes/no ült a földön és majdnem megfulladt a röhögéstől. egy tányér házi sütemény volt a kezében.

utóhang:
- szárvusztok lányok, lágközelebb is gyárták és hozzatok fiúkat is!
- némán, mikát nám mond a vén tyúk!

nem rossz a szállás, de inkább sétálunk még egy kicsit a temetőben.

és akkor betoltuk sherylt és merylt a traktor mellé.

meryl, hattyú, kacsa. (ha holnap nem tudok legalább egy pontyot is belekomponálni a képbe, abbahagyom a képküldözgetést.)

meryl, csónak, kacsa.

és most akkor tényleg körbebiciklizzük a balatont a yes/no (suspended) blogger (inkább irl) barátnőmmel, akivel - romantikus módon - egy amerikai irodalom vizsgán pillantottuk meg egymást élőben először.

az egyik az, h sose tudtam rajongani. ilyen kisebb-nagyobb hullámokban rámtör néha (lásd a mellékelt ábrán), de igazából, konstansan és fanatikusan nem megy (ahogy azt a mellékelt ábra nem mutatja).

a másik az, h elegem lett abból, h mindenki mindenének nevet ad, h a mosógépet, a hűtőt, és a számítógépet is becézgetni kell. de minden ellenállásom hiába, ma megvolt a szikra, amikor egyszercsak rájöttem, mi lesz a biciklim neve. guess what. meryl.
a jövő héten tartom a hivatalos keresztelőt, beletolom a balatonba, majd hozzávágok egy pezsgősüveget. alighanem.

tivadar: adtam apámnak a sütidből, nagyon ízlett neki.
én: igen? mit mondott?
tivadar: "nagyon ízlik"?!

biztos a végtelenül szelíd természetemnek köszönhető, h egy agresszív állatnak érzem magam, mikor a biciklicsengőt (rendeltetésszerűen) használom. gyakorolni kell, gondolom. elég sokan belejöttek már az agresszív állat létformába is.

juhét és hurrát bazmeg a klaviatúrába, nem szoktam szidni azt az érdektelen, de választékos kurvaanyátokat, de most kicsit mégis, jó?