ma életemnek ismét egy nagy csatáját nyertem meg: világosban mentem le futni. nem törődve sem az emberekkel, sem az ízléstelen fehér fejpántommal, ami azért kell, h a fülhallgató ne essen ki a fülemből, és ami helyett hónapok óta felejtek el egy másikat venni.
aztán ahogy mentem a futópálya felé, az fogalmazódott meg bennem, h ha a társadalom csinos nőket akar látni, akkor fogadja el a csinossághoz vezető út akármelyik fázisában lévő nőket is. ekkor kicsit megijedtem, h mi van, ha magam számára is észrevétlenül feministává válok, és egyszercsak nem lesz már visszaút; nem szoktam én csak így, szemi-agresszíven társadalmazni. szerencsére rövid idő múlva eszembe jutott, h mostanában minden éjszaka más férfival álmodom ugyan, de álmomban leginkább főzök, mosok rájuk, ill. ülök a betegágyuk mellett, így nyugodt lehetek, hisz a tudatalattim ezen megnyilvánulásai bizonyítják, h a konzervativitásnak egy - a jelek szerint - enyhén poligámra módosított, de egyértelműen beazonosítható génjét hordozom.
