szlovákia, dunára néző ház, péntek délután. amíg a többiek még egy
autónyi (ételt és) italt vesznek, én szervezői minőségemben szeretettel
várom a földi-, vízi-, és légiközlekedéssel érkező fonológusokat, valamint magamra vállalom a ház felderítését,
úgymint ajtók kinyitogatása (egy a pincében zárva volt), a konyhában
található ismeretlen eredetű fehér porok végigkóstolgatása (mind só
volt), összebarátkozás a kerítésen ugráló mókussal.
péntek este. az első kétórás cikkolvasó-vitatkozó session éjjel egykor,
négy teljes oldal elolvasása után ér véget, a cikkolvasás és a
vitatkozás közötti időarányok eltolódása miatt.
szombat délelőtt. sose mosogattam még 20 ember után. kitapasztalom, és
szerencsére hamar beazonosítom azt az időintervallumot, ami után egy
teljesen másik tudatállapotba esik az ember. addiktív, utazok.
szombat délután. szerintem ez a lábjegyzet nem erről szól.
szombat este. kezdek felengedni, ekkorra már szinte teljesen eltűnik
belőlem a félelem, miszerint vki életét veszti a tábor három napja
alatt. tulajdonképpen nem tudom, h ilyen idegekkel miért tartom magam
szervező-típusnak. hát hogy is halna meg akárki. a konyhában egy kisebb
társaság sörrel a kezében békésen etimologizál. a teraszon dalt írunk
minden szemünk elé kerülő oktatónkról.
vasárnap délelőtt, epilógus. itt-ott nyelvészek fekszenek a társalgó foteljaiban. tárgyesete? többesszáma?
