egyébként vannak dolgok, amelyek úgy érzem, h intelligenciától függetlenül, az emberek számára mindig is ködösek és misztikusak maradnak, és igazi természetükhöz vhogy nehéz közelférkőzni. megfigyeléseim szerint ilyen megragadhatatlan pl a budapestiek egy részének számára a vidékiség. a barátaim azt, h én 18éves koromig miskolcon éltem, egészen furcsa képekben képzelik el, példázza ezt talán, h tegnap a kocsmában, miközben én kiskanállal ettem a citromot, hosszú perceket töltöttek azzal, h e szokás eredetét rekonstruálják. le is fordították végül franciára a kedves nevelőnőm, most nem foglalkozhatok a citromevés etikettjével, mert megyek a bányába mondatot, amely bennem emlékeket kellett volna h ébresszen a gyerekkorommal kapcsolatban, hiszen vidéken mindenki bányász, de én mégis ott ültem velük a pótkulcsban, tehát a családom valószínűleg nagy erőket alkalmazott (i.e. francia nevelőnő) h én ki tudjak törni onnan.
v mikor a tivadarral (i. kerület) befizettünk egy társas útra a xvii. kerületbe, és mikor leszálltunk a 67es buszról a végállomáson, megkérdezte, elmesélheti-e az elméletét, mely szerint a külső kerületekben lakók anatómiailag különböznek a belső kerületekben lakóktól. mondtam, h inkább a vidékiekről mesélje el az elméleteit, mire azt válaszolta, h olyan, h vidék, nincs is. azt csak akkor építik fel, mikor ő odamegy.
