álmomban három férfihoz tartoztam egyszerre, mert társadalmilag úgy volt szokás. az egyiket szerettem csak, ez nem tudom, szokás volt-e, a másik kettőnek az illata is idegen volt. a másodikkal kifejezetten csak adminisztratíve voltunk összeláncolva. a harmadiknak mellénye volt. ültem kettőjük között és vágytam kétségbeesetten az egyikhez, kit érdekelnek a szokások, az isten szerelmére, ezek ketten még csak nem is nyelvészek.

olyan jól nézek ki ma este, lemegyek a boltba.

jaj, dehogy sikerült rosszul a sütid, nagyon finom lett! mondta anyukám, és elcsomagolta nekem útravalónak majdnem az összeset.

koriék házában a házmester minden ajtó fölé akasztott kis karácsonyi díszt, csak a pakisztáni család ajtaja felé nem.

a faszt nem találtam, de hoztam még ki két emót.
(mondatok, amelyek elhangozhatnak a karácsonyi vacsoraasztalnál, ha egy kreatív húgra volt bízva a sütemény szaggatása. ági, hát a szívecskék és harangocskák ideje lejárt!)

három tálca sütin, kétszer ennyi égésnyomon a kezemen, és háromszor ennyi vitatémán vagyunk túl, a családom azonban megtalálta az ultimate megoldást: rum.
most megyek vissza a konyhába pogózni a húgommal.

vettem egy marie clairet, és a wc-n most háttérbe szorítja a zsidók történetét. (zsuzsinéni)

az isten olvassa a blogomat és résen van ám.
legalábbis ennek egyértelmű jelének látom, h egy olyan széles vállú operatőrt küldött tegnap a mátyás templomba, h a komplett tenor szólamot kitakarta előlem a monteverdi koncerten. nem tűri a parázna gondolatokat az ő házában.

miskolc sem olyan reménytelen, rájöttem. vannak itt jó palik. voltam a gyárban...

találtam ma a polcon egy kis nesszeszert, fültisztító pálcikák voltak benne, anyacsavarok, biciklizárkulcs és xanax.
summertime, the roughest time.

vmilyen szempontból aggasztónak találom, h az ún. szabad (=alvásra szánt) időmet egyre többször választom a nyelvtudományi intézetben eltölteni. a múltkor pl. egy borongós délután beültem egy chomsky 80. születésnapja alkalmából tartott előadás&beszélgetésre, ahonnan három óra múlva távoztam csak, furcsa dolgokat motyogva, és a harmadik óráról semmilyen emléket nem őrizve. tegnap meg a félévben először éreztem úgy, h ráérek bemenni a magyar nyelvtörténet szakkörre, de kész kudarc volt, sajnos nagyon kevés információ szűrődött át álmatagságom ködén az agyamig. leginkább az alapfunkcióim működtek csak, pl az anyáskodás, h rászóltam közben r. péter tudományos főmunkatársra, h ne hintázzon a széken mert betöri a fejét, meg maga a női jelenlét, mer miután kimentem pisilni, arra értem vissza, h a fiúk a pina szó eredetéről tanácskoznak.

csak négy paracetamol, három quarelin, egy üveg bor, és olyan gyönyörű vagy.

ott a könyv az ágyam mellett, amolyan jutalomként, ki van készítve, ha még fel bírom venni lefekvéskor, akkor olvashatok. és akkor felemelem utolsó erőmmel, és az van a könyvben, h elégedettség-érzés, igen: e l é g e d e t t s é g - é r z é s.
méltatlan zárása a napnak, jóéjszakát.

minden percben emberek halnak meg, nekem meg pedagógiai témájú kiselőadások handoutjairól kell reflexiókat írnom.

nagyon fáradt vagyok. foglalkozzon ezzel vki. nekem nincs rá időm.

a fontoskodó skandináv lektorok rettenetesen kihúzták már nálam a gyufát.

most az van, h én egy szörnyű, szörnyű embernek érzem magam, és mégis végtelen emberi jóindulat sugárzik felém. különösen az angol- és az elméleti nyelvészet tanszékeken sugárzik.
jaj, határidők vannak, meg karácsony, milyen érzelgős lettem.

bloggerek ülnek isoldéék nappalijában, és ő a pszichiáteri munka érdekességeiről mesél.
veronika: de nem nyomasztó ez a sok beteg ember?
lucia: már mindjárt elmegyünk.

a pszichológusom szerint nem vagyok unalmas. ezt különösen megható olyan vkitől hallani, aki közvetlenül előtte ötven percen át hallgatta, ahogy arról beszélek, h milyen unalmas vagyok.

pár hete jött egy új fiú az egyik osztályba, mesélte az apukám, és tegnapelőtt nem messze állt tőlem a buszon, de nem vett észre. és pont azt mondta vkinek, h "a fizikát egy kopaszodó pasi tanítja, de tök jófej". na, mit szólsz? kérdezte büszkén. nem is "kopasz", hanem csak "kopaszodó".

nagy volt a forgatag a miskolci városháztéren, mindenki piros-fehér, és a villamosról nem is lehetett megállapítani, h a nagy tömegben ki öltözött mikulásnak, ki volt diósgyőr szurkoló, és ki az aki a gárda-rendezvényre ment.

most úgy akartam letenni a telefont, h ne érezd utána nyomorultul magad, de belátom, h ez olyan, mintha gyűszűvel akarnám kimerni a jeges-tengert.

a vonat amin ültem elütött egy embert. v kettőt. húsdaráló, mond ez maguknak vmit? ismételte meg tagoltan a kocsi közepén a tájékoztatást magára vállaló tupírozott hajú nő. orvos vagyok, bárkinek ha baja van, szóljon. jaj, a múlt hónapban ugyanezen a napon, ugyanezen a járaton is ez volt. akkor hét órát vártunk. bizony, néz rám. de még mindig jobb nekünk, mint neki. v nekik. hát nem? én mindig ezt csinálom, én embereket boncolok, itt az ujjaival zongorázó mozdulatokat tett, nekünk már olyan szinte, h egyik kezemmel eszem a vajaskenyeret, a másikkal meg... már csak a jobb kezével zongorázott, a balban egy képzeletbeli vajaskenyeret tartott. hát igen. majd dns-ből, gerincvelőből azonosítják őket. a múltkorinak legalább a feje megmaradt. szerintem egy szerelmespár volt... jaj, a legközelebbi életemben rózsa szeretnék lenni.

ma csendben kell maradni, az a lényeg. nem szólítunk meg, fel, le, nem járatjuk a kis szánkat. susognak a falevelek, sususu. sususu.

mert hol ilyen vagyok, hol olyan. bámulatosan tudom változtatni az alakomat. ha akarom, olyan vagyok, mint egy szőrpamacs. v paróka. v egyujjas kifordított bundakesztyű. v szobafestőpemzli. v papucs orrán pamutbojt.

- de már legalább lett ott két kis barátom. az elején nagyon rossz volt, mer azt hittem, csak én gyűlölöm azt az órát, és kifejezetten destruktív elemnek éreztem magam a csoportban...
- na de pl. az alkoholista fiú!
- igen, az alkoholista fiú lett az egyik barátom.

széthullottam, mint pattogatott kukorica a moziszékek alatt.
(hasonlatok rovatunkban ma)

csak be akartam csempészni a szánalmas kis életedbe egy cseppet abból a jókedvből, amit mi nyelvtechnológusok minden nap átélünk

nem vagyok én egy olyan buta lány (felülbírálni)

és ezt is

a vasárnapok a legnehezebbek, mindig akkorra nő elviselhetetlen mértékűre, amolyan bibiliai ritmusban. itt van nekem az ég, a föld, a fény, a víz, a fák, a virágok, az összes égitestek, az állatok, a férfiak és a nők, and still. nincs kedvem felnézni rá, lenézni rá, fürdeni benne, fürdeni benne, alájuk ülni, feléjük állni, alájuk állni, megsimogatni őket, megsimogatni őket, figyelni őket.
a vasárnapok a legnehezebbek. akkorra nő elviselhetetlen mértékűre.

szeretném néha, ha az álmaim kicsit jobban elszakadnának a valóságomtól.
tegnapelőtt reggel azt rémálmodtam, h nem sikerül plain texben bekereteznem egy szöveget.

a miriam angolóráját néztem meg ma reggel, kisharmadikosokkal, és az elején mindenkitől sorban megkérdezte, h van-e fiú-, lánytestvére, illetve kutyája. a mellettem ülő kislány minden do you have a brother? - no, i haven't után felnyögött halkan, h mázlista.

- ki ez a csaj?
- á, őt nem könnyű behálózni.
elemezze pragmatikailag a dialógust, amely miatt (többek között) nem lettem xy magyar író egyik csaja (többek között).

elkezdett mondanivalója lenni. így vesztünk el mindenkit.

kedves olvasók,
hübrisz és üdvözlet.

eredetileg: anouk - falling sun;
és ezúttal is, (mivel ez ugyanaz a szesön), tamás gitározik.

ági. humor, humor, humor! kiáltotta búcsúzóul utánam a pszichológusom.
---
- jean, ki kopog odakint?
- az eső, uram.
- akkor engedje be, mert még elázik!

az úgy volt, h az rgábor felhívott délben, h ha úgyis ott vagyok az épületben, akkor ebédeljünk együtt a menzán, és én azt válaszoltam, h inkább nem, mer ma nagyon ideges vagyok, és nem lennék túl jó társaság, inkább hazamegyek. de aztán szembejött, és mégis elmentem vele ebédelni, és igazam is lett. először meghívtam ugyan az ebédre, mert nem volt nála elég készpénz, utána viszont amíg ette, végig belekötöttem mindenbe amit mondott, de ezt így nem jelentheted ki, gábor, ezt ismételgettem üdítően, közben néha beszúrtam ugyan egy csukja már be vki azt a kurva ajtót-ot, mer süvített be a hideg, de leginkább a gáborral való egyet-nem-értésem megfogalmazása foglalkoztatott az egész ebéd alatt. aztán megbeszéltük, h jövő kedden majd ő hív meg engem ebédelni, és ő fog engem szapulni közben. miért is ne legyen ebből hagyomány.

bele kellene olvadni minden felületbe és belesimulni a székekbe és hozzátapadni az asztalok lapjához és együtt nyílni, csukódni az ajtókkal. mit csinálok rosszul.

most elmesélném nektek, h a magyar morfológiával való elmélyült foglalatoskodás kapcsán miért is kellett megnyitnom sok oldalt mezőgazdasági munkagépekről, de már előttem sem teljesen világos ez. ha megtehetném, most lefeküdnék aludni azonnal.

nem tudok együltő helyemben huzamosabb ideig chomskyt olvasni, mert bennem van ez a kényszer, h felkeljek és az elkárhozásról énekeljek.
(beth rowley - nobody's fault but mine)

egyél szépen, tett oda egy száraz kukoricaszemet a pénztárgépen ücsörgő faragott teknősnek gyula.---
az anyukám írt egy hosszú listát, h mit szerezzek be neki a kézművesboltból, és ma elmentem. kicsi bolt, az eladó egy kedves, göndör barnahajú, népi inget viselő fiú, mint az aláírásából megtudom, gyula. a boltban levendulaillat volt, és egy madárcsicsergés-cd ment, időnként egy férfihang bebúgott egy madárnevet, aztán jött a felvétel. a ruhafestékekkel kezdtük, én soroltam az árnyalatokat, gyula előkereste őket. na hát ekkor hosszú percek teltek el így (a szerepeket mindenki ossza ki maga): tengerészkék, csipcsirip, csip, tengerészkéééék, igen, csipcsip, fehérhátú fakopáncs, búzakék, csirip, csipcsipcsip, királykék, mezei pacsirta, csiriririp, kakukk, vízkék, kakukk, kakukk, kakukk, meggypiros, meggypiros, barázdabillegető, csiripcsip, püspöklila, csip, csip, orgonalila, csip, ökörszem, csicsicsirip, papagájsárga, csipcsip, fűzöld, berki poszáta, csipcsipcsirip, olajzöld, csip, borsózöld, csiriririp, borsózöld, igen, itt van... etc. (volt még madár, meg szín is.) aztán megengedte, h segítsek összeállítani a csomagot, így leszámoltam a csicsergésben a szükséges 47 darab kis fagolyót (igaz, h kétszer is neki kellett futnom, mert számolás közben elkezdtem blogot írni magamban). gyula mindent nagyon gondosan kimért és leírt és feljegyzett és válogatott és becsomagolt, mindig mormogta maga előtt halkan amit írt. mielőtt elmentem még kezembe nyomott egy kukabúvár magazint.
gyula, you made my day.

szerepkonfliktusok őrlik fel erőimet, pl. itt van nálam a húgom most három napig, és egyszerre kell úgy tennem, mintha az anyja lennék, és mintha nem lennék az anyja. (megőrültél, miért nem vettél fel sálat? illetve ne igyál már több sört! - nemnem, viszont: főztem neked is ebédet. - igenigen.)
na de nem panaszkodom. inkább csak megjegyezném csendben, h én anno egy nagytestvért kértem a szüleimtől.

az egyetem lassan megtelik nálam fiatalabb lányokkal, akik nálam hangosabban nevetnek a kedvenc tanáraim viccein. na megyek, veszek vmi krémet.

bementem a papírboltba, és mondtam, milyen papírt szeretnék, és már amikor magyarázta az eladónő, h milyenük van belőle, tudtam, h az nem az lesz, és félreért. aztán odavezetett a polchoz, és megmutatta, és láttam, h az nem az, és félreért, de csak vettem abból a nem-az papírból, mert nem tudtam azt mondani, h ez nem az, és félreért, és ha lúd, akkor már legyen kövér, hármat is vettem a nem-az papírból. amit egyáltalán, abszolút, semmilyen körülmények között nem fogok soha használni.
uram, kicsit kevésbé balfasz, ha lehetnék.

nem lehet karácsonyi égősorok az egész világ.
nem lehet minden nap loitumára táncoló hitlert nézni.
(az én barátaimnak, úgy tűnik, túl egyszerű az élet nem fenékig tejfel. kifinomultabbak annál.)

meg leszek unva.
meg leszel unva.
minek ezt ragozni.

két lábon járó bűntudatos kétség vagyok egész nap, estére meg minden rendbe jön, a kurva anyját.
aztán másnap újrakezdődik, a kurva anyját.

kapcsolgattuk ma a tévét, és a balázs show ismétlésében(!) épp egy bőrnadrágos, melegítőfelsős, kirúzsozott, beszédhibás fiú lényegült át egy félrecsúszott, kócos parókában csepregi évává, és kitartóan próbálta eltalálni az ütemet és a hangot. és akkor azt mondta egy most meg nem nevezendő, velem egy háztartásban tartózkodó rezignált pedagógus, h ez olyan, mint egy szalagavató-műsor.

egy kívülről szappanillatú vonattal jöttem miskolcra, be kell szarni.
belül szarszag volt, nyugodj meg.

de ne talpas poharat hozz, mer fel fogom dönteni. idetehetem a fejem? sajtos, mélyhűtött tésztából, nagyon egyszerű volt. mondtam már? ja mondtam. mondtad.

nick cave - to be by your side

nem mentem lakógyűlésre, itthon vártam sötétben, mikor kezdik verni az ajtómat a határozatképtelennek nyilvánított gyűlés megvadult tagjai, de csak nem jöttek. aranyosak a szomszédaim egyébként, mind egy szálig, de a lakógyűlés, mint köztudott, minden nyugdíjasból kihozza az állatot. én meg fiatal vagyok, előttem az élet, és sok a dolgom. magyar mondatokat kell megtanulnom kísérleti célnak megfelelően hangsúlyozni.

tegnapelőtt egy életre megtanultam, h reggel fél8 és 8 között nem másfél óra telik el. tegnap megtanultam, h a tajkártyámra nem adnak könyvet a könyvtárban. ma nem tanultam semmit, mert még dolgokat elcseszni is álmos voltam.

ugye nem kell holnap lakógyűlésre menni.

Make it personal.
Let the words come from your heart.
Include why you love them and how they make your world brighter just by being in it.
Express your gratitude for them being in your life.
Be affectionate and loving.
Let them know your love for them will never fade and you will always be there.

kapzsiság, felvilágosult önérdek, v vonzás?
(ja igen. ez alcím egy nyelvészet handoutról.)

most olyan veled beszélgetni, mintha maksa zoltán az anyjának próbálná el a kabarét.

- na, dani, jó órát fogsz tartani?
- hát, ha ez a jó emelet.

azt hiszem elég trükkös voltam, de eddig tartott az az idő, amíg a szervezetem különféle kiszerelésekben, formákban, napszakokban befogadta a koffeint.
nyilván ki fognak rúgni az egyetemről (nyilván nem).

hiányaim vannak, kék szilánt szeretnék szagolgatni és fasírtot enni, fájdalom. a mizo kaukázusi kefír (v.ö. milli; v.ö. fasírt!) nem annyira finom. megírtam életem első programját, azt írja ki, hülyevagy. persze nem minden esetben, mert kérdezni kell tőle, és attól függően válaszol, de nekem van érzékem a kérdésekhez. meg a hiányokhoz.

magas hangon beszélünk, és halkan, szűkszavúan beszélünk, és halkan, nyelvbotolva beszélünk, és halkan.
egy olyan kedves lány vagyok, nem kell nekem még beszélgetni is.

ma először is megbuktam, mint barát. a kata hazalátogatott utrechtből, h együnk a menzán, és ebédeltünk épp, mikor egyszercsak felpattant az asztaltól, h ő ezt nem bírja tovább hallgatni, mi az, h én boldog vagyok, legyek szíves magamhoz térni, mire legközelebb hazajön, mert ez tűrhetetlen. mit kezdjen ő így velem. egy csalódás vagyok.
aztán megbuktam ma, mint előadó. a morfofonológia és a lexikon c. cikkből tartott kiselőadásomnak kb a hetvenedik percében már többször is azt ismételgettem, h willies, i love willies, és az óra témájához meglehetősen homályosan kapcsolódó it crow epizódot meséltem a két oktatóból és két hallgatóból álló lelkes közönségemnek a nyelvtudományi intézetben.
végül megbuktam ma, mint olyan személy, aki segít a rászorulókon, mert nem engedtem a nyugati aluljáróban az elémugró cigányasszonynak, h párszáz forintért kiolvassa a tenyeremből a jövőmet. a tenyeremből én is tudok olvasni. az van beleírva, h cd, mappa, bookline.

- és kitöltöttem egy rorschach-tesztet...
- de a rorschach-tesztet nem is kitölteni szokták!
- én minden tesztet kitöltök, és kész.
- terhességi teszt?

anya, hol a mi helyünk? (kislány a temetőbe érkezéskor)

most az van, h bármire gondolok, meg fog történni. mondhatnánk, h ez nem lehet érvényes a világ minden dolgára, de nem is gondolok most azokra a dolgokra, amelyekre nem lehet érvényes.
szóval most az van, h bármire gondolok, meg fog történni. és hát úr.isten. mondom úr.isten.

ismétlést még, visz-sza, visz-sza.

szokott lenni vácon egy óránk az átszállásig, minden évben ugyanazokkal, ugyanarra sétálunk egy kört. aztán a bzmoton is ugyanazokkal találkozunk minden évben, és h legyen hova ülni, sanyi bácsi átrendezi az egész vonatot minden évben, mert sanyi bácsi nagyon öreg és nagyon asszertív. lennének még jelzőim, de sanyi bácsi a rokonom, és nagyon öreg. aztán ugyanazok jönnek ki elénk a vonathoz minden évben. ugyanazok várnak a zrínyi utca végében minden évben. az ugyanazok felének ugyanolyan orra van, mint nekem.

kiesett a zsemle a kezemből, és káromkodtam a boltban. becsípte az esernyő a hüvelykujjam, és káromkodtam az utcán. véres ujjlenyomatot hagytam a nyomtatványon, és káromkodtam az okmányirodában. elrontottam a második nyomtatvány kitöltését és káromkodtam. elrontottam a harmadik kitöltését is, de akkor már csak áthúztam a rossz számot és káromkodtam. fél órán át vártam és néztem ahogy a fekete pulcsis ügyintéző különböző testhelyzetekben kavargatja a kávéját.
közben csendben dúdoltam egy dalt.

ön most láthatatlan a hálózaton.
(láthatatlanság megszűntetése)

épp az egyik szabadulj meg tőlem, te férfi, különben tönkreteszlek üzenetű fiona apple dalt hallgattam ma este futás közben, és arra gondoltam, h a futás egyébként is az érzelmek rettentő széles és változatos skáláját hozza ki belőlem, de h a zene erre még milyen sokat rá tud tenni. más volt most futni ugyanis, mint mikor a bartók rádió esti adásaira futottam például. akkoriban még azt hittem, h a polgárőr azért járkál a futópályán esténként, h megvédjen engem másoktól.
nos, mióta fionára futok, biztos vagyok benne, h azért van ott, h megvédjen másokat tőlem.

nem tolerálom a szenvedést. (szólt az egoblogger)

nincs  és  és  és  tb se működik, bocsi p, mondom p, szóvl bocsi pukám, tudom, h nem erre tnítottál, mégis sikerült bort öntenem  billentűzetbe.

bocsássuk meg katrinának a nagy szavakat, úgymint love, pain, promises, dreams, fantasy, heart, plusz az igéket is.
ez elég sok. bocsássunk meg nekem is most akkor.

katrina parker - you won't be the first

pénteken még 10 kilométerre volt tőlünk a lánchíd, szombaton pedig már csak 9 és félre.
jaj de jó, egyre gyorsabban biciklizek.

nem tudok aludni, nem tudok elaludni. dobog a szívem, biztos mélyül a homlokomon a ránc is. már ketten vagyunk, ezentúl rá is gondolnom kell. dobog a szívem, és ráncoljuk a homlokunkat: én az enyémet, ő az enyémet. azt hiszem, jogosan érzem magam áldozatnak.

hát nem nagyszerű? és "nagyszerű" alatt itt most "szánalmast" értek.

kiiratkozom mások mondataiból.

nem, nincs jelentősége, de van egy igazi ránc a homlokomon, az első, most vettem észre, akkor is ottmarad, mikor nem ráncolom. és nincs jelentősége, de elrontottam ma délben az ételt, pedig én nem szoktam ételt elrontani. nincs jelentősége, és nem is vagyok hajlandó magyarázkodni senkinek, h mi miért van, és hogy van, mert nekem se magyarázza el senki.

csak előtört belőlem a keserűség, jólvan.

álltam a zuhanyfülkében, és öntöttem a sósavat, amerre láttam, este meg elbicikliztem megszagolni a dunát. nagyon jó, h hétvége van, mert pont el kell bújnom a világ elől.

gondolom véletlenül az isten szerkesztői felülete töltődött be nálam.

(...) a háziban, amit feladtatok, arra gondoltam, h akkor ezekkel a regexpekkel... de tedd le azt a kést miközben magyarázok!
a programozás órán legalább éri az embert vmi inger, oktatói visszajelzés, érted.

- hát bárcsak az lenne a legnagyobb divatbalesetem, h gucciban megyek a gucci nyitópartira.
- bárcsak lennének divatbaleseteim!

egyetemistáéknál ma olyan, mintha karácsony utáni első iskolanap lenne: mindenki új elektronikai cikkekkel villog.
átutalták a diákhitelt, ja.

ünnepel a nyelvtudomány, mert r.péter tudományos főmunkatársnak ma szépséges lánya született, aki alighanem meg fogja tudni, milyen úgy felnőni, h fonológiai diskurzusokból kiszólva nyelvésznénik és -bácsik csipkedik az ember arcát, és csodálkoznak, h hogy megnőttél, kicsikém. (amúgy sztem jó).
fényképet is láttunk már róla, természetesen a büszke apa recent scientific activities nevű ftp-mappájában.
welcome, welcome.

nem kell itt problémázni, h így nem érnek rá, meg úgy nem érnek rá. az én barátaim a számítógép és a magyar nyelvtörténet. ennyi. mondta dani, majd tovább beszélt, szórakozottan rázogatva az antidepresszánsos-xanaxos gyógyszeresdobozát.

már a fitnesst is fatnessnek olvasom.

"El fog menni, és én Ferihegyen
szemétkosárba dugom a fejem.
Végigfutom az összes parkolót
a felfestett fehér nyilak szerint
kanyarogva, kitárt karral; a szél
hol arcomba vág, hol be a nyakamba,
mert tél lesz akkor és nagyon hideg."

(nádasdy ádám - örök repülőtér (r.))

kéne már egy kultúra tag, nem igaz.

az jutott ma eszembe (bár konkrét koncertélmény folytán, de szigorúan csak teoretikusan), h ha vki megkérdezné tőlem (pusztán csak teoretikusan), h lehet-e lányokat megdugni azzal, ha vki tenort énekel reneszánsz kórusművekben, akkor én azt felelném (szigorúan csak teoretikusan), h igen.

agnus üzenete:
(...) szerinted?
tivadar üzenete:
Gaaktu viseo?
agnus üzenete:
és még megsértődtél, mikor azt mondtam, h néha frusztráló veled beszélgetni.
tivadar üzenete:
Majt javla?
tivadar üzenete:
Hálediddje guláv.

vajon csak én járok olyan társaságokba, ahol az emberek eljátszanak egymásnak youtube videókat, h illusztrálják, amiről beszélnek, v ez ma már egy általános jelenség?
és akkor még nem is meséltem azokról a barátaimról, akik az internetről rendelnek jeget.

az élet nagyon nehéz, amikor olyan magyar szintakták bizonyító erejűként bemutatott magyar példamondatait olvasod, akik hosszú évek óta külföldön élnek, és minden jel arra mutat, h anyanyelvi kontaktusuk már csak a saját példamondataikkal van.

ostoba vagyok - netvörkölj velem.

na, megint eltelt egy nap, és ma sem szólaltam meg. de ami ennél kicsit jobban aggaszt, h még csak nem is mosolyogtam, pedig az már kiadta volna általános intellektuális teljesítményemnek úgy az 50%át.

szörnyű az énnekem: mi mindenre vágyom. (jónás tamás)

tippek-trükkök, ez van, tippek-trükkök az egész internet, dolgozni nem akar senki.

agnus üzenete:
több síró nővel kéne találkoznod
agnus üzenete:
na, majd olyat is szervezünk
tivadar üzenete:
fú. bloggerparti?

volt ma egy előre nem tervezett szabad órám a nyelvtudományi intézetben. panasz asszem nem lehet rám, csendben elfoglaltam magam. persze a többkilónyi papírtörmelék gyártásával semmit és senkit sem billentettem ki az egyensúlyából. jött a kinga, és mint egy jó óvónéni, megdicsért, valamint a poharak körül kompozícióba rendezte a papíremberkéket, -törpéket, -kutyákat, -hóembereket és -hópelyheket, majd pedig tanult tanáraim adtak tanácsokat meggazdagodásra ebben a tevékenységi ágban. minden nyelvésznek van egy b-terve.

itt van az ősz, itt van újra, írta a költő. a fákról lehullanak a levelek. megannyi színes foltot sodor magával a hűvös fuvallat. juhé!!! lehet menni gesztenyét szedni, majd azokból kedves bábokat készíteni! érik a dió is, ízletes süteményekhez használhatjuk tölteléknek. az ősz gyümölcse a szőlő: az apró gyöngy-fürtöket szüretelik nótázva az emberek. ha esik az eső, megcsillannak reggel a vízcseppek a táncosként hajlongó fűszálakon. szeretem az őszt.

ági, nem kéne magának pszichológushoz járnia? szakított félbe szerdán a pszichológusom.
a munkája gyümölcsét, azt hiszem azt nem sikerült maradéktalanul prezentálnom.

ugyanarra van a szoli, mint amerre timelyáék laktak régen, mindketten oda jártunk. meg mindig elmentem mellette, mikor vittem neki a házit, ha beteg volt, v mikor mentem kémiából korrepetálni. timelya azóta egy szoláriumszalon-tulajdonossal jár, mondhatni szintet lépett. (én meg akár visszamehetnék az újrakezdéshez is, már ami az aktuális kémia-tudásomat és bőrszínemet illeti.)

egy esetleges történésre való egyik esetleges válaszom nagyon kegyetlen lenne. most bűntudatom van, hogy lehetek ennyire érzéketlen.

szeretném elmondani, h vannak barátaim, akik az internetről rendelnek jeget.

kedélyesen ülik körül az emberek az asztalt a házibuliban és nevetgélnek. a sarokban egy rendszergazda, egy programozó, és egy blogger, szociális készségeik legjavát mutatva, csendben simogatnak egy kutyát.

írt nekem ma egy levelet, h ugye nem néztem hülyének, mert mikor összefutottunk, épp egy abszurd, furcsa hangot próbált kimondani.
kedves, az elméleti nyelvészet szakról jövök.

mi lehet a közös azokban a dolgokban, amelyeket engedek kifutni a kezeim közül, és bénultan ülök, ha rájuk kerül a sor.

pont elállt az eső, ült a kisfiú (négy év körüli) a parkoló kék autó (négy év körüli) hátsó ablakában a benczúr utcában, lábai a kocsi belsejében, kezei kinn a tetőn, és nyalta az autót. nyalta a kisfiú a kék autót.

először is gratulálni szeretnék annak a nyugdíjas tanárnőnek, aki beleírkál egy könyvtári könyvbe.
másodszor köszönöm neki, h a kiégésről szóló könyvet személyes tapasztalataival, pályájának tanulságaival bővítette, élete fájó oldaláról árulkodó megjegyzéseivel színezte, így a lehető legnyomasztóbbá téve azt.
harmadszor pedig gratulálnék magamnak a feladatok gondos időbeni beosztásához, h ezzel az olvasmánnyal párhuzamosan egy pedagógia órára kell motivációs levelet írnom, h miért is szeretnék tanár lenni.

nagyon szeretek ilyenkor állatokat bántani, áll meg a zsófi lakótársam az ajtómban. jól megkínoztam. a lepkét a fürdőszobában, ami berepült, tudod. és a wc-be dobtam, szóval ha mész pisilni, majd ott fog nézni.
egy egészséges, boldog családként élünk.

első próbálkozás, a kisszobámban lett felvéve a headset mikrofonjával, ezért tettem rá egy kis visszhangot. akkor pont úgy hangzott, mint ami első próbálkozás, egy kisszobában lett felvéve egy headset mikrofonjával, és ezt egy kis visszhanggal próbálták orvosolni. levettem.
néha lehet, h leveszem majd az egészet, attól függően, mennyire utálom magam.
tamás gitározik. őt nem utálom.

eredetileg: feist - so sorry

már kezdtem azt hinni, h ilyen impotens, nyomorúságos és szánalmas lesz az egész napom, de aztán letöltődött a kotrógép-szimulátor.

ma mondtam szkájpon a zenekaromnak (a tivadar), h másokkal is fogok majd zenélni. már bárkinek a hárfája alá fekszel, ribanc?, kérdezte, de amúgy nem vette zokon.

attól tartok, (kezdte vallomását feszengve), h ma este rámragadt egy kurva idegesítő szokás (fejezte be idegesen).

kinn ült tegnap a gyerek, 4 év körüli, a benczúr utcában parkoló autó ablakában, és nyalta az autót.

néha pont azt ignorálom akire leginkább figyelni szeretnék. hátat is fordítok, meg minden.
a sünikhez bezzeg leguggolok esténként a futópálya mellett, a sünikkel minden olyan egyszerű.
moloko - over & over

a többi kisfiúk egymást ütötték a székekkel amikor bement a terembe, ezért nem nagyon figyeltek a földön fetrengőre, aki azt játszotta, h ő hajléktalan.
(legyél tanár, baszod.)

a tivadar elutazott az északi sarkkörön túlra, ami nagy veszteség egyrészt tudományos (maga most elmegy? akkor nem fog itt bohóckodni nekünk? kesergett nádasdy ádám), másrészt személyes szempontból. most egy ideig senki nem rajzol órán a füzetembe sketcheket nyelvészekről, akik különféle kalandokba bonyolódnak, meg rólam sem rajzol sketcheket senki a füzetembe órán, különféle gunyoros, szuicid mondatokat adva a számba.
elkeseredésünket csak az enyhíti, h a tivadar elvei közül egy-kettőn lazított, és korábbi idegenkedését félretéve (idézem: a blogolás hullabaszás!) indított egy blogot. azt hiszem, magáért beszél minden, megnyugtatásul elmondom azért, h ahhoz, h 100%ban értsen mindent a kedves olvasó, ahhoz minimum tivadarnak kell lennie, illetve a nyelvészeti érdeklődés is meglehetősen sokat segít, de az ezekkel kevésbé rendelkező, dadaizmus iránt viszont fogékony embereknek is ajánlom.

nagyon szeretlek, hisz magamat szintén.

egyes vélekedések szerint kevésbé lennék deprimált, ha nem a katolikus egyház különböző szertartásaira komponált zeneműveket hallgatnék még a kádban ülve is.

először viccesen akartam felfogni a dolgot, h úgyse akartam ismerősökkel összefutni, meg ilyesmi, de ez fél óra után elmúlt, és az a helyzet, h kurvára soha többé nem kívánok egy esti vonat világítás nélküli, töksötét kocsijában két órát utazni, kedves máv-start zrt, köszönöm.

csak azt nem értem, h hogy nem merül fel vmiféle kétely, h jó helyen vannak-e, azokban, akik símaszkos/csuklyás tömegek előtt szónokolnak.

pont odaillene a homlokom, még eszembe jut néha. emberi bőrökről beszélünk most.

most, h eltelt már majdnem a hét, kijelenthetem, h a hét sikerélménye nem kisebb dolog, mint az, h nem aludtam el a hétfő délutáni órámon. bár ehhez talán köze van némi ún. megfélemlítésnek is, mert a miklós (sztrv. & tv.) a következő szavakat intézte hozzám, meglátván óra előtt, h az asztalon pihentetem kis fejemet: figyelj csak, figyellek egy ideje, és tudom, mire készülsz. és megtiltom.

- hát a magyarszakosokat pl. alkotásra kellene még buzdítani, h alkossanak, írjanak verset, novellát, aztán... hát maximum nem lesz mindenkiből egy petőfi!
- hát egy petőfi az talán még igen.

az életem sajnos egy csőd, de így legalább mégse kell dühöngenem, h ma is 50 percet töltöttem el belőle azzal, h különböző emberekre vártam.

... neki még a feleségét is egy script veri. (rgabor)

oda kell vessző, ahová akarok, ,,,,,,,,,, ,, ,,,,, ,,,,,,, ,,,,, ,,,, ,,,,,,, ,
,mondom, neked, is,

10 percnél tovább ne engedje hatni.
(düh, szerelem, vízkőoldó, stb.)

ki volt a didaktika tanárod? add meg a számát!

az a baj, h túl sok itthon az aprósütemény, meg h olvasás közben megláttam egy kisfiút, aki az erkélyünk alatt gesztenyét gyűjtött, és elkeseredtem, h milyen rég voltam annyira lelkes apró dolgokért, h teletömjem velük az összes zsebem, lassan úgy érzem, h mostmár szinte minden apró dolog, amiért lelkesedem, ehető.

két hete másé már a szabó jános. a lehetséges szürreális történések legjava közé sorolnám azt, h arra jöttem ma haza, h padödő-koncert van az utcánkban. egy körhinta mellett kb húsz percen át néztem, mielőtt kissé sírhatnékom lett, de addig még gondolkodtam, h vajon milyen lehet a padödő tánckarában táncolni; meg h szegény lang györgyi, nem tud állni, és odaültették rendezői balra. meg h vajon honnan szalajtották azt a rengeteg tomboló embert ott a színpad előtt, tényleg ennyire szar-e az élet.

a kacsák ugyan elpártoltak tőlünk, de kismacskák és aranyhalak érkeztek.

a nyelvtudományi intézet és vadaspark kis képes híradóját olvasták.

fogszabályozatlan skandináv énekeseket nézek youtube-on minden este levezetésképp és mozart áriákkal kelek. a többi néma csend.
(a fejezet, melyben hősnőnk leharcoltnak érzi magát)

az vajon a tanárképzés hatása, a pedagógussá válás része, mi több, küszöbe, amikor az ember gyakorlótanítással rémálmodik? h angolórát kell menni tartani 13éveseknek, de nem találja a termet? meg h elveszi a pad alatt olvasó fiútól a könyvét, de az újat húz elő a táskájából, és ezt végtelen sokszor meg tudja csinálni? én már sosem leszek olyan, akik arra riadnak éjjel, h nem tudnak semmit az érettségin, mer engem csak azért ver majd ki a víz álmomban, h nem érek oda ügyelni mások érettségijére? vajon már kiválasztattam, és ez visszafordíthatatlan? és ez az átalakulás természetes velejárója? sose leszek már olyan, mint mások?

ha angol szakon már csak egy kötelező órám van, és megtehetem, h azon kívül még hármat csupán szerelemből felveszek (a nyelvészet szak pedig másról sem szól), akkor gondolom nem illik az egy kötelező miatt behisztizni.

megcsináltam az órarendemet, és úgy döntöttem, öreg vagyok, nem teszek én már menekülésre erőfeszítéseket, jöjjön, aminek jönnie kell.
a programozás szeminárium és a nyelvészkocsmázás ketten együtt kiszorítják az emberi gondolkodás előadást.

ma nagyon sütött a nap, és a vonatok késéséből azt hiszem megállapíthatjuk, h már ez is azon időjárási viszontagságok közé tartozik, amelyekkel a máv-start zrt. nem tud megbirkózni.

talán a pesszimizmus olyan, mint a hidratálókrém, ezt bírták mondani ma egy szex és new york epizódban, tényleg, én miért is nem nézem ezt a nagyszerű sorozatot.

jó, ha herbert von karajan madárszerű kezei vezényelnék az életemet, én is teli lennék áhítattal.

ma délelőtt óramegbeszélés volt az elméleti nyelvészet szakon, ami azt jelenti, h az oktatók sorban szót kapnak, és elmesélhetik miről tartanak órát a félévben*, kiknek ajánlják az óráikat**, illetve előadhatnak operarészleteket, szavalhatnak verset, megoszthatnak akármit, amiről úgy érzik, nyilvánosság után kiált***.
ó, végre megint egyetem, óóó.

* eddig is csak a legkiválóbb, válogatott cikkeket olvastuk ezen az órán, de most
méginkább a legkiválóbbakat fogjuk. amiket a péter írt. meg amiket én
írtam. na meg amiket ketten írtunk. azok lesznek a legjobbak.
** hát az van, h az, h mit tanulunk, attól függ majd, kik jelentkeznek.
viszont h kik jelentkeznek, attól függ majd, h mit tanulunk.
*** péter vagyok, nyelvész. már 3 hete nem nyelvészkedtem.

melegem van és tehetségtelen vagyok. már délben sikerült tematikát adnom a délutánnak. most v front van, v baj.

a pofátlanságnak is van határa, nekem vékonylábú lányok ne kanalazzanak mogyoróvajat a bicikliút kellős közepén.

alapvetően csak azokban a dalokban hiszek, amelyeket boldogtalan nők, v egyházi kórusok adnak elő.

aimee mann - the scientist

mikor a pszichológusommal elmeséltük egymásnak, h miket találtunk egymás nevére guglizva, már biztos voltam benne, h ez egy produktív együttműködés lesz.

azért járok társaságba, h ne olyan legyek, mint a blogom. (brainoiz, blogger)

mindig nyitott vagyok új emberekre és témákra, ezért ma este szinte végig a sarokban ültem a rég ismert blogger barátaimmal és beszélgettem velük blogokról és nyelvészetről.
egyszer megmozdultam amúgy, minden bátorságomat összeszedve, kimentem a tandem elé és megismerkedtem és beszélgettem még másokkal is, és jó volt, és ettől annyira feldobódtam, h látod, megy ez, csak akarni kell, h az est folyamán még egyszer elkapott a lelkesedés, és ismét, immár bátrabban, kimentem a tandem elé. na akkor majdnem elütött a busz.
gyakorolni kell még ezt a szocializálódás dolgot, mert egyelőre nagyon vegyesek az élményeim.

a tandem előtt kisebb bloggercsoportok álldogáltak, súgdolóztak és mutogattak át más csoportokba.
a megelevenedő szociometria, testvéreim.

(hova hanyatljak hanyatoljak) hol találhatnék olyan helyet ahol a hanyatlást elvégezhetném, és mikor találok olyan időt, amikor hanyatlásom megkezdhetném.

ma sajnos nagyon unalmas voltam.

paníroztam csirkét ebédre, aztán [ugrás az időben] megettem, aztán kiültem az erkélyre olvasni és kávézni; a kávét és a túrórudit a bicikli csomagtartójára tettem, mert asztal még mindig nincs, és [ugrás az időben] miután megittam, letettem a csészét meg a könyvet, és néztem a fákat, és [ugrás az időben] [ugrás az időben] [ugrás az időben] [ugrás az időben] [ugrás az időben] [ugrás az időben].
a hústól mindig ilyen merengő leszek.

asszem én is feltűnök majd szombat este a tandemben, izé, esetleg hozzám is lehet szólni, magas vagyok és festett vörös. lehet, h halálra rémülök majd, de annyi baj legyen.

a beköltözésétől számított kb 2. órában zsófi, a másik új lakótársam, letette mosogatás után a szivacsot, és azt mondta: ez most jólesett.
sztem jóban leszünk.

a levetkőzhetetlen anyáskodásomat ismerő barátaim már mondogatják, h de ugye nem fogok anyáskodni az új lakótársaim felett, mert 19évesen már elég felnőttek ahhoz, h ne legyen erre szükség, és ne akarják ezt. és milyen jó, h mondogatják, mert én közben látomásokkal küzdök, ott lebeg a szemeim előtt, h két lány ül az ágya szélén a lakásomban, bénult végtagokkal, üres tekintettel maga elé nézve, és ha nem csinálok vmit, akkor nem mozdulnak meg, és előbb-utóbb éhenhalnak.
mondjuk egyikük, dóri, most küldött egy fotót magáról, amin fejjel lefelé a levegőben tart egy fiút, a következő képkockán pedig földhözvágja, de akkoris. anyuci nagyon büszke rá.

bár a szüleimnek is sokat köszönhetek, spórolni a tintasugaras nyomtatók tanítottak meg.

hadsereg, grúzia, átlőttékalábamat, megcsókoltamazanyaföldet, meg vöröskereszt, meg lószar, a húgomnak nehéz délelőttje volt, egy perc néma csenddel tisztelegjünk előtte. a körmeiről is lekaparta a körömlakkot.
egyetlen igazán nehéz esetnek tekinthető rokonunk van.
(és apa él még, v már fennakadt szemmel rángatózik a földön?)

ömlengek, az van, feltartóztathatatlanul, most azt találtam ki, h mostantól papírra fogok, mert a barátaimnak tele lesz már a postafiókja az én kellemes érzéseimmel és szép gondolataimmal, nem elég, h nekem ezt kell éreznem, de még nekik is a  boldogságomról kell olvasniuk, ez már több a soknál. süllyedek el a föld alá, h hova jutottam.
össze kell kapnom magam, mire a pszichológusom visszajön a nyaralásból.

szombat este csatlakozott hozzánk egy szomorú tekintetű tacskó, és összevitatkoztam a logika- és szemantikatanárommal, meg a miklóssal, aki sztrítvarior és tanszékvezető, mert
szerintük meg a legkevésbé sem volt szomorú az a kutya, csak én belelátom magam, a saját nyomorúságomat próbálom felfedezni benne. aztán ők ketten, a logika- és szemantikatanárom, valamint a miklós, aki sztrítvarior és tanszékvezető, gügyögni kezdtek, szavaikat a kutyához intézve. azt mondták: hát itt
ácsingózol kis szeretetért, te szerencsétlen eb. te nyomorult. hát mi ez a búslakodás, orrlógatás. miért vagy olyan bánatos.

az alvilágnak nincs szemantikája. (miklós, sztrítvarior & tanszékvezető)

mindjárt jön a következő fonológia előadás, de addig még hullahoppkarikázhatok egy kicsit.

meghalt mátyás király, oda: sokkal nehezebb azért dolgozni, h ne legyek szarul, mint amennyire
szar az, amikor szarul vagyok. könnyű az, csak szar.
a szókincsemmel kéne kezdeni vmit.
(mátyás király gömörbe, bele.)

ki kell használni ami van még a nyárból, mer szeptembertől újra egyetem, és nem lesz más, csak nyelvészet előadások, nyelvészet szemináriumok, nyelvészet workshopok, nyelvészeti olvasmányok, nyelvészkocsmázások.
szóval mielőtt még elkezdődne a daráló, most még gyorsan elszaladok nyelvészet-konferenciára.

az vagy nekem, mint testnek a kenyér. telített szénhidrát.

nem mondom, h nem volt gyanús, h kevés az ember az utcákon, és a négy célbavett üzletből egyik sincs nyitva, meg is néztem többször a telefonomat, dehát szerda van, munkanap, biztos csak nyaral mindenki, meg a hőség, mittudomén. rajtam a komplett szent jobb körmenet keresztültrappolhatott volna, akkor is csak itthon, az indexet olvasva jöttem volna rá, h augusztus 20. van.

csúnya lány, visszataszító kutatási területtel

kikészítem, átveszem, elrendezem, beállítom, átfésülöm, megfésülöm, mindennek a teteje ez.
nehogy azt higgyétek már, h mivan.
mindennek a legalja ez.
(a fejezet, melyben a hősnő tagjai fájnak a bánattól)

húgom: miről olvasol?
apukám: a személyiségépítésről.
húgom: és hol tartasz?
apukám: ... én már a lebontásnál.

most ez van, pont ez a kevés lesz nekem épp mindenből elég

műértő közönség címért, pluszpont: tudják, h tételek között nem szokás tapsolni.
műértő közönség címért, mínuszpont: nem tudják, h adott ponton a tétel ért-e véget, v már az egész darab.

hívtam a szüleimet, de rémülten rázták a fejüket; a húgomat, de lehülyézett; a barátaimat, de hirtelen mindenkinek programja lett; a volt tesitanárnőmet, aki sznob programokban hű társam, de ő se ért rá, így egyedül mentem szülővárosomban templomi koncertre. nagyon jó volt, csak kicsit túl sokat beszéltek közben a kultúráról és szent istván királyról.
egy ignoráns egyházzene-rajongó vagyok, seems like.

igaza van luciának, mikor aggódik: felkiáltó mondatokat írok, meg sex pistols koncertre megyek, nagyon kivetkőztem magamból az utóbbi időben, én is nehezen győzöm le a szorongásomat, amit az effajta megnyilvánulásaim okoznak, mert én tulajdonképpen egy csendes, bátortalan lány vagyok, felkiáltójelek nélkül.
tehát mostantól kijelentő mondatok és holnap templomi koncert.

what would your psychologist do?

a sex pistols koncert nagyon jó volt, de azért kb a felénél úgy éreztem, h most el kell mennem vhova, ahol istenről énekelnek, és meg is találtam a helyet a blues színpad előtt. nem messze összefutottam ferivel, akivel eddig kizárólag metodológia szemináriumokra és csókolom-koncerteken történő véletlen összefutásokra korlátozódott az ismeretségünk, de most szerencsés csillagok vezéreltek bennünket, és meghallgathattuk együtt az i believe i can flyt. utána, a nyelvészekkel együtt, csókolom koncertre mentünk természetesen.

tehát tegnap mr.a-val és -jóvoltából kimentem a szigetre. bemutattam neki a yes/no-t, mint bloggert, akinek most lett elege a freeblogos blogjából és szűntette meg, vmint láttuk pzs-t, akiről fontosnak tartottam elmondani, h évfolyamtársam volt, és ő is blogger, csak h mr.a is tisztában legyen tettei következményeivel és érezze a felelősség súlyát. ő csak komoran bólogatott. továbbá asszem előadtam a hogyan ne találkozzunk hónyomival egész estés darabot, pedig olyan izgalmas villanások kísérték erőfeszítéseimet, minthogy: majdnem elüt egy szippantósautó, kétszer is; mr.a félreértett sms-ét követve szökellek a sziget egyik végéből a másikba, megismerkedésünk reményében, mégis tartózkodási helyüktől egyre távolodva; becsempészem életem árán a tivadart a vip-részlegbe, (mert azt kiabálja, h ő egy paradigmatikus hiány, és én felelősnek érzem érte magam), de akkorra már mindenki hazamegy.

tegnap kocsmáztunk kicsit a tivadarral és a marcival, arról beszéltünk,
kit hogy ölnénk meg (szívünk minden szeretete és tisztelete mellett), persze magunkat se kíméltük, engem
megerőszakolnának és aztán levágnák a fejem, a tivadar be is rajzolta
hátul a nyakamon a szaggatott vonalat tollal, á, jó érezni újra a
csendes, balatonos lelkibéke után, h a nyelvészek markáns humorára még mindig lehet számítani.

minden jel szerint az történik, h én ma sex pistols koncertre megyek a nyelvészekkel. van nekem egy kemény énem, ez az, erre fogok gondolni.

itt vannak a szüleim, mutattam nekik a cserépben nevelt petrezselymemet büszkén, mire ők azt mondták, nagyon szép, hamarosan meg lehet már enni. most nagyon örülök, h kiskoromban sose kértem nyuszit húsvétra, mert amilyen barbárok, biztos az is a tányérunkon végezte volna. nincs érzékük a házikedvencekhez, úgy látszik.

látod, ugyanott tartok. sehol.



paolo conte - sparring partner

ment minden, mint a karikacsapás. a túránk kiindulópontját jelentő települést sikeresen elhagytuk. kétszer is. másodszorra már sikerült nem az autópályán kilyukadnunk. örültünk is nagyon, könyékig olajosan, mert addigra persze már mindkettőnknek leesett egyszer a lánca. fáradt is csak az első nap voltam igazán. ránéztem a km-órára és azt hittem, sms-em jött.
az utolsó nap már meg se kottyant egy defekt, és h a sziklákon kellett bemásznom a vadul hullámzó balatonba, mert belefújta a bukósisakomat a szél.

na, mágjöttek a biciklis lányok, mondta a bácsi a lugasban üldögélve, és a néni ajtót nyitott nekünk - második napi szállásadóink-, és kis kavarodás miatt a saját hálószobájukat adták oda nekünk.  traktor állt a garázsban, befőttek és lekvárok a kamrapolcokon, művirág az éjjeli szekrényen. tájszólásban beszéltek, a néni körbeugrált minket, h mit segítsen, mi meg azt suttogtuk egymásnak, ez tiszta olyan, mint a nagyiéknál, már csak a süti hiányzik. aztán este mentem be a szobába, és a yes/no ült a földön és majdnem megfulladt a röhögéstől. egy tányér házi sütemény volt a kezében.

utóhang:
- szárvusztok lányok, lágközelebb is gyárták és hozzatok fiúkat is!
- némán, mikát nám mond a vén tyúk!

nem rossz a szállás, de inkább sétálunk még egy kicsit a temetőben.

és akkor betoltuk sherylt és merylt a traktor mellé.

meryl, hattyú, kacsa. (ha holnap nem tudok legalább egy pontyot is belekomponálni a képbe, abbahagyom a képküldözgetést.)

meryl, csónak, kacsa.

és most akkor tényleg körbebiciklizzük a balatont a yes/no (suspended) blogger (inkább irl) barátnőmmel, akivel - romantikus módon - egy amerikai irodalom vizsgán pillantottuk meg egymást élőben először.

az egyik az, h sose tudtam rajongani. ilyen kisebb-nagyobb hullámokban rámtör néha (lásd a mellékelt ábrán), de igazából, konstansan és fanatikusan nem megy (ahogy azt a mellékelt ábra nem mutatja).

a másik az, h elegem lett abból, h mindenki mindenének nevet ad, h a mosógépet, a hűtőt, és a számítógépet is becézgetni kell. de minden ellenállásom hiába, ma megvolt a szikra, amikor egyszercsak rájöttem, mi lesz a biciklim neve. guess what. meryl.
a jövő héten tartom a hivatalos keresztelőt, beletolom a balatonba, majd hozzávágok egy pezsgősüveget. alighanem.

tivadar: adtam apámnak a sütidből, nagyon ízlett neki.
én: igen? mit mondott?
tivadar: "nagyon ízlik"?!

biztos a végtelenül szelíd természetemnek köszönhető, h egy agresszív állatnak érzem magam, mikor a biciklicsengőt (rendeltetésszerűen) használom. gyakorolni kell, gondolom. elég sokan belejöttek már az agresszív állat létformába is.

juhét és hurrát bazmeg a klaviatúrába, nem szoktam szidni azt az érdektelen, de választékos kurvaanyátokat, de most kicsit mégis, jó?

hát a karalábé undorító, a karfiol meg finom.
(tizenéves fiúk labdavezetés közben)

ne csináld ezt velem most, szabadságon van a pszichológusom.

áhá! szóval ezt az egészet fordítva kell feltenni!
(most elmegyek csendesen sírni egy sötét sarokba)

csavarhúzómba dőlök.

ezek azok a napok, amikor kidülledő szemekkel, szemérmetlenül fordulok meg minden biciklis férfi után, vettem ugyanis csomagtartót és nem tudom felszerelni, és reményeim szerint hamarosan szembegurul majd velem egy ugyanolyan, és letépem a tulajdonosát a bringájáról, h tanulmányozhassam hogyisvanez, de legalábbis utánakiabálok. nagyon rosszul érint engem ez a téma, mmint nem az a része, h bicikliző férfiak után kell forgolódnom, hanem az, h nem tudom felszerelni, sőt, arra se jövök rá, hogy kell. mert nagyon büszke vagyok arra, h tudok mit kezdeni egy csavarhúzóval, meg úgy általában, a szerelnivaló dolgokkal. és az apukám hétvégén biztos felszereli, de számomra ez egy olyan dolog, amit Egyedül Kell Megcsinálnom. ilyen dolgaim mindig is voltak, 3éves koromban kezdődött. akkor majdnem belefulladtam a balatonba következményképpen.

veszem fel a melltartómat, mi ilyen nehéz, mi ez az izé, ami lóg rajta.
egy kerékpárprizma volt. lelkesedésem letörhetetlen.

a legdurvább, amit a fiamnak mondtam eddig, az volt: szétpuszillak!
most nem tudom, h mindenkit bíztassak a kismamafórumok olvasására, v óva intsek tőle.

immár van a saját nevemre saját vezetékes saját telefonom is, komoly embernek érzem magam.
mikor kiskoromban otthonra beszerelték a telefont, a nagymamámmal voltam otthon. nekik már volt telefonjuk, 82-742, így elsőként a nagypapámat akartam felhívni. de mivel én már akkor is vicces gyerek voltam, és be akartam őt csapni, h utána majd diadalmasan felvilágosítsam az igazságról, megkértem a nagymamámat, h fel-alá szaladgáljon a szobában és brümmögjön, így megteremtve a hangviszonyokat, amelyek ahhoz szükségesek, h elhitessem, h egy utcai fülkéből telefonálok. és akkor a nagymamám elkezdett fel-alá szaladgálni és brümmögni, én pedig kezdeményeztem életem első önálló telefonhívását.

a jóképű fotósfiú elővette a profi fényképezőgépét a vonaton, és kiment a folyosóra tájat fényképezni.
a szemben ülő bácsi elővette a kis digitális gépét és telibevakuzta az ablakot.

szerdán az orvostanhallgató barátnőimmel megpróbáltam berúgni, de nem sikerült. holnap az unokatesóm esküvőjén újra megpróbálom. v pedig nem, és akkor senki nem fogja kérdezgetni, h miért nem megyek már én is férjhez, mert látni fogják, miért.

alapvetően két dolgot nem tudok kiverni a fejemből, ha a balatonra gondolok: a kis falusi templomokat és a tipikus balatonparti abc-ket.

ma turkáltam egy angol nyelvű könyvet a tranzakcióanalízisről. múltkor turkáltam egy dvd-t margaret thatcher életéről. élet értelme, alighanem te is miskolc turkálóiban leledzel.

túlteng bennem az agresszió mostanában, lehet, h újra elkezdek fórumozni.

csak etettek, etettek, etettek, meséli anyukám kissé bűntudatosan; szaladok ki a konyhából, erre már én emlékszem, szaladok kezemben a tányérral, amin vajaskenyér van. nem vagyok túl magas, a füleim kilincsek mellett zúgnak el, vigyázni kell a küszöbökre, átfutok a nagyszobán, jobbra ki az erkélyre, kezemben a tányér, hoppá, kicsit megbillen. nem direkt, á, nem direkt, kiesett a vajaskenyér a harmadik emeletről.

szia, találkozunk az esküvőn, viszem a vírusirtót.
egy rendszergazda mindig rendszergazda marad.

miskolc, biciklisek által kedvelt útszakasz, útszakasz által vélhetően kevésbé kedvelt biciklisek.

megbasz a búbánat, h én már sose fogok régimódi angliai egyetem ódon falai között reneszánsz zenét tanulni. sajnos ma ettől a gondolattól nem fogok aludni.

az orvostanhallgató barátnőim már vért vesznek. én pedig már akár egy igei kifejezéseket összekapcsoló "és"-t is fel tudok írni lambdakifejezéssel.

táncoltatok-e ti már halotti misére.

karl jenkins - dies irae (requiem)

nyáresti szabadtéri kultúrprogram, macskaköveken kerti székek, mindenki elég öreg. az éva előre akar menni, mer ő nem lát, nem hall, kiáltja diszkréten egy bottal járó rövidnadrágos öregúr.

... és akkor a hittanon mondta a pap, h nézzük meg a passiót, mer letöltötte.

ha idegenek hozzámszólnak az utcán, ott vége mindennek. ha idegenek rámnéznek, már az is nehéz helyzet. nem mondom, h könnyű velem.
de leginkább az lenne jó, ha soha nem érne úgy haza az ember lánya, h úgy érzi, h egy kisebb nemi erőszakot követtek el rajta az utcákon; és az lenne jó, ha senki nem érezné úgy, h megállhat és megbámulhat, v akár különféle gondolatait, vágyait is megoszthatja velem; és az lenne jó még, ha nem tehetné meg egy vadidegen se az astorián fényes nappal h utánam kiabálja a tömegben, hosszasan, érvekkel alátámasztva, h szopjam le. (ismerős se, este se).
ha vki erre a pozitív visszajelzés kifejezést meri használni, és azt mondja, h ennek örülni kéne, ütemesen fogom ütni a fejét.
ajánlom még a témában a mesternőt.

volt egy orvosom, idősebb nő, aki mindig feltette a melleit az asztalra, úgy kérdezgetett. havonta jártam hozzá, és nemhogy nem emlékezett rám, de még csak el se olvasta a papírjaimat, így egymás után három alkalommal is megkérdezte ugyanazt, válaszoltam ugyanarra, feljegyzésre került ugyanaz a papírjaimra. volt egy másik, akit úgy hívtak, dr. hentes. nem sebész volt, szerencsére. a háziorvosomról nem nagyon tudok mesélni, mer még sose láttam. ami persze nem állt akadályként utunkba abban, h hónapokon át gyógyszert írjon fel nekem, hálistennek. és volt a szakállas doktorbácsi, aki nem az én gyerekorvosom volt, de néha muszáj volt hozzá menni, és üvöltöttem, h nem akarok a szakállas doktorbácsihoz menni. mire rájöttem, h a szakállas doktorbácsi tulajdonképpen marhajó pasi, addigra már nem voltam abban a korban, h gyerekorvoshoz mehettem volna.

én amúgy nagyon szeretek magyar lenni, és általában büszke vagyok a hazámra. milyen érdekes, h mikor éppen nem vagyok büszke, akkor az pont azok miatt van, akik állítólag hasonlóképp éreznek.

pár napja elegem lett az emberekből. az ismerősökből, és az ismeretlenekből - elsősorban ezt a két csoportot emelném ki. viszont rájöttem, h nagyon szeretem a gombát.

ma reggel úgy ébredtem, h mérhetetlenül dühös voltam. úgy döntöttem, h terápiaként majd takarítani fogok. ez különösen jó döntésnek bizonyult, tekintve, h azért voltam dühös, mert az egész lakás csupa kosz volt.

azt mondta kinga*, mikör üldögéltünk pár hete a nyelvtudományi intézet kertjében, h a kert végtelen gazdagsága és meglepetései nem merülnek ki abban, h szépek a virágok és kacsák mászkálnak fel s alá, mert a szóbeszéd szerint hullák is vannak elásva az egyik részen a kerítés mellett, a kertészek nem is mernek arra ásni. de kinga szerint ezt csak azért terjesztik egyesek, mert valójában kincs van ott, és nem szeretnék, ha más találná meg. felvetettem, h ha két eset van, i.e. v hullákat találunk és az elég rossz lesz nekünk, v kincset, és akkor felviszi a zisten a dolgunkat, ki kéne vhogy számolni, h mi a nagyobb: a várható sokk a szétoszlott hullákat megpillantva, v pedig a nyereség, ha mégis kincset rejt a föld. kinga kissé megütközve nézett rám és nevetett. ez igazi nyelvész-megközelítés, mondta. sztem egyszerűen csak adjunk ásót a fiúk kezébe.

*az elméleti nyelvészet szak lelke, továbbá "vezetője és kulturális menedzsere", a tanszékvezetőnk szavaival élve

- ... hát igen, ez nem egy jó.
- azt mondtad, h ez nem egy jó? wow! pont erről van szó a nyelvészfórumon.
- te csak arra figyelsz ahogy mondom, arra nem, h mit mondok!
(...)
- ... de az egy szép szokás, egy szórakoztató...
- na, lesz főnév? lesz főnév?

minden reggel korán kelek, és kiülök az erkélyre reggelizni. közben olvasom tovább azt, amit előző nap közvetlenül lefekvés előtt olvastam. aztán kávézok, és olvasom tovább azt, amit azelőtt olvastam. a kávésbögrémben mindig van muskátli-szirom.

gyors, hatásos, hatékony, tuti, biztos, legjobb, villám, finom, bomba, bevált, pihentető, egyszerű, forró, profi, könnyű, kreatív, 4 hét, 2 nap, 5 kiló, 3 trükk, 8 tipp, 4 lépés, gyümölcs, zöldség, krém, zsírégetés, zsírégetés, zsírégetés. állítson össze az előbbi szavakból egy 8-10 címből álló címlapot. a megadott szavakat többször is használhatja. ajánlott sémák: szám-időegység-szám-tömegmértékegység, szám-adjektívum-főnévi szerkezet.                 rendelkezésre álló idő: 5 perc.
soha többé nem rendelek női portáltól hírlevelet.

ma van a szüleim harmincéves házassági évfordulója.
szia anya, szia apa. ez egy jó döntés volt.

hat napot futok, a hetediken megpihenek. akkorra jegelni kell a bokámat, azért.

a tivadarral és az rgaborral elég tisztességes kis napközis tábort hoztunk létre, tanulás-ebéd-tanulás napirenddel, hát így telnek napjaim. amúgy mi vagyunk harry potter, ron, és hermione, a hasonlóság egyértelműen szembeötlő (i.e. az rgabor szemüveges, a tivadar vörös hajú, én meg lány vagyok), ülünk a hatodik kerületi griffendél klubhelyiségben, a tárgy amit tanulunk pedig minden bizonnyal az ősi rúnák tanulmányozása:

- most ugrottam egy oldalt...
- de várj, itt vannak még műk, meg gammák, és nem értem.
- éppen ezért ugrottam egy oldalt.

- do you remember what you said to me?
- not word for word, actually, jenny. but i remember there were some verbs...
(flight of the conchords - jenny)

anyámnak vettem anyák napjára füvet...

elegem van a fesztiválokból, 25éves vagyok, mostmár csak konferenciákra fogok járni.

mindenkinek köszönöm, van új nyomtatóm, kedves, szép. tegnap kissé pánikba estem, mert a legrosszabbkor halt meg a régi, és szinte mindenhol előre meg kell rendelni, nekem viszont azonnal kellett. külön köszönet illeti az L.-t, aki megmondta, melyik boltba menjek, és tényleg; vmint a lucia fiúját, aki majdnem elhitette velem, h nekem tulajdonképpen nem is erre van szükségem (ezek is fontos mozzanatai a dolognak).
legutóbb, mikor vhol máshol patront vettem, utánam szólt a fiú, h majd vegyem le róla a fóliát, mielőtt beleteszem a nyomtatóba, szóval kicsit féltem, h itt is ellátnak majd vmi jótanáccsal, pl h mielőtt nyomtatnék, vegyem ki a dobozból a nyomtatót, v ilyesmi, de semmi ilyen nem történt. sőt, kaptam ajándékba usb-kábelt, és szereztek nekem szatyrot.
a régi nyomtató szakszerű, rendszergazdáktól ellesett lecserélésétől (kalapáccsal) kölcsön státusza miatt most eltekintettem.

[ha vki tud mondani egy olyan üzletet budapesten, ahová ha holnap délelőtt odamegyek, azonnal adnak nekem egy canon pixma ip3500 típusú nyomtatót, akkor azt meghívom egy sörre. az adnak nekem-et úgy értem, h fizetni is hajlandó vagyok érte. emailcím itt jobbra.]

Hewlett Packard DeskJet D4260 - részletes információ:

Színes tintasugaras nyomtató.

kurva anyád?

azt hinné pedig az ember, h ha délelőtt 11ig már megszámlálhatatlanul sokszor mondta ki a frusztrál szót, akkor végzett aznapra, és kicsit nyugalmasabb délutánra számíthat.

ma életemnek ismét egy nagy csatáját nyertem meg: világosban mentem le futni. nem törődve sem az emberekkel, sem az ízléstelen fehér fejpántommal, ami azért kell, h a fülhallgató ne essen ki a fülemből, és ami helyett hónapok óta felejtek el egy másikat venni.
aztán ahogy mentem a futópálya felé, az fogalmazódott meg bennem, h ha a társadalom csinos nőket akar látni, akkor fogadja el a csinossághoz vezető út akármelyik fázisában lévő nőket is. ekkor kicsit megijedtem, h mi van, ha magam számára is észrevétlenül feministává válok, és egyszercsak nem lesz már visszaút; nem szoktam én csak így, szemi-agresszíven társadalmazni. szerencsére rövid idő múlva eszembe jutott, h mostanában minden éjszaka más férfival álmodom ugyan, de álmomban leginkább főzök, mosok rájuk, ill. ülök a betegágyuk mellett, így nyugodt lehetek, hisz a tudatalattim ezen megnyilvánulásai bizonyítják, h a konzervativitásnak egy - a jelek szerint - enyhén poligámra módosított, de egyértelműen beazonosítható génjét hordozom.

beteg gyerek, pénztelenség, somewhere over the rainbow, csak meryl miatt nézem a filmet, de lehet, h nem kellene. flanelinges háromgyerekes családanyát játszik, megküzd mindennel, ahogy azt tévéfilmesen szokás. nemtörődöm rosszemberek, szem összeszűkül; integető jóindulatú emberek, szem könnybelábad. 90 perc, kiszámítod, 90-x-nél lesz gyerek is, pénz is. happy end, mi más.

"legszívesebben törvényt hoznék vagy hozatnék
hogy bizonyos szint alatt
ne lehessen József Attiláról/hoz verset írni"

(sopotnik zoltán - a tiszta szív hozadéka (r.))

olyan jókat írtál rólam. én is szeretlek.

(szolg. közl.
volt ez a két betű, amit hurcoltam itt a zinterneten tinédzserkori örökségként, amiről mindenki megkérdezte, h mit jelentenek, és nagyon utáltam, h semmi ma relevánsat nem jelentenek, és még csak nem is fűződik hozzájuk érdekes történet. nem is fogom leírni, mi az a db, bocs.
vagyis mi volt az a db. nézzetek a címsorra. azér még a régi címmel is idetaláltok, de írjátok át inkább a linkekben, kedvencekben, feedben*, ezentúl így tetováltassátok a szívetek fölé.
*ps: izé. a régi feedet használók írják csak át, v inkább térjenek át ők is az újra, ami
http://feeds.feedburner.com/agnusdb még mindig. az élet bonyolult.)

elég csúnya, de nagy sznob.
(a húgom egy-egy rövid mondattal mutatja be mellettünk elhaladó az ismerőseit)

ja, én csak a hajamat utálom, mondta kissé zavartan a húgom, mikor bicskanyitogatóan nárcisztikus monológja közepébe vágva nekiszegeztem a kérdést, h miért nem tud olyan lenni, mint minden normális tizenhétéves, akik tetőtől talpig utálják magukat. hol rontottuk el.

ülök az erkélyen, meggyet eszem, tanulok. ha nem fognám olyan görcsösen a kezemben a papírokat, hanem hagynám, h szálljanak a széllel, tanulási hatékonyság szempontjából most akkoris ugyanaz lenne az eredmény.

álmomban érdekből nagyon kedvesnek kellett lennem egy nyájasan agresszív nyelvművelővel. még a könyvét is kölcsönkértem, és igent mondtam egy kutatásban való részvételre, ami az uborkafuvarozók nyelvhasználatát vizsgálná. rettenetes fejfájásra ébredtem.
(nyelvészetszakos hallgatók rémálmai c. sorozatunkból)

tanácskoztak romulus és a bölcs atyák a mezőn, és egyszercsak
lejött egy nagy fekete felhő a derült égből, és magával ragadta romulust, a
trónszék ottmaradt üresen. minden jel szerint ő is csatlakozott az istenekhez.
a nép meg lázongani kezdett az atyák ellen, akik ugyancsak ottmaradtak. erre az
egyik atya összehívta őket, és elmesélte, h megjelent neki romulus, és arról
beszélt, h kussoljanak, lezsírozta odafent, róma lesz a világ ura. és akkor a
lázongó nép abbahagyta a lázongást és ünnepelni kezdett.
teljesen hülyék voltak az ókori rómaiak.

ma délelőtt bementem az egyetemre, ahol találkoztam emberekkel, akik integettek nekem meg szóltak hozzám jó szót, és úgy éreztem, visszatér belém az élet áramlása, és mégis szép, mégis érdemes, meg hasonló nyálas dolgokat gondoltam az életről és tartozékairól, mentségem az, h egyrészt jótékony hatású gondolatok voltak, másrészt nem írom le őket sehova.
tehát ebben a frissen szerzett pozitív lelkiállapotban ültem le egy padra ebédelni a károlyi kertben. mellémült egy öreg néni, jaj, de aranyos, kedves öreg néni, gondoltam, beszélgetni szeretne, le is veszem a fülhallgatót, szimpatikus öreg néni. a szimpatikus öreg néni, namármost, az azoknak a legjobb, akik már meghaltak tételmondattal nyitott, és így is folytatta, h neki négy rokona is meghalt már idén, és ő is öngyilkos akart lenni, mert akik nem élnek, azok már nem éreznek semmit legalább, ebből a szörnyűségből, és nehogy azt higgyem, h ezt az ő 96 évének keserűsége mondatja vele, mert nem, már 50-60évesen is reménytelen minden. a lábaimban sincs már erő, még szerencse, látom, a magáéban van, bökött a vádlimra a néni. hát, én ezt zsírnak szoktam hívni, gondoltam, és nagyon gyorsan befejeztem az evést. még felhívtam a néni figyelmét arra, h ma különösen szép napunk van, aztán elszaladtam a világító-rózsaszín cipőmben.

elmentünk ma az L.-el meglátogatni luciáékat, h az ő és a kicsi zoárd hogyléte felől érdeklődjünk.
lucia: kaptatok inni, meg mostmár ischlert is enni, itt ülünk, ez már teljesen olyan, mint egy rendes vendégség.
én: hát igen, főleg ahogy a háziasszony egyfolytában a hüvelyi szülésről próbálja lebeszélni a vendégeket...

a mai nap egyszer éreztem magam győztesnek: amikor kiálltam a több méter hosszú postai sor közepéből, és lassú, könnyed léptekkel kisétáltam az épületből.

a mai nap egyszer éreztem magam vesztesnek: amikor a 8as buszon ülve, a résnyire nyitott ablakon keresztül felcsapott sárral a mellettünk elhaladó autó.

ne próbálj naiv módon egy rendszergazda ftp-tárhelyére meglepetésnek szánt mappát titokban feltölteni, mert 2 perc múlva már tudni fog róla. úgy egyáltalán. sose próbálj meg túljárni egy rendszergazda eszén.

ugye ha sokat kell tanulni, akkor előbb-utóbb mindenki végigveszi a hajlékonysági adottságai és élőhelye berendezése által lehetségessé tett egész testhelyzet-repertoárt, ezt tudjuk. na de ahogy lili és a német nyelvészet szigorlati tételek ismerkednek, az már annyira túlmegy minden határon, h én már felkészültem rá lélekben, h egyszer a szobába lépve azt találom majd, h lili a plafonról lóg fejjel lefelé, fél lábánál felkötve, kezében egy lexikológia tételt tartva.

tudok olyan dolgokat, amelyeket az emberek többsége nem. másrészt olyan dolgokat kell megtanulnom, amelyek az emberek többségének nem okoznak nehézséget. csak minden második nap találom magam értékesnek.
a zuhanyrózsából ömlik a forróvíz, utánzásos tanulás, mondtam, figyelj, gyerünk. patakozz.

nina simone - here comes the sun

miklós, én olyat szeretnék a habilitációdon, h tormakrémes falatkák sonkával, meg rózsaszín mignon.

minden délután kiülök az erkélyre napozni, jégkrémet enni, és tanulni, aztán fekete ruhákat veszek fel és elmegyek a kocsmába. ha nem kocsmába megyek, akkor fekete ruhákat veszek fel és elmegyek futni.
velem elég nehéz, szeretném néha ha ezt mások is észrevennék.

- most nézzük tudományszociológiai szempontból...
- akasszuk fel magunkat?
- igen.

(hamisítatlan nyelvészpesszimizmus éjjel 2kor a kocsmában)

- tegnap már rúgott. állítólag eddig is rugdosott, de nem hittem el. de tegnap én is éreztem.
- ilyenkor az a trükk, h nem szabad visszarúgni, igaz?
(férfiak és a gyerekvárás)

(van az írás, meg a vágy h közzétegyél vmit. ez utóbbi létezik csak úgy magában is. nem szokott jó vége lenni, erre sok példát tudnék mondani. most kicsit megadom magam neki):

tegnap este futás előtt láttam egy sünit átszaladni az úton.
elővettem a forró aszfalt-hangulatú nyomasztó zenéimet.
mindig elvált ötvenes nők költöznek a második emeletünkre. és megint.


john rutter - open thou mine eyes
2006, usedom, 6 kórus, vezényel christian grube.
én is ott vagyok az altban.

menyét csócsál nyúlhúst gyönyörű színekben, a fogaival szétroncsolja a koponya hátsó részét, szinkrontolmácsolom a filmet az anyukámnak, a szám tele rakottkrumplival. az anyukám alszik, ezt csak később veszem észre.

laza leszek, jó? laza leszek.

kimászott a szerelősrác a csatornából, levette a kesztyűjét, és leült kicsit pihenni a járda szélére. az volt a pólója hátára írva:
bölcsész gólyatábor, zánka, '98

szlovákia, dunára néző ház, péntek délután. amíg a többiek még egy
autónyi (ételt és) italt vesznek, én szervezői minőségemben szeretettel
várom a földi-, vízi-, és légiközlekedéssel érkező fonológusokat, valamint magamra vállalom a ház felderítését,
úgymint ajtók kinyitogatása (egy a pincében zárva volt), a konyhában
található ismeretlen eredetű fehér porok végigkóstolgatása (mind só
volt), összebarátkozás a kerítésen ugráló mókussal.
péntek este. az első kétórás cikkolvasó-vitatkozó session éjjel egykor,
négy teljes oldal elolvasása után ér véget, a cikkolvasás és a
vitatkozás közötti időarányok eltolódása miatt.
szombat délelőtt. sose mosogattam még 20 ember után. kitapasztalom, és
szerencsére hamar beazonosítom azt az időintervallumot, ami után egy
teljesen másik tudatállapotba esik az ember. addiktív, utazok.
szombat délután. szerintem ez a lábjegyzet nem erről szól.
szombat este. kezdek felengedni, ekkorra már szinte teljesen eltűnik
belőlem a félelem, miszerint vki életét veszti a tábor három napja
alatt. tulajdonképpen nem tudom, h ilyen idegekkel miért tartom magam
szervező-típusnak. hát hogy is halna meg akárki. a konyhában egy kisebb
társaság sörrel a kezében békésen etimologizál. a teraszon dalt írunk
minden szemünk elé kerülő oktatónkról.

vasárnap délelőtt, epilógus. itt-ott nyelvészek fekszenek a társalgó foteljaiban. tárgyesete? többesszáma?

a hétvégi nyelvész-rezervátumban v.dani osztotta meg laptopját a közzel, nicsak, az előzményekben van ilyen, h "i'm good at being uncomfortable", egy blog.
ez a dani is minden szart összeolvas, bizony.

most pedig elmegyek fonológia-táborba.

najó, velem sokmindent meg lehet csinálni, engem megtiporhatnak, megalázhatnak, használhatnak, kicsavarhatnak, eldobhatnak, na de négyütemű fekvőtámaszt, na azt soha.

talán mégsem lehet fát vágni a hátamon. nem tudom, hogy szokták ezeket a dolgokat csinálni. mármint nem a favágást, azt igen. kár a fákért. a környéken illatosak, meg a virágok is, esténként futás után még sétálok. ma is akartam, de mikor hazajöttem már késő volt, futni is, sétálni is, még elrabolnának. kár lenne értem is, na.

már késő délután van, és felhők, de a nap még pont az arcomra süt, mikor elalszom. megfájdul a csípőcsontom mert keményen fekszem, de pont elég a két réteg pokróc ahhoz, h ne fázzak meg. a furulyázós gyermek a szomszéd házból elkezdi játszani a kiskecelányomat, pont amikor fel kellene már ébrednem. mi az a kece. pont mi az.

- kár, h elment a nap.
- még visszajöhet.
- vissza, de én már nem leszek ott.
- humorzsák vagy.

csütörtök délután, napsütés, a nyelvtudományi intézet kertjében nyelvészek kiabálnak egymással az intruzív r-ről. közben eltotyog mellettük 3 kacsa. a nyelvészek azt mondják, háphápháphápháp. aztán a nyelvészek kiabálnak egymással az intruzív r-ről.

i wanna be evil

tegnap a metrón egy fiú leejtette szalvétát amibe a szendvicse volt csomagolva, és a legkisebb hajlandóságot sem mutatta, h felvegye. akkor én minden erőmet megfeszítettem, és annyira csúnyán néztem rá, h rögtön felvette mégis.
gyakorolni kéne ezt a nézést még kicsit, és sokkal többre vihetném az életben, mint valaha is álmodni mertem volna.

leszoktam a kávéról, majdnem minden nap sportolok, és unalmas lettem, biztosan közelítek a nirvánához, de kis visszalépések mindig akadnak. ma például, bár spontán belső indíttatásból, de belátom, enyhén teátrálisan kijelentettem, h egy csőd az életem, és le kell feküdnöm a földre, és így is tettem. csak ahogy ez nálunk szokás.
a másik szokás nálunk, mióta lili megelégelte, h én minden kérdésre a google-ben keresem a választ, h ő pedig a bibliát üti fel ezen alkalmakkor, hátha egy ilyen autoritás segítségével meg tud rengetni hitemben. számoljuk, h az összecsapásokkor ki kapja a győztes pontot, a google toronymagasan vezet, de senkit nem szeretnék megbántani, ez valószínűleg a kérdések természetével is összefügg (időjárásjelentésben pl. különösen gyengén teljesít a biblia).

tehát feküdtem a szoba közepén, házidolgozataim elkészítésének lehetetlenségén lamentálva, mire lili felajánlotta, h felüti a bibiliát, hátha ott lesz benne a válasz. na most: az eszméljetek, ti oktalanjai a népnek, ostobák mikor tértek észhez? rész, ahol kinyílt, azt hiszem, nem is szólhatott másnak, csak nekem; olyannyira megérintett, h a google-ön már nem is próbáltam az én módszeremmel kutakodni.
(bár kissé méltatlan utóhangja a történetnek, h miután lili becsukta a bibliát, nem találtuk meg újra azt a részt, és a google-ben kellett rákeresnem, h idézni tudjam.)

kik ezek a lányok, meg fiúk, hogyan lettek ilyenek, h mérhetetlen nyugalommal tölt el, h én sose leszek olyan, mint ők. odaköti, magához köti, ne menj nélkülem, ne menj sehova, mér nem ír már smst, milyen körömlakk ez rajtad, ne igyál sokat, cigiszagod van. ez nem egy ember akit te szeretsz, kislányom. kisfiam.

(ite, missa est.)

igazából nem reménytelen, h pedagógiai pályára menjek a tanárképzés elvégzése után, olyan formában gondolom mondjuk, h kiadnám a beszélgetések kiégett pedagógusokkal c. portrékötetet, v megírnám a tanári pálya lehetetlensége c. kisesszésorozatot, illetve publikálnám a túl sok pedagógust ismerek c. magyarázkodó, önéletrajzi ihletésű cikket.
nemrég megkérdeztem a volt tesitanárnőmet, h mondjon vmi lelkesítőt,
miért érdemes tanárnak lenni. azt mondta, h pl. az olyanokért, mint én.
na ezt én nem nevezném lelkesítőnek.

a barátait az ember megválogathatja, de a rokonait és olvasóit nem.
(mondás író körökből. gondolom.)

- te figyelj, nem lehet h kicsit túl sok hülyeséget látsz bele az emberekbe?
- az emberek rászolgáltak erre.

az volt ma délelőtt, h kiléptem a zuhany alól, és abban a pillanatban baszott hangosan felzengett a magyar himnusz. na-na-na, gondoltam, ez egy kicsit túlzás lesz azért, ugyan, nem történt semmi, aztán rájöttem, h csak a szomszéd iskola udvarán tartanak ballagási próbát.
és akkor eszembe jutott, h úristen, hány ballagáson énekeltem régen,
vártunk a színpad oldalsó lépcsőjénél a fűben, és béla elővette a koszorúzós zene
címkéjű cd-t, vagy a himnuszt, v amit éppen kellett, béla, a
technikusok gyöngye, akinek távozása után csak úgy emlegette az iskola
az utódait, h ii. béla, iii. béla, iv. béla.
aztán arra gondoltam, emlékek ide v oda, h azért nem lenne rossz addig aerobikozni, amíg tényleg felzúgna a himnusz az alakom tiszteletére.

a zalaegerszegi notre dame rend leányiskolájának hirdetése 1935-ből:


nekem az ideiglenesen és örökké tartó boldogság kifejezés a kedvencem.

na, látom megjött a segítség, mondja kedélyesen az anyukámnak a telekszomszéd gyuri bácsi, miközben a seggemet nézi, pedig igen valószínű, h neki sokkal nagyobb segítség a munkában, h ott fekszem bikiniben a napon, mint az anyukámnak.

ma nagyon antipatikusnak éreztem magam, és úgy éreztem, h furcsán viselkedek. megfordult a fejemben, h megkérdezek másokat, h ők is így látják-e, de végül több okból is letettem róla. mer mit is válthat ki az az emberekből, mikor a furcsán viselkedő antipatikus lány odamegy és megkérdezi, h nem antipatikus és furcsa-e.

a csúnya művészettörténész cinkosan rámkacsintott. de most mire gondolt, miben is vagyunk cinkosok? a csúnyaságban? v a művészettörténet terén? kicsit nyugtalanít, mer a művészettörténethez egyáltalán nem értek.

most aztán tényleg a fotoszintézis maradt csak, mint opció, meg az albert-keksz.

gyomorrontásnál az első teendőnk a gyomor, ill. a bél minél gyorsabb kiürítése. gyomrunkat legegyszerűbben hánytatással üríthetjük ki. a hányást kiválthatjuk meleg víz ivásával vagy a garat ingerlésével. hasmenés esetén gondoskodjunk a bél alapos kiürítéséről is.

anyukám tanácsára előrelátóan kiírtam minden fontos telefonszámot, kerületi ügyeletes orvos, szomszéd kerületi ügyeletes orvos, ügyeletes patika, mentők, sírkőfaragó h ne akkor kelljen keresgélni, mikor már sürgős lenne.

küldenék egy számot a bkv-soknak. rihannától a shut up and drive-ot.
(innen)

tegyen egy x-et oda, ahol érzi magát.
tegyen egy +-t oda, ahol biztonságban érzi magát.

egyszer egy kocsmázáson hosszan tanakodtunk a nyelvészekkel, h vajon melyik fázisban járunk most, mint csoport (vö. forming, norming, storming, performing, ending).
behatóan elemeztük közös tevékenységeinket, aztán azt mondta a dani, h na, az ági vajon mit fog majd írni erről a blogján, mire az rgabor, h sztem úgyis azt fogja írni, h "ma megbeszéltem a seggemmel, h veszek kenyeret, és vettem is, majd lefeküdtem vele a földre."
sztem a stormingban vagyunk, tette hozzá egy rövid szünet után.

ásvány vagyok. majd kitalálok vmit.

olyan lettem, mint egy növény, érzem, ha rezeg a talaj, kinyílok ha süt a nap, hajladozok, amerre a szél fúj, írni, na azt nem tudok, csak hajladozás van, nem rossz, de mi a franc történik, nem történik semmi. mi van, ha a lelki harmónia felé vezető következő lépésben ásvány leszek.

a károlyi kert és élővilága foglal le a napokban, gyerekek, rigók, tulipánok, minden nap ugyanazon a padon várom, h a gondolataim vmiféle struktúrába rendeződjenek. rebeka sír, mert mindenhova megy utána az egyik fiú. a furcsa hajú lány odajön tüzet kérni, de nincs. köszi, nincs mit. ne tessék haragudni, hogy idepattant a labda, a barátom rúgta, véletlenül. mindenféle termés potyog a fejemre.

józsef attila: szeretők lázadása

én mindig tudok megálljt parancsolni a virtuális életemnek, így történt, h épp mikor vmi fészbukos növény-tamagocsi application telepítésén kezdtem gondolkodni, inkább felpattantam a géptől és elmentem virágföldet, cserepet, és magokat venni. most pedig minden reggel várakozva figyelem, nem kezdenek-e már kibújni a kis petrezselymeim.
a többi növényemet illetően pedig, be kell vallanom, h ilona már az égi humuszba nyújtogatja kecses gyökereit, és dezső nagyon nehezen viseli ezt, nem is akartam írni róla, csak mikor már újra visszanyeri daliás alakját, de erre az örömteli időre, úgy látszik, még várni kell. mindenesetre én hiszek benne, h ez tényleg csak idő kérdése már, hiszen talán sosem látott pozitív fordulatot vett az élete, mikor rájöttem, h az elszáradtan meredező szárainak a fele nem is a szára, hanem a gyökere.

kivasaltam a hajam, kivasaltam a pulóverem, kisimult vagyok (nem), jól vagyok (nem). azt kérdezte a virágárus, nem baj-e, h kicsit vizes a papír, hisz úgyis esik az eső, nem volt az. esernyőm se volt. sőt, semmim se volt, úgy éreztem, csak a nárciszok. mentünk a körúton, a fiatal lány és a tragikum, tök vicces.

nemrég egy chatlogba botlottam, ahol az én maslow vs. józsef attila grafikonom is szóba került, azzal a megjegyzéssel, h biztos, h ezt egy lány csinálta, mer különben azt, h ölelhess, a legalsó szintre is lehetne tenni. hát milyen igaz. csak az az én kis vadromantikus lelkem.

van két félelmem. h rólam beszélnek, amikor ott vagyok, meg h nem beszélnek rólam, amikor nem vagyok ott.

a kötet végén a képen a szerzőnek még van haja.

a logika- és szemantikatanárom tegnap mesélte, h április 1.én ellopták az autóját, és megfordult a fejében, h ez nem a mi (tivadar, rgabor, én) művünk volt-e. hát még ilyet.
egyszer bilincselik meg az embert, rontanak rá krokodiljelmezben és vezetnek a nevében hónapokig titkos blogot a háta mögött, és örökre gyanakvóvá válik.

ma reggel két ballábbal keltem fel, és mindkettőben izomlázam volt.

ha akármilyen tanárképzéses órán úgy adódik, h egy szimulált osztálytermi helyzetben te vagy a tanár, és a csoporttársaidat kell tanítanod, biztos lehetsz benne, h mindannyian deviáns kiskamaszokká fognak változni.

én nem is tudom már, miért barátkozunk vele, fordul isolde a felismeréstől felzaklatva brighthoz. mindent utál, ami nekünk fontos ebben az életben! a focit, a mazsolát, és még cseh tamást is!

ültem ma délután a nyelvtudományi intézet kertjében és nem messze tőlem vadkacsák totyogtak, már ez is van, kacsák, érted, kacsák, szafari van, vadkacsák és nyelvészek természetes környezetükben, itt balra két gácsér és egy tojó napoznak, amott, jobbra, egy fiatal nőstény nyelvészhallgató olvas cikket a magyar névelőkről, ha jobban megnézik, látszik, h mosolyog. csak óvatosan fényképezzenek és ne tapossák el a virágágyásokat, ha kérhetem.

megnyitott oldalak a böngészőmben: angol-magyar szótár, latin-angol szótár, jános evangéliuma; és egy kakas, szeretett tyúkjának megvallott, szexuális vágyait fordítom középangolról magyarra.
a sunshiny saturday morning.

(habár nem lovagolhatom meg magát, mert kakasülőnket túl keskenyre építették, stb)

vannak ezek a hosszúkás, henger alakú kukák. a hosszúkás, henger alakú kuka pont olyan magas, mint amilyen hosszú a néni karja a válltól az ujjbegyekig. milyen szerencsés, h pont olyan magas.



sarah blasko - always on this line

mostanában légnemű minden amit érzek, és nem tudom idétlen figurává gyurmázni a rosszakat, v egyik tenyeremből a másikba szórni azt, aminek örülök. pedig valahogy így szoktuk.

ma megpróbáltak megtéríteni a kaputelefonon keresztül. hogy, hogy nem, nem sikerült. hogy, hogy nem.

marci: az ágival tök ugyanazokat a zenéket szeretjük!
sylvia: akkor te mér nem vagy ilyen szuicid özvegyasszony?

mások szemén keresztül, part i.

kislány a villamoson: jaj, olyan rossz...
anyuka: mi rossz, kislányom?
kislány: hát h esik az eső... meg holnap templomba is kell menni...

olyan arcot, mint az övé, sose láttam még, elbűvölő férfi volt, nincs rá más szó, a méla undortól kezdve, a megvető undoron át, az arrogáns undorig, minden volt az arcán az este, egy pillanatra sem suhant át rajta más érzelem, póz ez v már genetika, nem tudom, na de ahogy beszélt és beszúrta a gúnyos nevetéseit, h háháhá, ahogy kitört az a gúnyos háháhá abból a fenséges, mélységes undort tükröző, öreg arcból, hát ilyen egy férfi akinek van stílusa.

szeretem, amikor a tivadar a bánatos lelkemmel foglalkozik. ennek két alesete van:

1. emailben. linkeket küld nekem nagyseggű, mégis sikeres nőkről.
2. szóban. vhogy így:

megszámoltam a bőrhibáimat, az elfogyasztott kávékat, azt, h hányszor voltam gondtalan a héten. 8, 4, 2.

- mi ez, honnan jön ez a zúgás?
- ööö... a björk cd?

"A babaillat is álca, a sátán lehelete lakik a fiam seggében" "A mérleg alapjába véve már akkor az ellenséged (vagy inkább a szüleidé) amikor megszületsz.  Legtöbbször nem vidám ha mérnek, mert te kapálódzol, hörögsz [...], szóval nehéz pontos képet kapni arról mennyit is szoptál ki szerencsétlen anyádból, amikor még élt."

"Használati utasítás az nem volt hozzá, ha mégis akkor sem magyar nyelvű, mert kurvamód nem értjük ennek a kis szartölteléknek a működését."

zsírember egészen elbűvölő módon birkózik meg az apaság feladataival.

sokkal jobban menne a prezentálnivaló nyelvészeti cikk feldolgozása, ha többet tudnék biológiából és matematikából.

boldogtalannak tűnik. kedvelem.

(krétakör színház - feketeország (r.))

- csináljunk moloton koktélt, mer az robban.
- mit?
- moloton koktélt. beleteszel olajat üvegbe, teszel rá rongyot, meggyújtod, falhoz baszod, robban, mint a picsa. moloton.
- azt nem jól mondod, az molotov, v-vel van!
- moloton!
- mondom, hogy v-vel van!
- a faszom tele van már ezekkel az ruszki gecikkel. legyen ez magyar koktél!
- mi legyen a neve?
- kossuth lajos, vagy petőfi sándor, ugyanúgy robban, mint a ruszki geci, csak könnyebb kimondani.
- akkor legyen wass albert.

a személyiségfejlődés egy fontos állomása, amikor rájössz, h a büdös emberek is szerethetik egymást. a következő fontos lépés, mikor rájössz, h te is szerethetsz büdös embereket.
(a harmadik meg lehet h az, amikor rájössz, h te is büdös vagy.)

ma megállított egy fiú a károly körúton, azt mondta, azér engem, mer én
normálisnak látszom. ilyenkor már tudom, h nem leszünk őszinték
egymáshoz.

mint halottnak a csók, érted, olyan. és az ilyen történetekben se a halott, se a csók nem szeretek lenni.

Most jó lenne bevallani valamit.
De drága szenvedély a folytonos őszinteség:
se ünnepek, se könnyes vallomások.
A kíváncsiság megköveteli a rögzített távolságot,
a munkarend kikészíti a szenvedélyt, feloldja a titkokat.
A biztos szeretet biztos pusztulás.
A falánkság, a szerelem életképesebb:
önvédelemre kényszerít.
Zajongóknak, kóstolgatóknak áll a világ:
a táblák, a szenzorok, az utak, a színek, az ízek,
a kényelem, a receptek és a bűnök:
műsorok.
És jönnek is meghirdetett, de mindenképp kiszámítható
műsorrend szerint.
Most az lenne a boldogság, ha bevallanék valamit,
és egész életemben vissza tudnék és mernék emlékezni rá.
De csak rend van bennem és
eladhatatlan szenvedés.

(jónás tamás: éjszaka a tengerparton (r.))

az a baj, h sokkal jobb a humorom, mint amennyire okos vagyok.

kurva népszavazás, gondolta, és leterítette a tűz mellé a zöld dzsekijét, h leüljön rá. végre van vmi melóm, én csak nyugodtan akarok dolgozni, ennyi. ne ugráljon nekem az orbánviktor. először bele akartam őket néhányával gyűrni a zsebeimbe, és odaadni a jutkának mosáskor, de kurvasok volt. nem is értem, biztos a rutin teszi, h a géza még az ötven évével és a cigis tüdejével is képes volt időben kivinni mindet. nekem meg maradt egy zsákkal. nem is tudom, mennyi pontosan, de kurvasok. ezer, kétezer? aztán gondoltam h rápecsételhetném mindre h "címzett ismeretlen", de ennyi eltűnt ember a körzetemben biztos szemet szúrt volna. muszáj teljesen eltűntetni őket, lúzer lennék elásni, és ha megtalálják? végre van melóm, és rögtön az elején, ilyen szívást. kurvasok.

mára megbántam vmit, amit tegnap mondtam. ez nagyon ritkán fordul elő, nem vagyok olyan lány, aki előbb beszél, utána gondolkodik. leginkább olyan lány vagyok, aki addig gondolkodik, h a végén inkább meg se szólal.

néha a testem a maga egyszerű módján megpróbálja megoldani a lelkem problémáit. nyáron balatonon olyan illata volt az ágyneműmnek, mint vkinek, akire nem akartam akkor emlékezni. reggelre bedugult az orrom. tegnap azon gondolkodtam sokat, h hogy van ez, h mostanában nem tudok az emberek szemébe nézni. ma reggelre úgy begyulladt a szemem, h kinyitni is alig tudtam.
én nem így képzelem a problémamegoldást, te szerencsétlen.

(nagyon rég emlékezetből teszem csak amit szeretek.)

egy nagy, vastag függönnyel volt elválasztva a terem az ady művházban, fiúöltöző, lányöltöző, és, nem túl meglepő módon, volt benne egy lyuk is, mindig csak fiúszemekkel. mi, 10éves lányok, ilyenkor méltatlankodtunk, meg sikoltoztunk, csak zsuzsa mondta azt, h nem látnak sokat, csak a bugyimat, de szerintünk ez pont elég nagy tragédia volt.
velük voltunk ott a függöny két oldalán.
(jaj, a verbunk a legszexibb tánc. nem mondom el, kibe voltam szerelmes.)

a fonológusok időt és fáradságot nem kímélve, elismerem, talán kissé indirekt módon, de azon fáradoznak, h jobbá tegyék a világot. fizikai megpróbáltatások (dohányzási tilalom az épületben) és hihetetlen önfegyelemről tanúskodó nagy lemondások (youtube-os böngészőablak bezárása) nem törik meg a fonológusokat. igazán elnézhető a fonológusoknak, ha ezek után a példaszó-kereséskor, (pl az i-végű mellékneveknek fenntartott táblázati cellákba), már nem annyira energikusak és kreatívak. leadják a cikk első változatát ezek a kitűnő emberek, és meg is érkezik rá az első recenzió:
"kedves [név]!
örömmel olvasom a [kötet]be írt kitűnő cikketeket. de kicsit sok benne a geci."

főleg megtört 50esek voltak, arra gondoltam h nem akarok soha közéjük tartozni, jött fel egy csoport és az egyik melegítős nő meglátott vkit a folyosón, odaszaladt, jaj, mártikám, hát jössz be, jaj, de jó, h látlak, majd megkérdezem, lehetünk-e egy szobában, és a másik, az aranyékszeres, szoláriumbarna, ráncos hölgy arca felderült, kedves tőled erzsike, köszönöm, akkor majd beszélünk. kicsit bizarr volt, bár én is hintázni voltam előtte klárival az erdő szélén a játszótéren.