tegnap késő este, az angol irodalom szigorlat előtt 2 és fél nappal történt első találkozásom a szigorlati művek listájával, ami, khm, nem egészen egyezik meg azzal a listával, amiből én készülni szándékoztam, mondjuk úgy, h egy kicsivel több itemet tartalmaz, és kb százzal több kritikai olvasnivalót, mint amit az enyém. majdnem azt írtam, h százszor annyit, de közben eszembe jutott, h ha a nullát megszorozzuk százzal, az még mindig nulla. ilyen okos vagyok matematikából mostanában. szóval elöntötték testemet különféle érzelmek és a verejték, és mondtam a katának, néhányszor, nem mindig témábavágóan, hogy bekaphatják az összes faszomat. a kata nagyon türelmes volt, és csak a 6-7. ilyennél jegyezte meg, h különösen ingerlékenynek talál.
behozható a lemaradás, nem arról van szó, de ki cseszte el ezt is, na ki. én voltam, elsősorban, attól tartok.
bár lenne kedvem kicsit emlegetni az eltét, h nem ott volt a lista, ahol én kerestem; meg különben is, itt fél órát kell várnom mire bejutok a rendszergazdához, mer nem merek bemenni, mikor épp egy to-s nénivel üvöltöznek; h a to-ra meg mennyit kell várni h bejussak, arról ne is beszéljünk; és h a testnevelés tanszéken minden információ nélkül kell boldogulni és tűző napban egy sportpálya legtávolabbi végébe kell menni megkeresni a sárgapólós-zöldsapkás tanárt h beirathassam a nyomorult tesijegyemet. holott igazából "lenni annyit tesz, mint lenni az etr-ben" (kálmán lászló).
de nem emlegetjük most az eltét. az úgy kevésbé fájna.
