nem tudom, meddig tarthat a felfoghatatlanság; a lefagyás, a remegés, mielőtt éreznél; az, hogy egy órát ülök reggeli után a konyhában a követ bámulva és nem tűnik fel, hogy telik az idő; hogy egyszercsak a jászai téren vagyok a blaháról, és közben mintha nem mentem volna el senki mellett sem.
meg hogy most ülök a dürerben és az utolsó mondatot nem merem leírni a piszkozatba, elég nehéz lesz leírni egyszer is.
egy volt osztálytársam öngyilkos lett.
