eljöttem a velneszbe, ahová tavaly ilyenkor hozott ünnepelni. finn szauna, jéghideg víz. tízéves évforduló.

leírhatatlanul magányos vagyok. 

az étteremben csörgött a telefonom, egy nagyon kedves férfi magyarázta a sotéról, miért nincs még kész a dokumentáció, amelyből megtudhatnám, pontosan miben halt meg. 

ittam tovább a napfényben a koktélomat.

ha a hároméves gyerekem nem szól a reggelinél, hogy érdekes új vitaminokat készítettem ki magamnak, mehettem volna be altatóval dolgozni.

a hagyatéki osztályon a telefonos eligazítás ott kezdődött, hogy hogyan kapcsoljam be a számítógépet.
ne csodálkozz, írta a lucia, és nyilván igaza van. senki sem számított arra, hogy az özvegy grófné ilyen magabiztosan kezeli a modern technológiát.

 igazságtalan, hogy még van olyan, hogy nélküled, miközben nincs már olyan, hogy veled.

azt kértem, hogy ne énekeljünk, hogy ne sírjunk karácsony este. az utolsó karácsonyodon.
jó volt, hogy mégis énekeltünk. jó volt, hogy sírtunk.

lássuk, erre a magányos estére dob-e valamit a kulturális programajánló. 

a víg özvegy. 

nagyon köszönöm.

a herceget vártam fehér lovon, és jött egy gróf fekete lexusszal.
igazi mese volt. boldogan éltünk, míg meg nem halt. 

erős vagyok. én nagyon erős vagyok. 

csak közben úgy érzem magam, mint aki a jól bevált homokozókészletével próbál helyrehozni földcsuszamlás után egy házat.

ma megkérdezte valaki, hogy jobb-e már.
megértéssel, de olykor elhűlve figyelem az emberek bukdácsolását a részvét szavainak keresése közben. 

hajnalban lefényképeztem a napfelkeltét a hegyről, hogy meg tudjam neked mutatni.
aznap éjfél előtt pedig ott, abban a kórházi szobában, örökre lement számomra a nap.

boldog születésnapot annak, aki sokkal gyorsabban tudott futni, mint én, mégis mindig velem akart futni. 

elnézést, nálunk a családban mindig a férjem ejtette ki a francia szavakat.

de mama, nekem zavarja a fülemet a nyekergés, amikor valaki sír.

hétfő: óvoda, patológia, temetkezés, kávézó, óvoda, templom.

az utolsó hetekben sokat dicsérted, ahogy vezetek. én vezettem már mindig. tudtam, hogy bízol bennem, és ez megnyugtat, mert nemsokára minden értelemben át kell adnod nekem a kormányt. 
a héten pedig eszembe jutott - ne aggódj - és vettem egy éves matricát. egy kibaszott gyászéves matricát.

 csak nézem, mi ez az értelmetlen világ már 23 órája.

az élet már csak ilyen. egyik kezével elvesz, a másikkal pedig bemutat.

hogy nekem mennyire ideadó férjem van!

teljesen más stílusú nyomozók vagyunk, mi ketten. ő séta közben odamegy az érdekes kerítésekhez, lábujjhegyre áll, bebámul, válogatott szavakkal fikázza a kertész munkáját. én csak csendesen utánanézek a telefonomon, milyen cég van bejegyezve az adott címre, és mit posztolt a cégvezető anyósa a közös nyaralásról.
belőle lenne jobb nyomozós sorozat, ez kétségtelen.

telnek az évek, az idoljaim változnak. most szexi vagy lehangoló, hogy a sok törékeny, szomorú énekesnőt leváltotta ungváry krisztián, zoltán gábor meg az örsi gergely?!
a férjem inkább örül, regina spektorból már nagyon elege volt.

egy este, amikor se a férjem, se a gyerekem nincs itthon! sajnos nem hozhatok fel senkit, mert olyan durva szaggal borítja be a lakást a fermentálódó karfiol.

az egyetlen komoly, házasságunkat megmételyező dolog a férjem rend- és tisztaságmániája. de nem ám, hogy a fotelban hátradőlve engem baszogatna - bárcsak. ő akcióba is lép!
mire összegyúrtam a tésztát, ő már fel is takarította a lisztet a belisztezett konyhapultról, ahol ki kellett volna nyújtanom.

az egyik legnagyobb boldogság akkor fog el, amikor lefordulok a kocsival a műútról valahol településen kívül, és akkor vízmosás, sár, trágyalé, sziklák, a tengelytörés biztos ígérete, de tudom, hogy az erdő vár az út végén, és a zuhogó eső ellenére lucia is. menjünk mindenképpen, mert már nagyon viszket a lábam!

ami a mindig bebizonyosodik, az az, hogy a gombászkést min-den-ho-va vinni kell magammal.
a franc tudja, hogy máshogy vágtunk volna citromot a gintonicba az érettségi találkozón! 

évfordulós ünneplés: egy hangulatos helyen, viszkis pohár fölött soroljuk föl egymásnak az ügyeket, amelyeket már elintéztünk.

sznob/nem sznob

tegnap a palival azt kellett játszani, hogy ő csellista, én meg a fischer iván.

nemrég összejöttem rég látott barátaimmal a kocsmában, kérdezték, hogy vagyok. mondtam, hogy érettségi találkozót és lakógyűlést szervezek éppen. fizettek nekem egy kört.

nehéz lenne elmondani, hogy mennyire szeretem ezt a kisfiút, aki ma is magabiztos léptekkel bejött hozzám a vécébe, hogy szia mama! kerestél!

nem úgy fogom fel, hogy a férjem sokszor téved, hanem hogy mindig nekem van igazam. 

onnan tudod, hogy öregszel, hogy azért nem jön össze a barátnőddel a találka, mert ő másik piacra megy.

 néha úgy érzem, a mentális egészségemről való gondoskodás megszervezése felemészti a mentális egészségemet.

remélem, senki nem jelent fel ezért, de most ott tartunk a gyereknevelésben, hogy a pali énekelve pakolja el a helyére a játékait, mert azt mondtam neki, csak utána segíthet kiteregetni.

csináltam kókuszos-paradicsomos csirkét fél konzerv maradék kókusztej miatt.

most maradt fél konzerv paradicsom.

 hogy milyen formában vagyok? ma megelőztem pakolásban az aldi-pénztárost!

nehéz lehet, ha az embernek a google spreadsheet a szeretetnyelve.

a gombásztanfolyamon szóba került, hogy vannak olyan gombák, amelyek fogyasztása előtt/után pár óráig nem szabad alkoholt inni.
és akkor felmerült valakiben a kérdések kérdése: de honnan tudom, hogy nem fogok inni?!

te komolyan beírtad a naptáradba kedd reggelre, hogy "magyar péter"?

hogy mi van a medúzákkal* mostanában? alie kigyűjtötte a hívószavakat a legutóbbi találkozón elhangzottakból: intermittent fasting; most tömegelek; a gombászoktatóm szerint.

egyértelműen midlife crisis, állapította meg.

*ha véletlenül valaki még emlékszik

a szépségtrendekkel mindig le voltam maradva. most azt olvasom, nem mindegy, hogy milyen hajszárítója van az embernek?!
az enyém olyan, ami megszárítja a hajamat.

nem nézek ki szarul, csak megengedtem az anyukámnak, hogy kitegyen egy közös képet a fészbukra, és végül levágott róla.

- elviszel magaddal így is, hogy betűröm ezt a garbót a nadrágomba?
- hát persze! maximum haza nem hozlak!

a hurkagrillázst feltalálta már valaki?

- ezt el tudom képzelni, hogy érdekes lehet… mondjuk a kedvenc filmed díszletét bejárni és megnézni.
- a kárhozatnak?!

szerencsés megmenekülések: amikor gyermekem a porral oltó felé futott, és már nyomta volna rögtön, hogy szóda!

mondjuk nem csoda, ha kisgyerekes szülőként regresszióba kerül az ember. komolyan újra a szüleimmel kell megbeszélnem, hogy elmehetek-e a pasimmal este valahova?!

basszus, mostanában van tizenkilenc éve, hogy blogolok. én nem is tudom, a huszat majd talán úgy ünneplem, hogy írok is valamit.

kizárt, hogy annyi év pszichoterápia után vásárlással nyomjam el a szorongásaimat.
(...)
gyerekroller, kriptovaluta, lidl-pontok!

 kérem, jelentkezzenek azok az ismerőseim, akik nem intermittent fastingolnak!

- mit szólsz, micsoda macskanő vagyok?!
- hát… van sokféle macskanő…

itt vagyok az auchanban, és ha nem találom meg a tökéletes négyrétegű vécépapírt, el van rontva a család karácsonya!